Négy évvel meghosszabbította Golovin Vlagyimir szerződését az MKSZ

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.09.23. 13:36
Golovin Vlagyimir (Fotó: Árvai Károly)
A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) négy évvel meghosszabbította Golovin Vlagyimirnak, a párizsi olimpián hatodik helyezett női válogatott szövetségi kapitányának a szerződését.

A szervezet honlapján hétfőn közzétett bejelentés szerint Golovin Vlagyimir december 31-én lejáró jelenlegi szerződését az MKSZ elnöksége a szakvezetővel folytatott egyeztetések után hosszabbította meg. A kapitány új megállapodása a Los Angeles-i olimpia végéig, azaz 2028. augusztus 31-ig szól.

„Köszönöm a bizalmat a Magyar Kézilabda-szövetségnek, újabb négy év a válogatott élén nagy megtiszteltetés, egyúttal motiváció számomra. A legfontosabb most, hogy eredményesen szerepeljünk az év végi hazai Európa-bajnokságon, és elkezdjük, pontosabban folytassuk az építkezést, amelynek végcélja a 2028-as olimpia – idézi a szövetség honlapja Golovin Vlagyimirt. – Köszönöm az elmúlt három évben végzett munkát a stábnak, illetve segítőmnek, Pigniczki Krisztinának, akivel sok közös sikert értünk el az utánpótlásban és a felnőtteknél is. Az új olimpiai ciklus elején úgy érzem, érdemes kicsit változtatni, ezért a szövetség támogatásával Szilágyi Zoltánt kértem föl segítőmnek, aki ezt elfogadta, és a Debrecen is támogatja őt kettős feladatkörében.”

A kapitány segítője tehát – a DVSC Schaefflernél vezetőedzői posztját megtartó – Szilágyi Zoltán lesz, míg az eddigi másodedző, Pigniczki Krisztina a női serdülőválogatott szövetségi vezetőedzőjeként dolgozik tovább.

Szilágyi nagy megtiszteltetésként éli meg Golovin felkérését. „Külső szemlélőként eddig is nagyon pozitív benyomást keltett bennem a női válogatott, az az út, amelyet bejárt, és az a teljesítmény, amelyet mutatott az olimpiai selejtezőn, majd az egész olimpián, éppen ezért nagyon várom a közös munkát! Nagy potenciált látok a csapatban, és remélem, már a hazai Eb-n, Debrecenben is jó teljesítményt tudunk nyújtani."

„Örülök, hogy a felnőtt női válogatott mellett dolgozhattam, minden edző álma ez. Nekem megadatott, hogy képviselhettem a hazámat olimpián, vb-n és Eb-n. Az együtt elért eredményeink önmagukért beszélnek, de a közös munka számomra véget ért – kommentálta a változást Pigniczki. – Innentől előre nézek, új feladatomra, a serdülőválogatott vezetőedzői pozíciójára kihívásként és nagy reményekkel tekintek. Sok sikert kívánok a továbbiakban is a felnőttválogatottnak, és nagyon várom a fiatalokkal a találkozást!”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik