Golovin: Gondok mindig vannak, az egyik kerettag sérült vagy sérülésből lábadozik, a másik nem játszik eleget

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.11.07. 12:26
Fotó: Dömötör Csaba
Megjelent a magyar női kézilabda-válogatottat irányító Golovin Vlagyimir „Itt a kapitány beszél” című blogjának legújabb része, amelyben a szövetségi kapitány az Eb-felkészülés eddigi részéről és a keretkialakítás kérdéseiről beszélt.

 

„Az olimpia utáni első válogatott összetartáson még érezhető volt, hogy nem minden ideális a játékunkban, de ez teljesen érthető, mert több játékos került új csapatba, meg kellett szokniuk a megváltozott környezetet, felkészülést, társakat. Aztán a második összetartáson, a franciaországi kiránduláson játszottunk két jó meccset, az elsőt meg is nyertük, büszkék lehettünk a csapatra. Néhányan hiányoztak a keretből, de akik ott voltak, ugyanolyan felfogással, mentalitással játszottak, mint az olimpián. Ez mindenképpen biztató jel.

(…)

Gondok mindig vannak, az egyik kerettag sérült vagy sérülésből lábadozik, a másik nem játszik eleget, de nagyon fontosnak tartom, hogy nyilvánvalóan erős a csapategység, a közösség, látom, hogy a soros találkozásokon hogy fogadják egymást a lányok, mennyire örülnek a másiknak. Ez akkor is nagyon sokat segíthet, ha nem megy minden tökéletesen egy mérkőzésen – erre alapozva is lehet győzni.”

A teljes bejegyzést ide kattintva olvashatja el.

 

Legfrissebb hírek

Van Dijk aláírt – a szigetszentmiklósi kézilabdacsapathoz

Kézilabda
5 órája

Kézilabda: montenegrói válogatott játékost szerződtetett a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
5 órája

Európai ifjúsági kézilabdaliga: Veszprém–Szeged a továbbjutásért

Kézilabda
20 órája

25 évesen visszavonul a Zwickau junior-világbajnok magyar kézilabdázója

Kézilabda
Tegnap, 15:54

Közös álmuk a budapesti négyes döntő – így él Szemerey Zsófi, Szöllősi-Schatzl Nadine és Vámos Petra Metzben

Kézilabda
Tegnap, 9:49

Golovin szerint már van olyan újonc, aki bejátszotta magát a női kéziválogatottba

Kézilabda
Tegnap, 9:18

Újabb magyar győzelem a brazil női kézilabda-válogatott ellen

Kézilabda
2025.04.12. 18:46

Három játékost igazol a Mosonmagyaróvár, ők lehetnek az érkezők

Kézilabda
2025.04.11. 20:01
Ezek is érdekelhetik