Férfi kézi El: Sipos és Lukács is örült a találkozásnak

K. B./MTIK. B./MTI
Vágólapra másolva!
2024.09.01. 10:51
Peter Lukacs (Elverum 27) beim Wurf; Dainis Kristopans (MT Melsungen 10) , GER, MT Melsungen - Elverum Idrettslag (NOR)l
Lukács Péter (fehérben) az Elverum elleni meccsen (Fotó: Imago)
Az olimpikon Sipos Adrián és Lukács Péter is örült neki, hogy csapataik, a német MT Melsungen és a norvég Elverum HB egymás ellen játszott szombaton a férfi kézilabda Európa-liga selejtezőjében.

A párharc első meccsét hazai pályán, Kasselben 28–23-ra a németek nyerték. A beálló Sipos egyszer volt eredményes, a túloldalon az irányító Lukács öt gólt lőtt. A visszavágót jövő szombaton rendezik, a párharc győztese az első csoportkörbe kerül.

„Amire készültünk, azt maximálisan visszakaptuk a mérkőzésen: nagyon sok egy-egyezésre, a létszámfölényes támadójátékukra, az öt-egyes védekezésükre. Mindent átvettünk, de volt egy-két apró részlet, amit máshogy csináltak, és akkor változtattunk mi is meccs közben” – értékelt az MTI-nek Sipos.

Hozzátette, jó meccset játszottak, és ahhoz képest, hogy ez volt az első tétmérkőzésük az új szezonban, nagyon kevés gólt kaptak, viszont elöl elég sokat hibáztak, ezért lett csak öt találat a különbség.

„Úgy érzem, jól szerepeltünk, és lehet még egy-két lépcsőfokkal feljebb tolni ezt a játékot” – vélekedett.

Sipos elárulta, már péntek este beszélgetett Lukáccsal, a találkozó előtt, illetve után is váltottak néhány mondatot, és a jövő héten is keresni fogják egymást.

„Jó éveket töltöttünk együtt Veszprémben, de azóta nem találkoztunk, úgyhogy most jó volt újra látni, egy kicsit beszélni, átölelni és játszani ellene” – mondta.

Mint kifejtette, vannak új dolgok az irányító játékában, de van a régiekből is, és rá is ugyanúgy készült, mint az ellenfél többi játékosára. Hozzátette, már Lukácsnak és más fiataloknak is többször mondta, hogy mindig olyan csapatot kell keresniük maguknak, ahol sokat játszanak és ki tudnak bontakozni, ahol komoly, meghatározó szerep hárul rájuk, meghatározó pillanatokban és meghatározó meccseken, hiszen így lehet a legtöbb tapasztalatot szerezni.

„Nagyon örülök, hogy ezt a csapatot választotta, szerintem jó helyen van az Elverumban, jól is fejlődik, most már tényleg vezérszerep hárul rá. Remélem, egy-két éven belül tud még egy lépcsőfokot előre lépni, és akár még erősebb együttesebe kerülni” – magyarázta a beálló.

Hozzáfűzte, nagyon reméli, hogy Lukács mihamarabb eljut a válogatottba, hiszen ez a nagy álma, többször is mondta, hogy keményen dolgozik érte.

„A legtöbb az ő munkáján múlik, hiszen ha jól teljesít és egészséges marad, akkor szerintem a jövőben ott lesz a helye a válogatottban” – szögezte le.

Lukács az MTI-nek elmondta, hogy hosszú felkészülésen vannak túl, sokat készültek a Melsungenre, jól is tartották magukat. Az első félidő szerinte kimondottan jól sikerült, kemény volt a védekezésük, támadásban is tudtak jó helyzeteket kialakítani.

„A második félidőben azonban változott valami, ezért vissza kell néznünk a mérkőzést, és utána okosabbak leszünk. Van egy hetünk a következő meccsig, ugyanúgy fel fogunk belőlük készülni, és mindenképpen szeretnénk továbbmenni a csoportkörbe” – nyilatkozta.

Az irányító is hangsúlyozta, hogy baráti viszonyban vannak Sipossal, akivel két évig együtt játszottak Veszprémben. Sokat készültek a játékából, mint mindenki máséból, de őt talán többet elemezte, mivel hármas-négyes poszton védekezik.

„Amikor a meccs előtt beszéltünk, mondtam neki, hogy jó lesz találkozni ellenfélként is, és várjuk szeretettel Elverumban” – mesélte.

Saját vezérszerepéről úgy vélekedett: minden azon múlik, hogy milyen formában van, hogyan játszik, hogyan tudja irányítani a csapatot. A lehetőséget mindenesetre megkapja, ezért nyugodtan, magabiztosan vágott neki az új idénynek, és bízik benne, hogy vezéregyéniséggé tud válni a második norvégiai szezonjában.

A válogatottság kapcsán elmondta: már az is hatalmas megtiszteltetés volt, hogy minden évben szerepelhetett a korosztályos gárdákban.

„Természetesen az az álmom, hogy Magyarországot képviseljem felnőtt szinten. Ezért dolgozom nap mint nap kőkeményen, és bízom benne, hogy eljön az én időm” – vélekedett.

Meglátása szerint a gólszerzésben kell még fejlődnie, de az Elverumban sok feladat hárul rá a játék szervezésében, ám emellett oda kell figyelnie arra is, hogy több szituációt vállaljon.

A norvég bajnokságról azt mondta, szerinte minden esélyük megvan rá, hogy megelőzzék a Kolstadot, visszaszerezzék az aranyérmet, és így jövőre szabadkártyát kapjanak a Bajnokok Ligájában.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik