Kuczora Csenge: Ennek most még nincs itt az ideje

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.11.18. 12:04
Kuczora Csengét várják vissza a váci szurkolók (Fotó: Dömötör Csaba)
Kuczora Csenge először lépett pályára a Vác csarnokában, mióta nyáron a Thüringer HC-hoz igazolt. A szurkolók természetesen nem felejtették el a válogatott balátlövőt.

„Máshogy azért nem készültem, de tudtam, hogy különleges lesz itt játszani, befutni a pályára. Valóban az volt, köszönöm a közönségnek, nagyon jólesett a fogadtatás” – utalt arra Kuczora Csenge, hogy a meccs előtti bemutatásnál hatalmas tapsot kapott a váci szurkolóktól. Mint ismert, a válogatott balátlövő hat idény után a nyáron igazolt a német Thüringer HC-hoz, amely kettős győzelemmel búcsúztatta a Vácot az Európa-liga további küzdelmeitől. 

Videónkban elárulja, mit mondtak neki a váci szurkolók a meccs után, s az is kiderül, minek nincs még most itt az ideje. Biztosan nem annak, hogy hétfőn csatlakozzon a magyar női kézilabda-válogatott Európa-bajnokságra készülő keretéhez, amelyben ott van a Vác 19 éves balátlövője, Csíkos Luca is. Róla is megkérdeztük a korábbi csapattársat. 

VÁCI NKSE–THÜRINGER HC (német) 29–34 (12–20)
Vác, 600 néző. V: Kaludjerovics, Vujacsics (montenegróiak)
VÁC: Bukovszky – Miklós K. 1, Afentaler 5 (3), Varga Emőke 2, CSÍKOS 6, Háfra N. 3, Wald 4. Csere: ZAJ (kapus), JUHÁSZ GRÉTA 5, Hajdu Gy, Pálffy A. 3. Edző: Horváth Roland
THC: Lövgren – Hendrikse, REICHERT 11 (1), Niederwieser, HANFLAND 4, Aizava 1, Szabó Anna 3. Csere: KUCZORA 6 (3), Nooitmeer 2, Kündig 3, Holm, Petersen 2, Gullberg 2. Edző: Herbert Müller
Az eredmény alakulása. 6. perc: 0–5. 10. p.: 2–8. 17. p.: 6–14. 21. p.: 8–15. 27. p.: 11–17. 34. p.: 15–20. 41. p.: 18–22. 48. p.: 23–27. 53. p.: 24–28. 57. p.: 27–30
Kiállítások: 8, ill. 12 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 4/4
Továbbjutott: a THC, kettős győzelemmel, 64–59-es gólkülönbséggel
MESTERMÉRLEG
Horváth Roland: – Szerényen kezdtük a mérkőzést, majd fokozatosan jöttünk vissza a meccsbe, a második félidőt megnyertük. Látszott a sebességbeli különbség, egy héten belül három jelentős mérkőzést lejátszani három-négy belső emberrel nem könnyű.
Herbert Müller: – Már az első perctől meg akartuk mutatni, hogy nem történhet semmi baj. Ezt a mérkőzést is meg akartuk nyerni, összességében jó mérkőzést láthattunk, a magyar kézilabdának pedig nagy rajongója vagyok.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik