Imre Bence: Nagyon büszke vagyok, hogy ezt a klubot képviselem

Vágólapra másolva!
2024.10.16. 10:02
Imre Bence boldog Németországban (Fotó: Getty Images)
Imre Bence úgy fogalmazott, nagyon büszkén képviseli a német THW Kielt, és nagyon boldog, hogy a 22. születésnapján ő volt a mezőny legeredményesebb játékosa a szerb bajnok RK Vojvodina otthonában 32–28-ra megnyert mérkőzésen a férfi kézilabda Európa-liga első csoportkörének második fordulójában.

„Az volt a legfontosabb, hogy nagy nehezen megnyertük ezt a mérkőzést, de örülök, hogy én is hozzá tudtam tenni. Ez számomra azért is fontos, mert új közegbe kerültem, és szeretném megmutatni, hogy itt a helyem” – nyilatkozta a keddi meccs után az MTI-nek az olimpikon jobbszélső, aki nyáron a Ferencvárostól igazolt a német élvonalba.

Hozzátette, a 45. percben nem gondolta, hogy ilyen lesz a végjáték, de a hajrában szerencsére újra növelni tudták a különbséget és biztossá tették a győzelmet. A junior-világbajnoki ezüstérmes sportoló arra utalt, hogy együttesének 26–19-es vezetése után 27–25-re felzárkózott az újvidéki gárda. 

„Jó csapat ellen játszottunk, és Újvidéken nagyon régen volt ennyi ember a lelátókon. Nagyon jó hangulatot teremtettek, ami nekünk is nagyon jó volt, hiszen nagyon sportszerűek voltak” – mondta Imre, aki 11 lövésből nyolc góllal zárt.

A jobbszélső elárulta: annak is örül, hogy magyar játékvezetőkkel találkozhatott – Andorka Miklós és Hucker Róbert fújta a találkozót –, illetve a telefonján talált néhány magyar rádióadót, hiszen mindig jó magyar hangokat hallani.

Imre úgy fogalmazott, egymeccses szisztéma van a posztján, ezért Hamburgban a bajnokin Lukas Zerbe játszott, most pedig ő kapott hatvan percet, hiszen mindketten jó formában vannak. A csapat is elkapott egy jó szériát, ami nagyon fontos, mert mostanság olyan találkozóik vannak, amiket úgymond kötelező megnyerniük, bár sok a sérültjük. Mint rávilágított, kevesebb az edzés, de több a mérkőzés, aminek mindenki örül.

„A Bundesliga nagyon fizikális bajnokság, nem mindig a szép játék dominál, nagyon sok az ütközés, és háromnaponta ilyen meccseket kell játszani. Egyelőre bírjuk és nagyon örülünk neki” – mondta.

Az újvidéki összecsapás első támadása Imre-góllal zárult, de a leérkezésnél beütötte a térdét a kemény padlóba, ami alatt parketta van. „Nincs semmi baj, de egy kicsit bevizesedett. Nagyon jó orvosaink és fizioterapeutáink vannak, úgyhogy ez szerintem két-három nap múlva elmúlik, hiszen szombaton újabb meccs vár ránk, amit szintén szeretnénk megnyerni” – hangsúlyozta.

A jobbszélső elárulta: ha tavaly október 15-én valaki azt mondja neki, hogy a 22. születésnapját úgy ünnepli, hogy ő a Vojvodina–Kiel mérkőzés legeredményesebb játékosa, akkor azt gondolta volna, hogy a szerb bajnok játékosa lesz. „Tényleg nagyon jó csapatról van szó, a Kiel viszont a világ egyik legjobbja, és nagyon örülök, hogy itt lehetek. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ezt a klubot képviselhetem. Nagyon sok szurkoló írt nekem ma is, és azt gondolom, a Kiel legnagyobb ereje az, hogy minden meccsen majdnem telt ház van a Bundesligában” – mesélte.

Hozzátette: nagyon jó érzés úgy befutni a pályára minden hazai bajnoki előtt, hogy több ezer ember felállva tapsol. Felidézte, hogy a felkészülési találkozókon is jól ment neki a játék, ám a gátat igazából tíz nappal ezelőtt, a Stuttgart elleni győztes bajnokin törte át, amelyen tíz gólt dobott. „Az tényleg különösen fontos volt nekem. Nagyon lényeges, hogy jól menjen a játék, de az, hogy nyerjünk, mindennél fontosabb” – emelte ki.

Szilágyi Viktor sportigazgató az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett: kedden az egész meccset a Kiel irányította, de ez a találkozó is megmutatta, hogy az Európa-ligában minden alkalommal teljesíteni kell, ha pontokat akarnak szerezni. Hangsúlyozta, amit elvártak Imre Bencétől és amiben reménykedtek vele kapcsolatban, annak egyelőre száz százalékig megfelel: nagyon sok energiát, gyorsaságot, minőséget hozott a csapatba, amelynek nagyon fontos tagja, és ez nemcsak a mérkőzésekre igaz, hanem az edzésekre is. Hozzáfűzte, Lukas Zerbével is nagyon elégedettek, úgyhogy a jobbszélső az egyik poszt, ami a legkevesebb fejfájást okozza nekik.

 

Legfrissebb hírek

Kikapott a Szeged a PSG-től a férfi kézi BL-ben, bravúr kell a negyeddöntőhöz

Kézilabda
2025.03.27. 20:25

Bodó Richárd: Ez a PSG már nem az, amelyik rendre a négyes döntőért játszott

Kézilabda
2025.03.27. 08:10

Korsós Dorináék elveszítették a bukaresti rangadót a román élvonalban – kézilabdakörkép

Kézilabda
2025.03.26. 22:41

Bukaresti sikerével közelít a Veszprémhez a Magdeburg a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.03.26. 22:23

Bóka Bendegúz szerződést hosszabbított Balatonfüreden

Kézilabda
2025.03.25. 13:49

Férfi kézi MK: elkerülte egymást az elődöntőben a Szeged és a Veszprém

Kézilabda
2025.03.24. 17:52

Kézilabda: Barcelonába igazolt a Veszprém klasszisának testvére – hivatalos

Kézilabda
2025.03.24. 13:31

Palasics Kristóf visszatért a Veszprém kézilabdacsapatához

Kézilabda
2025.03.22. 17:28
Ezek is érdekelhetik