Női kézi NB I: februárban bemutatkozna a győriek új szerzeménye

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.12.05. 12:15
Anna Lagerquist (Fotó: gyorietokc.hu)
Keresztszalag-szakadása után rehabilitációja utolsó fázisában van Anna Lagerquist, a Győri Audi ETO KC októberben igazolt svéd válogatott beállója, akivel a klub hivatalos honlapja készített interjút. A játékos elmondta: nagyon jól érzi magát új csapatánál, és úgy tervezi, hogy februárban bemutatkozhat Magyarországon.

„Nagyszerűen érzem magam Győrben, kezdek beilleszkedni a klubba, egyre otthonosabban mozgok a városban, és beleszokom az itteni életritmusba. Izgatottan érkeztem, úgy érzem, egy nagyszerű utazás vette kezdetét” – fogalmazott Anna Lagerquist a győriek hivatalos honlapjának.

A svéd játékost aztán a beilleszkedés folyamatáról is kérdezték: „Valóban különleges, amikor év közben igazolsz egy másik klubhoz, főleg úgy, hogy közben sérült vagy, így nem játszhatsz és csatlakozhatsz azonnal a társakhoz a pályán. Ettől függetlenül mindenki nagyon kedves volt velem és szívélyesen fogadott a klubban. A lányok egyébként igyekeztek mindent megtenni, hogy jól érezzem magam, pedig rendkívül sűrű volt a meccsnaptár, úgyhogy tényleg azt érzem, elfogadtak, a csapat része vagyok, és természetesen alig várom, hogy csatlakozhassak hozzájuk a pályán is.”

Lagerquist jelenleg rehabilitációja utolsó fázisában van, s bízik benne, hogy minél előbb bemutatkozhat a győriek színeiben: „Ha reális akarok lenni, szerintem annak van a legnagyobb valószínűsége, hogy februárban térek vissza, ezért dolgozok nap mint nap. Remélem, most, hogy elkezdtem a rehabilitáció utolsó fázisát, továbbra is jó lesz a térdem, és minden a tervek szerint alakul” – mondta.

A céljaival kapcsolatban azt mondta: „Nekem most kicsit más ez a szezon, mint a korábbiak, de az elsődleges célom, hogy a térdem rendbe jöjjön, és a lehető legjobb állapotban térjek vissza a legmagasabb szintű kézilabdához. Szeretném segíteni a csapatot, hogy együtt a lehető legjobban zárjuk ezt az évadot.”

 

Legfrissebb hírek

Nem bírt a Kisvárdával a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
11 órája

Az Egyesült Államokban túrázik jövőre a Győri Audi ETO KC

Kézilabda
16 órája

„A tükör előtt könnyebben ment” – Andrea Lekics érzelmes videóban búcsúzott a kézilabdától

Kézilabda
21 órája

11 gól sem volt elég, az Alba Fehérvár legyőzte a Vasast a női kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
2025.04.17. 19:18

Szöllősi-Zácsik Szandra a nyáron elhagyja az FTC-t, Andrea Lekics visszavonul – hivatalos

Kézilabda
2025.04.17. 15:10

„Még mindig különleges Győrben pályára lépni” – ludwigsburgi piknik Faluvégi Dorottyával

Kézilabda
2025.04.17. 09:34

21 éves brazilt igazolt a DKKA

Kézilabda
2025.04.08. 19:08

Az FTC is reagált, Jesper Jensen szerint félreértelmezték a szavait

Kézilabda
2025.04.08. 15:48
Ezek is érdekelhetik