Az FTC és a DVSC is kikapott a debreceni női kézilabdatornán

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.08.23. 22:28
Hiába vezetett, nem tudott nyerni a Fradi (Fotó: fradi.hu)
A debreceni felkészülési női kézilabda tornán a Ferencváros és a Debrecen is vereséget szenvedett, így a harmadik helyért játszhat.

Két héttel a bajnokság kezdete előtt a csapataink Debrecenben léptek pályára egy nemzetközi felkészülési tornán, ám végül csak a harmadik helyért játszhatnak egymással majd. 

A debreceniek a norvég Vipersszel csaptak össze és szépen tartották magukat az egész mérkőzésen. A szünetben is csak egy góllal voltak lemaradva, majd a folytatásban is tartották a lépést, viszont kétgólos vereséget szenvedtek. Biztatóan teljesített a Lokiban több új játékos, így például a két átlövő, Océane Sercien-Ugolin és Kristin Thorleifsdóttir, azonban hiába védett kiemelkedően a hazai kapuban a második játékrészben Gabrijela Bartulovic, a túloldalon a párizsi olimpia MVP-je, Katrine Lunde szintén ellenállhatatlan volt, így nem tudott a DVSC „visszavágni” az előző idénybeli BL-kiesésért az egyébként ismételten pénzügyi gondokkal küzdő norvégoknak. 

A nyáron alaposan megerősödött, az olimpia miatt azonban teljes kerettel csak négyet edző Ferencváros magabiztosabban kezdte a mérkőzését és jobban is játszott a montenegrói ellenfelénél, így a szünetben még három góllal vezetett. A fordulás után viszont gyorsan összekapta magát a főtámogatóját és több rutinos játékosát elveszítő, viszont nagy lelkesedéssel játszó Podgorica és hamar egyenlített, majd meg is fordította a találkozót, és meglepetésre meg is tudta nyerni a mérkőzést. Az FTC majdnem 20 gólt kapott a második játékrészben, a kapusteljesítmény és a védekezés is hagyott kívánnivalót. 

A fővárosiak keretéből ezúttal kimaradt Andrea Lekics, és a két francia közül is csak Laura Glauser lépett pályára, Orlane Kanor még a kispadról nézte végig a találkozót, melynek végén Dragana Cvijicsért aggódhattak a ferencvárosi szurkolók, a szerb beálló azonban saját lábán hagyta el a pályát. 

NŐI KÉZILABDA FELKÉSZÜLÉSI TORNA, DEBRECEN
DVSC Schaeffler–Vipers Kristiansand (norvég) 23–25 (12–13)
FTC-Rail Cargo Hungaria–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 32–34 (18–15)

A szombati program:
18.00, bronzmérkőzés: DVSC SchaefflerFTC-Rail Cargo Hungaria
20.00, döntő: Buducsnoszt PodgoricaVipers Kristiansand 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik