Gódorné csak zokogott a pálya közepén, miközben tízezren tomboltak a BS-ben

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.10.15. 16:27
null
2024-ben immár ötödik alkalommal léphet pályára a magyar női kézilabda-válogatott hazai rendezésű világversenyen. A sort az 1982-es világbajnokság nyitotta, amelyen az ország kedvencei tízezer tomboló szurkoló előtt szereztek ezüstérmet a Budapest Sportcsarnokban. Gódorné Nagy Mariannával elevenítettük fel a legszebb pillanatokat.

„Lényegében mindegy, hogy másodikok vagy harmadikok leszünk a vb-n, ezért aztán nem is szurkolok senkinek a magyar–szovjet zárómérkőzésen” – olvasható Jozsip Szermarzsija nyilatkozata a Népsport 1982. december 13-i számában, s a jugoszláv válogatott szövetségi kapitánya a tudósítás szerint azzal is jelezte, számukra az NDK elleni 17–17-es döntetlennel véget ért a Budapest Sportcsarnokban rendezett vb, hogy a jugoszláv újságíróktól kapott barackpálinkát egy szuszra felhajtotta. 

Mindeközben tízezer magyar szurkoló az ország akkori legnagyobb sportcsarnokban ünnepelni vágyott, ehhez „csak” annyi hiányzott még, hogy a magyar női kézilabda-válogatott legyőzze a szovjeteket, s ezzel megszerezze az ezüstérmet – a döntetlen vagy a vereség negyedik helyet ért volna. A vb szervezői kezdetben kételkedtek abban, hogy megtelik-e a BS, de ahogy Gódorné Nagy Marianna is felelevenítette az NSO Tv-nek, már az első meccsen eloszlatták a kételyeiket. A Népsport beszámolója szerint a záró meccs első félidejében még több százan ácsorogtak a csarnok előtt, abban reménykedve, hogy jegy nélkül is bejutnak, aztán úgy döntöttek, ők is csatlakoznak azokhoz a milliókhoz, akik a tévé-, vagy a rádiókészülékek előtt követték az eseményeket. 

Gódorné csak zokogott a pálya közepén....

Meglehet, az ő emlékezetükben élénkebben is él, ahogy a szovjetek elleni, 15–13-as győzelem után Gódorné zokog a pálya közepén – maga az érintett ugyanis nem emlékszik erre a momentumra. Arra viszont igen, mekkora szeretetcunami zúdult rájuk a hazai világbajnokság ideje alatt. Számukra az alaphangulatot a BS-ben tartott Tina Turner-koncert adta meg, de az eufóriát már ők maguk idézték elő a kézilabdapályán.

„...De a döntetlennel is elértük a célunkat: ott leszünk az olimpián” – ezért volt mindegy a jugoszlávoknak, hogy a második vagy a harmadik hely lesz az övék, a magyar válogatott viszont csak úgy tudta megváltani a repülőjegyét Los Angelesbe, ha legyőzi az akkor már világbajnok szovjeteket. 

A jugoszlávok pedig nemcsak ott voltak az 1984-es olimpiát, de meg is nyerték azt. Mindezt a szovjet blokk bojkottja miatt a mieink itthonról nézték. De ez már egy másik, és szomorú történet. 

A Népsport helyszíni beszámolója az 1982-es vb záró mérkőzéséről

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik