Bartucz László: Végre nyugalom van a csapatnál

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.08.23. 09:12
Bartucz László már várja az idénykezdetet (Fotó: Árvai Károly)
Egy olimpiával a háta mögött keveset pihent, de már alig várja az idénykezdetet Bartucz László, a Tatabánya férfi kézilabdacsapatának válogatott kapusa, akinek spanyol edzője, Cristian Ugalde az előző évadban még a csapattársa volt.

Alaposan felbolydult Bartucz László élete az elmúlt hónapokban. A Mol Tatabánya férfi kézilabdacsapatának kapusa a januári Európa-bajnokságon valósággal berobbant a válogatottba, a márciusi olimpiai selejtezőn a portugálok ellen bemutatott bravúros védésével társaival kijutott Párizsba, a mozdulatot rengetegszer visszajátszottak a hazai tévében és a videómegosztókon, ezt tetőzte be karrierje első ötkarikás szereplése.

„Óriási megtiszteltetés volt ott lenni a nyári játékokon sportolóként, igazi sportnagyságok között lépdelni. A torna örök emlék marad, jó szívvel gondolok vissza rá – mondta Bartucz a Nemzeti Sportnak. – A szereplésünkről pedig azt gondolom, hogy alakulhatott volna szerencsésebben is, de mindenki bele tud nézni a tükörbe, mert mi mindent beleadtunk, hogy sikert érjünk el Párizsban. De azt is látni kell, hogy talán a valaha volt legerősebb csoportba kerültünk, és ugyan nem jutottunk tovább, nem is vallottunk szégyent.”  

A 32 éves kapusnak az olimpia előtt is volt alkalma pihenni, nyaralt és horgászott, de mivel mindennap volt mozgás, nem tudott teljesen kikapcsolni. Az olimpia után ezért rögtön hazament a családjához, és velük töltötte azt az egy hét pihenőt, amit kapott, kikapcsolta a telefonját is, hogy csak a rokonaira tudjon figyelni. Úgy érzi, jól és hasznosan telt a pihenés.

Nyártól a spanyol Cristian Ugalde ül a Tatabánya kispadján, akivel az előző idényben még csapattársak voltak. A 36 éves Ugalde játékos-pályafutása utolsó két évét a Bányásznál töltötte, jól ismeri a klubot és a magyar közeget, 2012 és 2018 között a Veszprém balszélsőjeként ötször nyerte meg a hazai bajnokságot, hatszor a Magyar Kupát, és kétszer játszott Bajnokok Ligája-döntőt.

 „Mindenki elfogadta őt a csapatban, hiszen óriási a tapasztalata, igazi példakép, akire mindenki felnéz, ezért is bizakodom annyira a klub jövőjével kapcsolatban – fogalmazott a 33-szoros válogatott kapus. – Most végre nyugalom van a csapatnál, ami lássuk be, egy ideje már váratott magára Tatabányán. Nincs felesleges feszültség, senkinek sem kell nem létező problémákkal küzdenie, mindenki a munkájára tud koncentrálni. Én már Csurgón is a spanyol rendszerhez szoktam, de Tombor Csaba is azt játszotta itt, így tulajdonképpen visszatértünk hozzá a Dragan Djukics alkalmazta balkáni stílus után. Nekem ugyanakkor az a dolgom, hogy védjek, bármilyen rendszerben is kézilabdázunk.”  

A csapat a spanyol tréner vezetésével eddig egy zárt kapus edzőmérkőzést játszott a szlovák Érsekújvár ellen, amelyet tükörsimán megnyert 41–18-ra, pénteken pedig a Dunkerque együttesét fogadja a Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnokban. A franciák keretében ott van a magyar válogatott 25 éves beállója, Szűcs Bence is.
A Bányász szeptember 7-én kezdi a bajnokságot az OTP Bank-Pick Szeged otthonában, de jövő héten, talán szokatlanul közel az idényrajthoz a Veszprém HC-val együtt még részt vesz egy tornán Bosznia-Hercegovinában.

 „A játékon persze még csiszolni kell, de úgy érzem, egyben van a társaság, az újak beilleszkedtek és felvették a ritmust, amiben mindenki segített nekik. Most is kemény és monoton felkészülésen vagyunk túl, én várom az idénykezdést, mert nagyon szeretek meccset játszani” – tette hozzá Bartucz László, aki beszélt a Tatabánya céljairól is: továbbjutás az Európa-liga-csoportból, megtartani a harmadik helyet a hazai bajnokságban és négyes döntőbe jutni a Magyar Kupában.

MOL TATABÁNYA 2024–2025
Érkezett: Baptiste Damatrin (balszélső, francia, Nantes, francia), Damian Przytula (balátlövő, lengyel, Górnik Zabrze, lengyel), Ignacio Plaza (beálló, spanyol, Porto, portugál), Matej Havran (balátlövő, cseh, Zubrí, cseh), Milan Golubovics (jobbátlövő, szerb, Vojvodina, szerb), Patrick Lemos (irányító, brazil, AEK Athén, görög), Radvánszki Attila (kapus, Szeged), Sadou Ntanzi (irányító, francia, PSG, francia), Sztraka Dániel (irányító, NEKA).
Távozott: Ancsin Gábor (jobbátlövő, FTC), Győri Mátyás (irányító, FTC), Josip Peric (irányító, bosnyák, Olimpiakosz, görög), Juhász Ádám (irányító, Budakalász), Pergel Andrej (balátlövő, Logrono, spanyol), Reza Jadegari (balátlövő, iráni, Eger), Sztraka Dániel (irányító, PLER – kölcsönbe), Vajda Huba (beálló, Győr), Vilovszki Uros (beálló, Győr) 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik