Tökéleteshez közeli teljesítményt nyújtott a magyar válogatott az olimpiai negyedik Svédország ellen. Csak azért nem írjuk, hogy tökéleteset, mert mindig lehet jobban és jobban játszani. Pláne egy olyan csapatnak, mint amilyen a miénk, hiszen ez még mindig egy fejlődésben lévő társaság. Ami biztos, hogy a 32–25-ös győzelemmel már biztos csoportelsőként várhatjuk a záró fordulót, és a torna bécsi végjátéka is elérhető közelségbe került.
„Még nem volt olyan, hogy ennyire jól kezdjünk egy világversenyt – mondta az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerének másnapján Klujber Katrin, a válogatott jobbátlövője. – A törökök ellen minden meccskeretbe nevezett kapott játékpercet, de igazából kezdettől fogva a svédekre összpontosítottuk az energiáinkat. Nagyon fontos volt, hogy jól indítsuk a mérkőzést. Volt már olyan, hogy ez sikerült, de fontosnak tartottuk, hogy ne kövesse utána olyan hullámvölgy, mint ami néha a második félidő elején jellemző volt ránk. Most ezt el tudtuk kerülni, nem kezdtünk el kapkodni, hanem lépésről lépésre felépítettük a játékunkat.”
A 25 éves játékos fantasztikusan kezdte a meccset, az ellenfél három támadásából is labdát szerzett, és az első három gólunkat ő lőtte. Ilyenre, hogy kettes védőként valaki ennyire elkapja a fonalat, talán csak a francia Estelle Nze Minko volt képes – egészen szombat estig.
„Ezek inkább ösztönös megoldások voltak, az egyiknél figyeltem, hogy a kapus mikor dobja ki a labdát a félpályára, és lecsaptam rá. A másik kettőnél a többiek is sokat segítettek, hogy a velem szemben álló támadó minél nehezebb helyzetben legyen.”
Ráadásul az egyik labdát éppen a mezőny egyik legnagyobb sztárja, Jamina Roberts elől lopta el, aki a meccs utáni interjújában kiemelte, hogy a felkészült magyar játékosok jól végezték el a házi feladatot. Ezt az állítását az is igazolja, hogy ő maga sem tudott kibontakozni, csupán kétszer talált be, a 46. és a 47. percben. Ekkor már hét gól volt a mieink előnye.
„Ugyan hosszú még az Európa-bajnokság, de ha a csoportkört nézzük, akkor valóban ez volt a legnehezebb és legfontosabb házi feladat. Jól ismeri egymást a két csapat, a videofelvételek elemzése és az utolsó edzésen gyakoroltak meghozták a gyümölcsüket” – mondta az Eb-n már 14 gólnál járó Klujber.
A magyar válogatott mindkét félidőben tizenhat gólt szerzett, mégis a védekezésével nyerte meg a meccset. Ebben az egyik kulcsember egyértelműen Papp Nikoletta volt, aki Füzi-Tóvizi Petrával egyre félelmetesebb párost alkot hármas védőként.
„Nagyon jól működött a párosunk, én a jobb oldalért feleltem, ő a balért. De nemcsak mi ketten találtuk meg az összhangot, hanem mind a hat ember kéz a kézben együtt mozgott. Annyira besűrítettük a falunkat, hogy szinte egyáltalán nem voltak rések rajta. Amikor valakit mégis megvertek és lemaradt, jött a mellette álló és besegített. Ha pedig túljutottak rajtunk, akkor Szemerey Zsófi kisegített minket a kapuban. Ez így együtt már sok volt a svédeknek” – mondta büszkén a román SCM Gloria Buzau együttesében légióskodó játékosunk, Papp Nikolett.
Egy-egy győzelem és vereség után hasonlóan nehéz elaludni, de nyilván a győztes csaták után könnyebb felkelni. A 28 éves kézilabdázó elárulta, hogy az egész csapat úgy éjszaka fél három körül tudott elaludni attól az adrenalinlökettől, amit a siker és szurkolók idéztek elő. Szerencsére azokon a napokon, amikor nem játszanak, elég kilenckor kelniük, ilyenkor a reggeli is később van. Ezután délelőtt még pihenő van, néhányan pedig a média képviselőivel beszélnek. Ebéd után már jön is a videózás a következő ellenfélről, illetve egy átmozgató edzés a program része.
Ezekből a kulisszatitkokból kiderül, hogy még az Észak-Macedónia elleni videózás előtt beszéltünk a játékosokkal, ám Klujber néhány részletet már az első két mérkőzésük alapján is tudott mondani a törökök ellen pontot szerző ellenfélről: „Kimondottan magas játékosok a macedónok, akik sokat lőttek kívülről. Nyilván nem fogunk mindenkit tízzel megverni, de ha százszázalékosan koncentrálunk, most egy könnyebb meccs jön. A kapitány várhatóan egy kicsit többet fog pihentetni minket, de ehhez már az elejétől ott kell lenni fejben.”
Azzal, hogy hétfői ellenfelünk nem tudta legyőzni az Eb-újonc Törökországot, a magyar válogatott csoportelsősége már nem forog veszélyben. Ugyanakkor a 25–25-ös döntetlent játszó riválisnak egy százalék esélye még van a továbbjutásra. Ám gyaníthatóan sem ők nem fognak legyőzni minket, sem a svédek nem fognak kikapni a törököktől.
Golovin Vlagyimir nyugodtan forgathatja a csapatot, és valószínűleg az eddig kevesebb lehetőséget kapó embereink is játékba lendülhetnek. Illetve nagy kérdés, hogy meglesz-e az első gólunk beállóból, mert a Füzi-Tóvizi, Bordás Réka, Pásztor Noémi trió még nem tudott a kapuba találni. Mentségükre szóljon, hogy a taktikánkban nem az ő megjátszásuk kapja a főszerepet, eddig csupán kétszer próbálkozhattak kapura lövéssel. Viszont a mozgékonyságukkal és elzárásaikkal folyamatosan lazítják az ellenfél falát, így könnyebben talál rést rajta Klujber mellett Vámos Petra és Simon Petra is.
Van hat olyan játékosunk, aki már sorozatban 13 győztesen megvívott találkozónál jár a debreceni csarnokban különböző világeseményeken. Klujber, Füzi-Tóvizi, Pásztor, Faluvégi Dorottya, Kácsor Gréta és Márton Gréta ebből az első nyolcat még a 2018-as U20-as világbajnokságon aratta egymás oldalán, majd hármat idén áprilisban az olimpiai selejtezőtornán, a legutóbbi kettőt pedig az elmúlt napokban az Európa-bajnokságon, amihez nagy valószínűséggel hétfőn jön még egy.
„Minden csapat életében van olyan, hogy semmi sem sikerül, ez nem jelenti azt, hogy a svédek ne akartak volna eléggé ellenünk – szögezte le a kapitány. – Büszke vagyok a lányokra, mert amit elterveztünk, azt a pályán meg is mutatták és végrehajtották, minden klappolt nálunk, tele voltunk önbizalommal, mögöttünk volt a szurkolótábor. Különleges érzés volt a pálya szélén állni. De tartom most is: nem reális az eredmény, nincs ekkora különbség a magyar és a svéd válogatott között. Persze örülök, hogy a riválisnak semmi sem sikerült.” Golovin Vlagyimir szerint a játékosok tudják, hogy mit akarnak, a sport pedig a jelenből kiindulva a jövő felé halad, nem pedig a múltba, három nap múlva senki sem emlékszik a svédek elleni meccsre. Úgy látja, a folytatásban főleg mentálisan kell bírni a terhelést a kontinenstornán, ennek szellemében egyeztettek a mentáltrénerrel is. A kapitány elmondta, úgy égni, mint amilyen tűzben volt a csapat legutóbb, nem lehet minden meccsen és szerinte nem is szabad, mert ez nagyon kimeríti az embert. „Vágtam videóanyagot a szombati török–macedón meccsből is – tekintett a hétfői utolsó csoportkörös mérkőzés elé Golovin Vlagyimir. – Olyan lesz, mint a törökök ellen, megvannak a figuráik, de nagyon sok váratlan megoldást alkalmaznak, ezekhez nem vagyunk hozzászokva, olyan szituációkban érkezik a kapura lövés, ami, már bocsánat, de nem normális helyzet. Koncentrálunk hétfőn is, de azzal is számolnunk kell, hogy a középdöntőben három-négy mérkőzéshez is úgy kell hozzáállni, mint a svédekkel szembenihez, ami tényleg nem egyszerű. Megfelezzük a játékidőket, mint az első körben, nem szabad teljesen kivenni valakit a játékból, hiába játszott sokat a második meccsen, az nem egészséges, a pályán kell lennie mindenkinek, hogy megmaradjon a ritmus, és utána készülünk a középdöntőre.” |
Az északmacedón női válogatott messze van azoktól az eredményektől, amelyeket az 1990-es és a kétezres évek világversenyein ért el. Már az is nagy szó, hogy a bukaresti Rapidban légióskodó jobbszélső, Szara Risztovszka, a kisvárdai beálló, Ivana Djatevszka és társaik egymás után két kontinenstornára is kijutottak. A balkániak hetedszer léphetnek pályára Eb-n (kétszer is utolsóként zártak), ebből kétszer is a (társ)házigazda jogán tehették ezt meg. A magyar válogatott eddig nyolcból nyolcszor nyert ellene, az egyetlen tétmeccsen, a 2006-os Európa-bajnokságon 30–22-re győzött, miként a legutóbbi, 12 évvel ezelőtti találkozón is sima magyar siker született. „Fiatal csapatunk van, tele tehetséges játékosokkal, akik előtt fényes jövő áll. Az Eb előtt a törökökre hegyeztük ki a felkészülésünket, ellenük láttuk a legnagyobb esélyt a győzelemre, ezért nem lehetünk elégedettek a döntetlennel, de a játék képe alapján igazságos az eredmény. A magyaroknak is fiatal a keretük, s tudjuk, még van esélyünk a továbbjutásra, a kézilabdában mindig történhetnek csodák, szóval úgy fogunk nekimenni a hétfői találkozónak, hogy mindent megteszünk a sikerért. Ha ez lesz az utolsó meccsünk az Eb-n, akkor állva szeretnénk meghalni” – Szara Risztovszka, az északmacedón válogatott jobbszélsője. Olimpia: nem vett részt |
NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT (DEBRECEN)
MAGYARORSZÁG–SVÉDORSZÁG 32–25 (16–13)
Debrecen, Főnix Aréna, 4163 néző. V: Weijmans, Wolbertus (hollandok)
MAGYARORSZÁG: Böde-Bíró – GYŐRI-LUKÁCS 6, KLUJBER 8 (1), PAPP N., Füzi-Tóvizi, VÁMOS P. 2, Szöllősi-Schatzl 3. Csere: SZEMEREY (kapus), KUCZORA 7 (2), SIMON P. 6, Bordás, Pásztor N., Tóth Nikolett. Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
SVÉDORSZÁG: Bundsen 1 – Hagman 2 (1), LINDQVIST 4, Roberts 2, Blohm 4, CARLSON 6, Hansson 1. Csere: Eriksson (kapus), Löfqvist, Axner 1, Thorleifsdóttir 1, Strömberg, Lerby 3. Szövetségi kapitány: Tomas Axnér
Az eredmény alakulása. 5. p.: 3–1. 11. p.: 7–3. 18. p.: 11–7. 22. p.: 12–10. 26. p.: 13–12. 34. p.: 19–14. 40. p.: 23–16. 44. p.: 25–17. 48. p.: 27–20. 56. p.: 32–20
Kiállítások: 10, ill. 4 perc
Hétméteresek: 6/3, ill. 3/2
M | GY | D | V | L–K | Gk | P | |
1. Magyarország | 2 | 2 | – | – | 62–49 | +13 | 4 |
2. Svédország | 2 | 1 | – | 1 | 53–50 | +3 | 2 |
3. Törökország | 2 | – | 1 | 1 | 49–55 | –6 | 1 |
4. Észak-Macedónia | 2 | – | 1 | 1 | 43–53 | –10 | 1 |