„A torkunkon a kés” – apokaliptikus hangulatban a norvégok a brazilok elleni vb-nyitány után

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.01.16. 12:05
Brazília nem várt győzelmet aratott a társházigazda ellen a vb-nyitómeccsén (Fotó: AFP)
A társházigazda norvég válogatott nem várt vereséggel kezdte szereplését a férfi kézilabda-világbajnokságon: az északi együttes Brazília ellen maradt alul 29–26-ra az E-csoport szerdai összecsapásán. A találkozó másnapján a norvég lapok apokaliptikus hangulatban foglalták össze a történteket, és a játékosok is csalódottságuknak adtak hangot a lefújás után.

A norvég VG tényszerűen foglalta össze a történteket, s tudósításának ezt a szalagcímet adta: „Fiaskó a világbajnokság nyitányán” – írták, majd idéztek a meccset közvetítő Daniel Höglund kommentátort is, aki így fogalmazott: „Csaknem sikerült teljesen lerombolni a hazai rendezésű tornát, még mielőtt elkezdődött volna.”

A norvég TV2 is egyértelmű kudarcként élte meg a történteket, és letargikus hangulatban értékelt: „Ez kudarc. Még a király sem tudott segíteni a kézilabdázókon, akik kínos vereséggel, rémálomszerűen kezdték meg szereplésüket a világbajnokságon” – fogalmaztak, utalva arra, hogy V. Harald norvég király is a helyszínen, Oslóban tekintette meg a brazilok elleni találkozót.

„Norvégia sokkos állapotban. Szörnyű kezdés a hazai rendezésű világbajnokságon” – ezt pedig már a Dagbladet jegyezte meg egyik szalagcímében, amelyhez csatlakozott a NRK portál is: „Norvégia sokkoló vereséget szenvedett a világbajnoki nyitányon. Szinte hihetetlen, hogy ez itt megtörtént. Katasztrofális, hogy elveszítettük hazai pályán a nyitó mérkőzést.”

Kézilabda
2025.01.15. 22:06

Férfi kézi-vb: Norvégia Oslóban kapott nagy pofont a braziloktól

Horvátország hozta a kötelezőt Bahrein ellen, a németek nagy csatában verték meg Lengyelországot.

Nemcsak a lapok, hanem a norvég játékosok is nagyon kritikusok voltak saját teljesítményükkel. „Rendkívül nagy csalódás – értékelt a találkozó után Kristian Björnsen, a válogatott jobbszélsője. – Tényleg nem úgy alakult semmi, ahogy elképzeltük a meccset. Ez most kisebbfajta összeomlás számunkra.”

Az északiak világklasszis irányítója, Sander Sagosen is kereste a szavakat a vereség után: „Nagy csalódás. Jó csapattal találkoztunk, de egyértelmű, hogy amikor hét-nyolc ezer ember előtt játszunk hazai környezetben, akkor szeretnénk jól kezdeni. Most már a torkunkon a kés, a többi meccset muszáj megnyernünk.”

„Rettenetesen csalódott vagyok – ezt pedig már Tobias Gröndahl, a válogatott másik meghatározó játékosa mondta a lefújás után. – Egyszerűen nagyon rossz érzés. Sok jó lehetőségünk adódott, de nagyon megégtünk. Elfogadhatatlan és szükségtelen, hogy ilyen naggyá tegyük a brazil kapust.”

Norvégia a világbajnokság második fordulójában pénteken az Egyesült Államok ellen lép pályára, míg vasárnap Portugália vár a társházigazda skandináv együttesre.

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ
E-CSOPORT (OSLO)
Norvégia–Brazília 26–29 (14–12)
Ld: Grondahl 6, Magnus Röd 5, ill. Langaro 8, Monte Da Silva 6
Portugália–Egyesült Államok 30–21 (15–10)
Ld: Portela, M. Costa 7-7, Iturriza, Areia 4-4, ill. Hoddersen 6, Corning 4

 

Legfrissebb hírek

Gülert és Montellát méltatták a török lapok; a magyar szurkolók is kaptak kritikát – lapszemle

Magyar válogatott
2025.03.24. 07:42

A két gólpasszt kiosztó Oguz Aydin a török lapok kedvence

Magyar válogatott
2025.03.21. 09:38

„Néhányan az ég felé emelték a kezüket...” – lapszemle az angol Ligakupa-döntő után

Angol labdarúgás
2025.03.17. 09:17

„Kegyetlen!” – a franciák és az angolok is Alissont méltatják a PSG–Liverpool után

Bajnokok Ligája
2025.03.06. 11:50

„Szenzációsan futballozott” – így dicsérik Angliában Szoboszlai Dominik City elleni teljesítményét

Angol labdarúgás
2025.02.23. 21:32

A férfi kézilabda-világbajnokságon is helytállt a magyar játékvezetői páros

Kézilabda
2025.02.19. 09:36

A csehek kullancsként kapaszkodnának Európába – lapszemle a Ferencváros elleni El-meccs után

Európa-liga
2025.02.14. 07:49

Chema Rodríguez szerint furcsa, hogy a hét az öt elleni játékunk ekkora hangsúlyt kapott

Kézilabda
2025.02.06. 13:09
Ezek is érdekelhetik