Megvan a női kézilabda-válogatott kerete a franciák elleni mérkőzésekre

Vágólapra másolva!
2024.10.08. 13:12
Fotó: mksz.hu/Kovács Anikó
Október 24-én és 26-án Toulonban, illetve Tremblay-en-France-ban, Párizs külvárosában Franciaország ellen lép pályára a magyar női kézilabda-válogatott felkészülési mérkőzések keretén belül. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány most keretet hirdetett.

A kedden nyilvánosságra hozott névsor megegyezik azzal, amit a legutóbbi, szeptemberi összetartás és a Románia elleni két edzőmérkőzés előtt állított össze. A következő edzőtábor október 21-től 27-ig tart, és ismét két meccs szerepel a programban. Október 24-én Toulonban, 26-án pedig a Párizs melletti Tremblay-en-France-ban játszanak a magyarok az olimpiai ezüstérmes, világbajnok franciákkal.

A szeptemberi összetartásról Golovin az MTI-nek elmondta, mindig öröm együtt dolgozni a válogatottal, ezúttal is jó volt a hangulat, de a románok elleni két mérkőzésen nem ugyanazt a játékot mutatták, mint az olimpián, persze, azt megelőzően négy hetet együtt készültek.

A románok elleni első meccs zárt kapus volt, annak a végeredményét nem hozták nyilvánosságra (a román kapitány szerint két góllal nyertek a mieink – a szerk.), a másodikat 37–28-ra megnyerte a magyar együttes. A kapitány leszögezte, voltak félreértések védekezésben és támadásban is, de ezeket mindenki magával hozta, mert abból adódnak, amit a klubcsapatukban gyakorolnak.

A védekezést sokkal jobban megoldottunk az olimpián, ezért a következő összetartáson ezzel is többet fogunk foglalkozni. Támadójátékban is hullámzó volt a teljesítmény, de biztos vagyok benne, hogy ebben a fáradtság is közrejátszott, mert az ötkarikás játékok éve mindig nehéz. Egy kicsit tompák voltak, de a következő összetartáson bizonyára ez is megváltozik, mert nagyon motiváltak a lányok” – magyarázta.

Az olimpiai hatodik helyezett válogatott kapitánya arra a keddi hírre is reagált, miszerint Hárfa Noémi hazatért a Bajnokok Ligája-ezüstérmes német HB Ludwigsburgból, és Vácott folytatja pályafutását.

Mindenki tudja, hogy nagyon szeretem Noémit. Az NB I-ben nálam, az MTK-ban mutatkozott be úgy, hogy már nemcsak részfeladatokat kapott, hanem teljes meccseket játszott, utána pedig jött a junior világbajnoki cím. Az utolsó három éve nem jól sikerült, nagyon kevés időt töltött a pályán, ezért nem tudta mutatni, mire képes” – fogalmazott Golovin.

Hangsúlyozta, reményei szerint a 78-szoros válogatott balátlövő Vácott sokkal több lehetőséget kap, és újra felépíti magát arra a szintre, ahol korábban volt. Mint mondta, Háfra a nemzeti csapatnál sincs elfelejtve, még az sincs kizárva, hogy szerepelhet a november végén kezdődő magyar-osztrák-svájci Európa-bajnokság bő, 35 fős keretében.

Szerdán megyek a Vác–Mosonmagyaróvár bajnoki meccsre, megnézem és beszélek is vele, mert a magyar kézilabdának egy jó Háfra Noémi mindig kell” – szögezte le a kapitány.

Az idei lesz az ötödik – részben – magyarországi rendezésű női kézilabda világverseny. Az 1982-es és az 1995-ös világbajnokságon ezüstérmes, a 2004-es kontinenstornán bronzérmes, a 2014-es Eb-n pedig hatodik lett a magyar együttes.

Óriási erő és óriási élmény a lányok számára minden hazai rendezésű válogatott mérkőzés, hiszen telt ház előtt játszhatnak. Amikor átvettem a csapatot, azt éreztem, hogy a hazai meccseken túlzott megfelelési kényszerben voltak, az utóbbi időben viszont élvezik azt a támogatást, amit a lelátóról kapnak, élvezik a játékot, és meghálálják a közönségnek a segítséget, megpróbálják jó játékkal, győzelemmel kiszolgálni őket” – vélekedett a szakvezető.

Hozzátette, erre jó példa volt az áprilisi, debreceni olimpiai selejtezőtorna, amelyről első helyen jutottak ki az ötkarikás játékokra.

Megjegyezte, jól ismeri a lányokat, a többségük titokban mindig reménykedik a lehető legjobb eredmény elérésében, így volt ez az olimpiát megelőzően, és nagyon motiváltak a hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt is.

Manapság már ki merik mondani, hogy kis szerencsével érmet akarnak, de sokat kell tenni ahhoz, hogy a szerencse mellénk álljon. Azon leszünk, hogy decemberben is a legjobb eredményeket érjünk el” – mondta Golovin.

Az idei kontinenstornát november 28-tól december 15-ig rendezik, a magyarok a csoportkört és továbbjutás esetén a középdöntőt is Debrecenben játsszák.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: BÖDE-BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), JANURIK Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZEMEREY Zsófi (Metz Handball, francia)
Jobbszélsők: GYŐRI-LUKÁCS Viktória (Győri Audi ETO KC), FALUVÉGI Dorottya (HB Ludwigsburg, német)
Jobbátlövők: ALBEK Anna (Motherson Mosonmagyaróvári KC), KLUJBER Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), PAPP Nikolett (SCM Gloria Buzau, román)
Irányítók: VÁMOS Petra (Metz Handball, francia), SIMON Petra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Beállók: FÜZI-TÓVIZI Petra (DVSC SCHAEFFLER), BORDÁS Réka (FTC-Rail Cargo Hungaria), PÁSZTOR Noémi (CSM Bucuresti, román)
Balátlövők: KUCZORA Csenge (Thüringer HC, német), KÁCSOR Gréta (CS Gloria 2018 BN, román), JUHÁSZ Gréta (Vác)
Balszélsők: SZÖLLŐSI-SCHATZL Nadine (Moyra-Budaörs Handball), MÁRTON Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Szövetségi kapitány: GOLOVIN Vlagyimir

Felkészülési mérkőzések
Október 24., csütörtök
Toulon, 21.10: Franciaország–Magyarország (Tv: M4 Sport)
Október 26., szombat
Párizs-Tremblay, 17.15: Franciaország–Magyarország (Tv: M4 Sport)
November 22., péntek
Tatabánya: Magyarország–Szlovákia – jegyértékesítés hamarosan
November 24., vasárnap
Tatabánya: Magyarország–Ukrajna – jegyértékesítés hamarosan


Női Európa-bajnokság, Magyarország-Ausztria-Svájc, 2024. november 28.–december 15.
A CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Debrecen): Svédország, Magyarország, Észak-Macedónia, Törökország
B-csoport (Debrecen): Montenegró, Románia, Szerbia, Csehország
C-csoport (Bázel): Franciaország, Spanyolország, Lengyelország, Portugália
D-csoport (Bázel): Dánia, Svájc, Horvátország, Feröer-szigetek
E-csoport (Innsbruck): Norvégia, Ausztria, Szlovénia, Szlovákia
F-csoport (Innsbruck): Hollandia, Németország, Izland, Ukrajna  
A csoportok első 2-2 helyezettje jut a középdöntőbe.

AZ A-CSOPORT PROGRAMJA
November 28., csütörtök
18.00: Magyarország–Törökország
20.30: Svédország–Észak-Macedónia
November 30., szombat
18.00: Svédország–Magyarország
20.30: Észak-Macedónia–Törökország
December 2., hétfő
18.00: Észak-Macedónia–Magyarország
20.30: Törökország–Svédország

A mieink továbbjutásuk esetén a szintén debreceni B-csoport (Montenegró, Románia, Szerbia, Csehország) és a Bázelban, Svájcban sorra kerülő C-csoport (Franciaország, Spanyolország, Lengyelország, Portugália) 2-2 továbbjutójával mérkőzhetnek a debreceni középdöntőben (december 5., 6., 8., 10.). A döntő hétvégére, azaz az elődöntőkre és a helyosztókra (döntő, bronzmérkőzés, az 5. helyért) december 13-án és 15-én kerül sor Bécsben.

A tornára kaphatók bérletek és napijegyek is.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik