Golovin: Tökéletes állapotban vannak a játékosok

Vágólapra másolva!
2024.06.25. 16:28
Már a párizsi olimpia lebeg Golovinék szeme előtt (Fotó: Kovács Péter)
Golovin Vlagyimir, az olimpiai kvótás magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a játékosok tökéletes fizikális állapotban érkeztek a közös felkészülés kezdetére.

 

„Az egyéni feladatokat a lányok teljesítették, és arra készültünk, hogy az első napokban megpróbáljuk kiegyenlíteni a formájukat, de tökéletes fizikális állapotban vannak. Olyan eredmények születtek, hogy nem hittük el” – mondta az edző kedden, a Telkiben rendezett sajtóbeszélgetésen.

Hozzátette: fizikális munkát is végeznek majd, de nem kell annyi időt szánni rá, mint tervezték, inkább több labdás edzésük lesz. Ami utóbbit illeti, Golovin szerint némileg még pontatlanok a játékosok, de ez érthető, mert „sok idő kimaradt.”

A keret jelenleg húszfős, a kapitánynak legkésőbb jövő péntekig kell hárommal szűkítenie a névsort. A Párizsba utazó játékosok közül 14 lakhat együtt az olimpiai faluban, a három tartalék pedig azon kívül egy szállodában.

A magyarok a Brazília és a Hollandia elleni csoportmérkőzésüket is reggel 9 órától játsszák. A szakvezető szerint lesznek edzéseik 9-től, illetve július 9-én Roglán reggel 9-től játszanak edzőmeccset a szlovénokkal, de nem lehet pontosan tudni, mi a jó recept, mert nehéz modellezni ezt a korai kezdést. Az biztos, hogy előző este törekednek majd a korai lefekvésre, mert másnap legkésőbb 5.45-kor kelniük kell.

Megjegyezte, egyrészt kora délelőtt is a legjobb állapotban kell lenniük, másrészt ha minden meccsük 9-kor kezdődne, az egyszerűbb lenne. 

 

Ilyés Ferenc, a magyar szövetség (MKSZ) elnöke felidézte, a hivatalos célkitűzés, az elnökség elvárása az volt, hogy a válogatott jusson ki az olimpiára, és ezt már teljesítette.

„Ha már ott vagyunk, érjünk el minél jobb eredményt. Először jussunk tovább a csoportkörből, a továbbiakon akkor kell majd gondolkodni, ha ezt elértük” – tette hozzá. Hangsúlyozta, nagyon bízik a lányokban, és nagyon reméli, hogy amit a debreceni olimpiai selejtezőtornán átéltek, az erőt ad nekik ahhoz, hogy úgy szerepeljenek, „hogy minden reményünk teljesüljön.”

„Az olimpia egy álom mindenkinek. A felkészülés nem annyira, de ez így van rendjén, ezt túl kell élni. Az első néhány napban még lehet csodálkozni, ismerkedni az egész élménnyel, de utána nincs mese, csak a meccsre szabad koncentrálni” – mondta a játékosként kétszeres olimpiai negyedik helyezett Ilyés.

Hozzátette, nagyon szűk kerettel szerepelhet a csapat, ezért sokkal nagyobb lesz a verseny a játékosok között. Megjegyezte: nagyon reméli, hogy a felkészülés rendben lesz és sérülésmentesen zajlik majd.

A célkitűzések kapcsán Juhász István, az MKSZ sportszakmai igazgatója megjegyezte: „én merészebb álmokat szövök”. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a negyedik-hatodik hely közé várja az együttest.

Meglátása szerint nagy stratégiai újdonságokat nem mutathatnak egymásnak a csapatok, mert már nagyon jól ismerik egymást. Meghatározó lesz, hogy a felkészülés során történik-e sérülés valamelyik csapatban, és nagyon fontos lesz a sorozatterhelés elviselése, ugyanis rövid idő alatt hét-nyolc mérkőzés vár a legjobbakra.

Ugyancsak kulcsfontosságúnak tartja, hogy meg tudja-e majd nyerni a válogatott azt az egy mérkőzést, ami nagyon fontos lesz a továbbjutás szempontjából, „de a szakmai stáb már eddig is bizonyította, hogy minden tudásnak birtokában van.”

Kirsner Erikának, az MKSZ elnökségi tagjának játékosként többször volt mérkőzése reggel, ugyanis az osztrák Hypo Niederösterreich számos alkalommal rendezte vasárnap 9 órától a hazai meccseit. A 139-szeres válogatott Kirsner szerint erre sehogyan nem lehet felkészülni, hiszen 6 órakor már reggelizni kell, ami legkésőbb fél 6-os ébresztőt jelent. Előző este időben le kellene feküdni, ami szintén nem könnyű, mert egyelőre nem lehet tudni, mikor lesz edzéslehetősége a válogatottnak az előző napon.

„Abban bízhatsz, hogy a másik csapatnak ugyanolyan rossz és kellemetlen a korai kezdés” – jegyezte meg.

A kapus Janurik Kinga úgy fogalmazott, mérkőzésről mérkőzésre gondolkodnak és készülnek, és hisznek benne, hogy minden meccs megnyerhető, mert ezt bizonyították már a selejtezőtornán is. A bajnok és kupagyőztes Ferencváros játékosa szerint ha olyan formát és csapategységet mutatnak az ötkarikás játékokon is, mint Debrecenben, akkor nincs lehetetlen.

„Nem csak fizikálisan, de csapatként is nagyon együtt vagyunk” – szögezte le. Janurik a 2021-es zárt kapus tokiói olimpián is tagja volt a magyar csapatnak. Megfogalmazása szerint az "nem igazi" olimpia volt, és nehéz elképzelni, milyen lesz az idei, amelyen nézők is lehetnek.

„A Bajnokok Ligájában játszottunk olyan csarnokokban, ahol sok ember volt és sokan szurkoltak nekünk, de ezt nem lehet hozzá hasonlítani. Lelkileg mindenki arra készül, hogy ez élete egyik legnagyobb dobása lesz. Olyan teljesítményt akarunk nyújtani, hogy büszkék legyenek ránk” – nyilatkozta.

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT KERETE AZ OLIMPIAI FELKÉSZÜLÉSI IDŐSZAKRA
Kapusok: BÖDE-BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), JANURIK Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZEMEREY Zsófi (Motherson-Mosonmagyaróvári KC)
Jobbszélsők: GYŐRI-LUKÁCS Viktória (Győri Audi ETO), FALUVÉGI Dorottya (SG BBM Bietigheim, német)
Jobbátlövők: KLUJBER Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), ALBEK Anna (Motherson-Mosonmagyaróvári KC), PAPP Nikolett (SCM Gloria Buzau, román)
Irányítók: VÁMOS Petra (DVSC SCHAEFFLER), DEBRECZENI-KLIVINYI Kinga (Moyra-Budaörs), SIMON Petra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Beállók: BORDÁS Réka (Praktiker-Vác), FÜZI-TÓVIZI Petra (DVSC SCHAEFFLER), PÁSZTOR Noémi (Motherson-Mosonmagyaróvári KC)
Balátlövők: KUCZORA Csenge (Praktiker-Vác), KÁCSOR Gréta (DVSC SCHAEFFLER), SZÖLLŐSI-ZÁCSIK Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria), JUHÁSZ Gréta (Kisvárda Master Good SE)
Balszélsők: MÁRTON Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZÖLLŐSI-SCHATZL Nadine (Győri Audi ETO)
Szövetségi kapitány: GOLOVIN Vlagyimir

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Július 13., Győr
14.45: Magyarország–Szlovénia
Július 19., Németország, Stuttgart
19.45: Németország–Magyarország

OLIMPIA, NŐK
Csoportmérkőzések (Párizs)
Július 25., 19.00: Magyarország–Franciaország
Július 28., 9.00: Magyarország–Brazília
Július 30., 16.00: Magyarország–Angola
Augusztus 1., 14.00: Magyarország–Spanyolország
Augusztus 3., 9.00: Magyarország–Hollandia

Az olimpia további programja (Lille)
Augusztus 6.: negyeddöntők
Augusztus 8.: elődöntők 
Augusztus 10.: bronzmérkőzés, döntő

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik