Debreczeni Dávid: Nem úgy kezdtük az idényt, ahogyan elterveztük

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.09.23. 17:42
A Fradi beállója, Debreczeni Dávid szinte a szélről beugorva is gólt szerzett a Tatabánya elleni rangadón (Fotó: Árvai Károly)
Az FTC-Green Collect férfi kézilabdacsapata idénybeli eddigi legjobb játékával győzte le a Mol Tatabányát. A 41–33-as sikerből Debreczeni Dávid nemcsak a védekezésével, hanem beállójátékával is kivette a részét.

Végig magabiztosan játszva győzte le a Fradi a rivális Tatabányát. A zöld-fehérek eddig rapszodikus teljesítményt nyújtottak a 2024–2025-ös évadban, a szombati produkciójuk azonban magas szintet képviselt. Amikor ennyire kevés technikai hibával és 87 százalékos lövőhatékonysággal kézilabdáznak, bárki ellen lehet esélyük a győzelemre.

„Tartoztunk magunknak ennyivel, miután nem úgy kezdtük az idényt az Európa-ligában és a bajnokságban sem, ahogyan terveztük – mondta Debreczeni Dávid, az FTC beállója a Nemzeti Sportnak. – A Silkeborgtól kaptunk egy pofont, amely megrázott minket, aztán a komlói vereségünk is csalódás volt. Komlón nagyon nehéz játszani, mert erős testfelépítésű játékosai vannak, akik védekezésben már-már brutalitásba mennek át. Ezt nehéz elfogadniuk az ellenfeleknek.”

Az Európa-liga-selejtezőből való kiesés és a Komlón elszenvedett 30–29-es vereség után hamar sikerült felállni a padlóról. Debreczeni öt góllal vette ki a részét a Tatabánya 41–33-as kiütéséből, de szerinte hiba lenne csak ez alapján a sima meccs alapján értékelni, esetleg lebecsülni a közvetlen riválist, mert a Bányász nagyon jó csapat. A rangadó után a Fradi alapemberét a hazai szurkolótábor külön köszöntötte, hiszen hétfőn lett 32 éves.

„Szeretném azt mondani, hogy huszonhárom vagyok, de nem… Kedvesek a Fradi-szurkolók, hogy ezekre a dolgokra is odafigyelnek, nagyon szeretem őket. Karai Miklósnak is most volt a születésnapja, ő szeptember huszonkettedikén született, csak olyan tíz évvel fiatalabb, mint én…” – mondta jókedvűen.

A Ferencváros legközelebb a kiesőjelölt Dabas otthonában játszik, a Tatabánya pedig az „óriásölő” Komlóval, igaz, hazai pályán.

A Komló elleni vereség után nagyon mélyről jöttünk vissza. Egész héten a védekezésünket gyakoroltuk, a Tatabánya minden játékosára egyenként felkészültünk. Fontos, hogy kevés technikai hibánk volt, így nem kaptunk sok gólt lerohanásból. A rohanás a játékuk egyik alapeleme, ezt azért bírjuk hatvan percen át, mert a kispadról is hasonló erősségű emberek tudnak beszállni.
KOVACSICS Péter
az FTC balszélsője
vélemény

 

 

Legfrissebb hírek

Könnyedén győzte le a NEKA-t a Veszprém

Kézilabda
2025.03.25. 20:02

A listavezető Veszprém 44 gólt dobva nyert a Győr ellen

Kézilabda
2025.03.22. 17:52

Nem okozott gondot a tabellautolsó a Ferencvárosnak a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.03.18. 19:19

Megvan, hol folytatja az FTC-től idény végén távozó Allan Heine

Kézilabda
2025.03.17. 20:05

„Lassan, de biztosan újra kézilabdázónak érezhetem magamat” – rehabilitációjáról beszélt Jehia el-Dera

Kézilabda
2025.03.15. 08:43

Ancsin Gábor: A hazai pályán kivívott olimpiai részvétel mindent felülmúl

Kézilabda
2025.03.11. 11:01

Férfi kézilabda NB I: Csurgón nyert a Veszprém, szoros tatabányai siker

Kézilabda
2025.03.09. 20:09

Egy góllal nyert Balatonfüreden a Ferencváros a férfi kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
2025.03.08. 20:18
Ezek is érdekelhetik