A férfi kézilabda-világbajnokságon is helytállt a magyar játékvezetői páros

– Mely mérkőzéseken kaptak lehetőséget a világbajnokságon?
KISS OLIVÉR: Oslóban kezdtünk a portugál–brazil és a spanyol–svéd mérkőzéssel, majd Herningben a német–olasszal folytattuk, onnan pedig visszatértünk Oslóba a dán–brazil negyeddöntőre.
BÍRÓ ÁDÁM: Pozitív érzésekkel térhettünk haza, mi magunk és – a visszajelzések alapján – a szakma is elégedett volt a teljesítményünkkel.

– A négy közül melyik volt a legnagyobb kihívást jelentő mérkőzés? Mi volt a legnehezebb játékhelyzet, amiben döntést kellett hozniuk?
K. O.: Számítottunk rá, hogy a dán–brazil sima lesz, és nagyon hamar így is lett. Ilyenkor nemcsak a csapatoknak, a játékvezetőknek is csökkenhet a koncentrációjuk. Ez is kihívás szokott lenni.
B. Á.: Ez a meccs valóban kicsit küszködősebb volt a jóval „futósabb” első három mérkőzés után. Éppen ez a valamivel gyengébb iram és simább eredmény adta a nehézségét. A német–olasz találkozón volt egy videózásunk, amikor többször is meg kellett néznünk Johannes Golla levegőben lökését, mert az ilyen helyzetben a büntetés mértékét egy meghatározott kritériumrendszer alapján kell meghatározni.
K. O.: Szintén nehéz helyzet volt a svéd–spanyolon az egyik utolsó szituáció. A jobbszélső Sebastian Karlsson jó helyzetben ugrott be lőni, de a spanyol védő szabálytalankodott vele szemben. Ádám hétméterest ítélt és két percet adott Ian Tarrafetének, nagyon helyesen. Ez kockázatos döntés volt, mert én nem láttam a szabálytalanságot, de Ádám jól helyezkedett és jó ítéletet hozott.

– Hogyan lehet az egyre több fejre ütést megfelelően szankcionálni? Mi az, ami egy-egy ilyen szituációban eldönti, hogy két percet vagy piros
lapot kap-e az illető?
K. O.: Fejre ütés és fejre ütés között is van különbség, itt is egy pontos kritériumrendszeren kell végigmennünk a büntetés kiszabásáig. Ha a támadó lehajol, már másképp kell megítélni a helyzetet. Fontos, hogy mire irányul a védő cselekedete: labdára vagy egyértelműen a fejre. Ha a labda messze van a fejtől, a védő mégis fejet talál, az már kizáráshoz közeli eset. Emellett ott van a videózási lehetőség, amit, ha kétségeink vetődnek fel, igénybe vehetünk.
B. Á.: A játék képe folyamatosan változik, a dánok stílusával együtt már sokkal inkább az egy egyezésre épülnek a támadótaktikák. Minél több az ilyen szituáció, annál nagyobb az esélye a fejre ütésnek.

– A portugál–német negyeddöntő mindent eldöntő gólját Martim Costa öt lépés után szerezte. Mennyire nehéz a lépéshibát felfedezni és a lépéseket számolni napjaink felgyorsult kézilabdázásában?
K. O.: Nagyon fontos, hogy 59:30-ig „lépéshibagyanús” gólt nem nézhetünk vissza, ezután a szabályok már több lehetőséget adnak a játékvezetőknek, hogy igazságosan ítélhessék meg a hasonló helyzeteket. Mivel megadták Costa gólját, ezért feltételezem, a meccs játékvezetői nem érzékelték a lépéshibát, így nem is használták a videóismétlő rendszert. A felgyorsult játék nyilván nem könnyíti meg a dolgunkat.
B. Á.: Minden lépéshibát nem lehet észrevenni. Sok szituációt visszanézve, lassítva is nehéz megítélni, szabálytalan volt-e vagy sem. Ezeket számolni nem lehet. A megérzés és a tapasztalat segít a döntésben. Általában azt az instrukciót kapjuk, hogy ha valaki vakszolás közben a félpályán sétálgatva ötöt lép a labdával, nem kell semmit ítélnünk. Azokat a szabálytalanságokat kell kivenni, amikor a támadó csapatnak előnye származik belőle.

– Úgy néz ki, hogy a munkájukat egyre inkább elismerik, a világbajnokság előtt tavaly a Bajnokok Ligája négyes döntőjében és a párizsi olimpián is lehetőséget kaptak. Ilyen szinten már csak főállású játékvezetőként lehet helytállni?
K. O.: Kétezerhuszonnégy január elseje óta főállású játékvezetők vagyunk. Egyértelműen megkönnyíti a dolgunkat, hogy mellette nem kell nyolc órában civil munkát végeznünk, és csak a bíráskodással foglalkozhatunk.

– Segíthet-e közelebb hozni a játékvezetőt a szurkolóhoz, hogy bemikrofonozzák őket?
K. O.: Üdvözítőnek tartom, hogy a nézők így belelátnak nemcsak a játékvezetői páros kommunikációjába, hanem a játékosokkal zajló interakcióba is. Minket az előző BL négyes döntőben mikrofonoztak be, de az őszi Szeged–Veszprémről is pozitív visszajelzések érkeztek, amikor Bócz László és Wiedemann Viktor munkájába láthattak, hallgathattak bele. Fontos, mert így a nézők átérezhetik, mekkora nyomás nehezedik a játékvezetőkre, ezekből a videókból is átjöhet, hogy valójában ez a műfaj mennyire nehéz.
B. Á.: Szerintem is fontos lépés az átláthatóság felé, viszont nem érzem úgy, hogy ez a szurkolókból empátiát váltana ki, őket egy dolog érdekli, hogy a játékvezetők az ő csapatuk kárára ne tévedjenek.

– Szakmailag mi lenne a következő nagy kihívás, amit szívesen vállalnának?
B. Á.: Hazai szinten mindenféle rangadón fújtunk, ezeket már csak megismételni lehet. Mivel a BL négyes döntőjében is jártunk tavaly, ezért ez most tavasszal nem várható, de egy negyeddöntős felkérést már sikernek könyvelnék el. Világbajnokság legközelebb két év múlva lesz, addig az Európa-bajnokság tűnik a legnagyobb kihívásnak.
K. O.: A mostani volt a második világbajnokságunk, amelyen már rangadókon is fújhattunk, és az egyenes kieséses szakaszban is vezethettünk. A cél, hogy egyre jobb és jobb mérkőzéseken álljuk meg a helyünket, és még tovább fejlődjünk.