Férfi kézi: a BL-évad egyik legjobb kapusa szerződött a PLER-hez

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.06.13. 20:29
Rok Zaponsek (jobbra) ígéri, mindig száz százalékot nyújt (Fotó: PLER)
A PLER-Budapest férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján bejelentette, hogy kétéves szerződést kötött a szlovén válogatott Rok Zaponsekkel.

 

A 31 éves kapus számára nem ismeretlen a magyar közeg, hiszen két szezont játszott Csurgón, aztán a francia első osztályban, majd két éven át az egyik legjobb svájci csapat, a Kriens kapuját védte. Az elmúlt idényben a szlovén sztárgárdában, a Celjében játszott.

„…pályára lépett a Bajnokok Ligájában többek között a Veszprém, a Barcelona, a Magdeburg vagy a GOG ellen is – és bár a Celje nem jutott tovább ebből az erős csoportból, de a csoportkörben a legtöbb védést bemutató kapusok rangsorában Zaponsek hatodikként zárt” – írja bemutatásában a PLER.

„Nagyon sok jót hallottam a klubról olyanoktól, akik itt játszanak vagy korábban itt játszottak – jelentette ki Zaponsek. – Nagyon tetszik a klub nagyravágyó projektje, abszolút látom benne saját magamat. A jó légkör és a remek jövőkép mellett az is közrejátszott a választásomban, hogy ismerem a magyar bajnokságot, és tudom, hogy ez egy nagyon erős liga. Minden nap száz százalékot fogok adni az edzéseken is, a legjobbamat fogom nyújtani, és remélem, hogy ezzel stabilitást adok a csapatnak, és szép sikereket érünk el együtt.”
 

 

Legfrissebb hírek

Csak döntetlent játszottunk Montenegróval, még nem jutottunk ki az Eb-re

Kézilabda
2025.03.16. 19:00

Férfi kézi NB I: otthon verte meg a PLER-t a Győr

Kézilabda
2025.03.07. 19:48

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

Férfi kézi NB I: alsóházi meccset nyert Egerben a PLER

Kézilabda
2025.02.21. 19:35

Három góllal megvertük az osztrákokat, egy lépésre a vb-negyeddöntő!

Kézilabda
2025.01.23. 20:10

Férfi kézi NB I: a PLER kikapott Komlón

Kézilabda
2024.11.29. 20:02

Az FTC 72 gólos kézilabda-bajnokit nyert meg a PLER otthonában

Kézilabda
2024.11.22. 19:38

Másfél év után győzött újra a Szeged a Veszprém ellen!

Kézilabda
2024.11.16. 19:49
Ezek is érdekelhetik