Női kézi BL: az Esbjerg simán győzött a Buducsnoszt otthonában a Győr csoportjában

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.11.09. 19:39
Henny Reistad a Buducsnoszt ellen is megállíthatatlanul kézilabdázott (Fotó: Team Esbjerg)
A Gloria Bistrita, a Podravka Vegeta és a Team Esbjerg is győzelemmel hagyta el a pályát a női kézilabda Bajnokok Ligája-csoportkör 7. fordulójának szombati játéknapján.

GLORIA BISTRITA–NYKÖBING

Két alsóházi együttes találkozott egymással a kora délutáni program egyik első összecsapásán – a forduló előtt a Gloria csak egy győzelemmel szerénykedett az A-csoportban, míg a Nyköbing ennél is rosszabbul állt, hiszen csupán egyetlen szerzett ponttal a neve mellett várta a találkozót. Előzetesen azért inkább a románok számítottak esélyesebbnek, ahol ismét játéklehetőséget kapott Kácsor Gréta. A magyar válogatott játékos négy lövésből három gólt is jegyzett a meccsen, amelyet végül az előzetes várakozásoknak megfelelően a Gloria nyert meg 37–29-re, így a román együttesnek már két győzelme van, s ennek köszönhetően lerázta magáról dán riválisát, amely a mostanival már a hatodik vereségét szenvedte el a sorozatban.

STORHAMAR–PODRAVKA VEGETA

A csoport másik találkozója az utolsó pillanatig izgalmas csatát hozott a norvég Storhamar és a horvát Podravka között, bár a meccs színvonala finoman szólva is hagyott maga után kívánnivalót. A félidőben 15–15-ös döntetlen állt az eredményjelzőn, és a második félidőben sem potyogtak a gólok: a meccset végül kiélezett küzdelemben 25–23-ra nyerte meg a Podravka, de jól mutatja, hogy támadásban mennyire passzívak voltak a csapatok, hogy a meccs utolsó hat percében egyik fél sem tudott a kapuba találni. A horvátok győzelme nagyban volt köszönhető Klara Birticnek és Matea Pletikosicnak – mindketten hatszor voltak eredményesek, míg a Storhamar legeredményesebb játékosa a csapat első számú klasszisa, Anniken Obaidli öt gólt vállalt. Idegenbeli sikerének köszönhetően a Podravka pontszámban beérte a tabellán a Storhamar, és megszerezte második győzelmét a csoportban.

BUDUCSNOSZT–TEAM ESBJERG

Az esti programban előzetesen is minden az Esbjerg mellett szólt, ennek megfelelően a dánok nem is bíztak semmit véletlenre, magabiztos győzelemmel távoztak a montenegrói Buducsnoszt otthonából. A svédek így megszerezték ötödik győzelmüket a csoportban, míg a montenegróiaknak továbbra is várni kell az első sikerre. Az első félidőben a románok mindössze kilenc gólig jutottak, s bár a fordulás után támadásban feljavult a házigazda, nem tudta megszorongatni ellenfelét, amely végül 27–23-ra nyerte meg a találkozót. A Buducsnosztnál Jelena Vukcsevics hét góllal bizonyult csapata legeredményesebb játékosánál, míg az Esbjergnél cseppet sem meglepetés, hogy leginkább Henny Reistad remekelt: a norvég világsztár kilenc gólt szerzett, őt a hat találatig jutó honfitársa Live Rushfeldt Deila követte.

KÉZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
7. FORDULÓ
A-CSOPORT
Gloria Bistrita (román)–Nyköbing (dán) 37–29 (16–14)
Storhamar (norvég)–Podravka Vegeta (horvát) 23–25 (15–15)

    
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA       
1. Metz

6

5

1

176–163

+13

11

2. FTC

6

5

1

170–145

+25

10

3. Ljubljana

6

4

2

174–160

+14

8

4. CSM Bucuresti

6

4

2

176–173

+3

8

5. Storhamar

7

2

1

4

182–189

–7

5

6. Podravka Vegeta

7

2

1

4

187–196

–9

5

7. Gloria Bistrita

7

2

5

199–204

–5

4

8. Nyköbing

7

1

6

184–218

–34

1


B-CSOPORT
Győri Audi ETO KC–Rapid Bucuresti 31–20 (16–11)
Buducsnoszt (montenegrói)–Team Esbjerg (dán) 23–27 (9–16)

    
A B-CSOPORT ÁLLÁSA       
1. GYŐR

7

5

1

1

203–186

+17

11

2. Brest

6

5

1

199–173

+26

10

3. Esbjerg

7

5

2

229–206

+23

10

4. Odense

6

4

2

180–168

+12

8

5. Vipers

6

2

1

3

166–164

+2

5

6. Ludwigsburg

6

2

4

178–182

–4

4

7. Rapid Bucuresti

7

1

1

5

198–230

–32

3

8. Buducsnoszt

7

1

6

172–216

–44

1

 

Legfrissebb hírek

„A stresszel volt a legnagyobb harcom, amiben már kezdtem alulmaradni” – Elek Gábor arról, hogy miért távozott az FTC-től

Kézilabda
2 órája

Bruna de Paula: Csak rajtunk múlik, hogy megnyerjük-e a BL-t és a bajnokságot

Kézilabda
4 órája

A Ludwigsburg nagy lépést tett a Győr felé, az Odense még nagyobbat az FTC irányába a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.03.23. 16:00

Az utolsó másodpercben csikarta ki a győzelmet a Podravka a Brest ellen a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.03.22. 18:24

Nyolc „kis BL-döntő" vár a budaörsi együttesre a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.03.22. 10:32

Női kézi NB I: rangadót nyert Mosonmagyaróváron a Vác

Kézilabda
2025.03.21. 19:29

Füzi-Tóvizi Petra: A harmadik hely lebeg a szemünk előtt

Kézilabda
2025.03.20. 10:32

Nem okozott gondot a tabellautolsó a Ferencvárosnak a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.03.18. 19:19
Ezek is érdekelhetik