Golovin Vlagyimir nem szeretné, ha még 20 évig a svéd meccs utolsó 15 másodpercéről beszélnénk

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2024.09.03. 13:58
Golovin Vlagyimir lehetett az elégedettebb a két szövetségi kapitány közül (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Az olimpiai szereplést és a nyári utánpótlás világversenyeket értékelte a Magyar Kézilabda-szövetség, a kedd délutáni médiaeseményen emellett már a decemberi, részben magyar rendezésű női Európa-bajnokság is szóba került.

 

Ilyés Ferenc, az MKSZ elnöke azzal vezette fel a sajtóbeszélgetést, nagy büszkeséggel töltötte el a szövetséget, hogy mindkét felnőttválogatottunk ott lehetett Párizsban.

Szerettünk volna nyomot is hagyni az olimpián, két továbbjutást céloztunk meg. A lányoknak sikerült, tovább utazhattak Lille-be, és bár nagyon fájt a negyeddöntő utolsó másodperceiben kapott gól, szép eredményt értek el. A férficsapatunk is óriásit küzdött, emelt fővel jöhetett haza – mindenki tapasztalhatta, milyen erős volt a mezőny. Összességében jó volt látni, hogy mindkét csapatunknak van jövője, mindkét válogatottban számos fiatal játékos bizonyított.”

Ilyés azt is megjegyezte, az első helyszín talán nem volt a legméltóbb a kézilabdázáshoz, de a szervezők mindent megtettek a jó rendezés érdekében, a meccseken ünnepi hangulat uralkodott.

Az olimpián a négy közé jutásról drámai körülmények között lemaradó és végül a hatodik helyen záró női válogatott szövetségi kapitánya, Golovin Vlagyimir elmondta, a közös munka kezdetén még többször önbizalomhiányosnak látta a csapatot, a párizsi olimpián azonban már egy mentálisan erős társaság lépett pályára.

Nem szerencsés a svédek elleni mérkőzés végére kihegyezni, ne erről a tizenöt másodpercről beszéljünk a következő húsz évben. A sport általában kiegyenlíti az ehhez hasonló helyzeteket, a brazilok ellen meg mi nyertünk Simon Petra utolsó másodperces góljával. Mentálisan rendkívül erősek voltunk az egész tornán, bárki jött velünk szembe, reális esélyünk volt a győzelemre, a svédek ellen sem pánikoltunk, amikor elment több góllal az ellenfél” – összegzett Golovin, hozzátéve, hogy pozitívan értékeli a szereplésünket.

A férfiakat irányító Chema Rodríguez már felemás képet festett a csoportban „ragadt” együtteséről. „A sportban mindig a győzelem számít, ha nem nyersz, örülhetsz ugyan a teljesítményednek, de gyakorlatilag nem mész vele semmire – jelentette ki a spanyol szakember. – Jó munkát végeztünk, de mégis csak az a végeredmény, hogy ötből egy meccset nyertünk. Pedig sokat fejlődtünk, és talán az olimpián játszottuk a legjobb meccseket a kapitányságom alatt, mégsem jártunk sikerrel.”

Lékai Máté és Mikler Roland jövőbeli beválogatásával kapcsolatban leszögezte, mindig a legjobb csapatot szeretné összeállítani, ha a két rutinos játékos a továbbra is vállalja a szereplést, és úgy érzi, valóban segíteni tudnak a csapatnak, akkor természetesen számít rájuk. Mint ismert, Mikler az utolsó párizsi meccsünk után úgy nyilatkozott, ez volt számára a búcsú, de azóta már némileg visszakozott, míg Lékai nem akart elhamarkodott kijelentést tenni.

Nagy László elnökségi tag annyit tett hozzá a Chema Rodríguez által elmondottakhoz, hogy már a sorsolásnál látható volt, mennyire nehéz csoportba kerültünk, az egész csapattól kiemelkedő teljesítményre lett volna szükség a továbbjutáshoz. „Izgalmas és kiegyensúlyozott olimpiát láthattunk. Szerethető csapatunk volt, ám ez nem párosult eredményekkel. Egyértelmű, hogy stabilabb játékot mutattunk, nem voltak benne akkora kilengések, mint korábban. A következő lépés, hogy ne csak szorongassuk az elitet, hanem alkalmanként kapjuk is el őket. Az utánpótlás korosztályokból jönnek fel tehetségek, akikre lehet számítani a jövőben, de a mostani keret nagy része is bevethető még az elkövetkező években.”

Nagy kiemelte, hogy a férficsapat olimpiai 10. helyezése tulajdonképpen a realitást tükrözte, a gyorsabb felzárkózáshoz arra is szükség lenne, hogy az elithez tartozó európai válogatottakhoz hasonlóan a mi játékosaink közül is többen meghatározó szerepet töltsenek be a klubjaikban, kulcsszereplők legyenek fontos nemzetközi klubmérkőzéseken. 

Horváth Gabriella főtitkár a részben hazai rendezésű női Európa-bajnokság kapcsán ismertette: a szervezés hajrájába fordulnak. Felidézte, Debrecen két csoportot lát vendégül, ezek továbbjutóihoz a franciákat is felvonultató bázeli kvartett első két helyezettje csatlakozik a hajdúsági városban sorra kerülő középdöntőre. Elmondta, jövő héten lesz a delegációvezetők terepszemléje, majd Bécsben szeptember végén a játékvezetőknek is tartanak szemináriumot, hangsúlyozta, hogy lesznek magyar játékvezetők és versenybírók a kontinensviadalon.

„Nagyon szépen telik a csarnok, elsősorban persze a magyar válogatott mérkőzéseire, de a másik csoport mérkőzésein is sok szurkolóra számítunk” – mondta a jegyértékesítésről.

Juhász István szakmai igazgató a nyári utánpótlás világversenyeken elért eredményeket foglalta össze, aláhúzva, hogy míg a női szakágban mindhárom tornán érmet nyertünk, ezzel élen is zártunk az EHF vonatkozó rangsorában, addig a férfiaknál hetedikek lettünk, így jött ki az összesített első hely.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik