„Remek mérkőzést játszottunk, kiváló volt a hangulat, de a kihagyott helyzetek miatt szenvedtünk vereséget. (...) Hasonló helyzetben vagyunk, mint tavaly, komoly gólhátrányban leszünk majd Győrben” – értékelt az M4 Sportnak Per Johansson, a Győr vezetőedzője.
„Sako nagyszerű volt az egész találkozón, de a hajrában Glauser még kiemelkedőbb teljesítményt nyújtott. Ennyi lőtt góllal nem lehet ilyen hőfokú meccset megnyerni. A védekezésünkkel elégedett vagyok, hiszen Klujbert, Lekicset és Bölköt is sikerült kivenni a játékból, de ilyen gyenge támadójátékkal nem lehet győzni” – tette hozzá a svéd szakember a sajtótájékoztatón.
„Tudtuk, milyen légkör vár ránk, valamint azt is, hogy mindenki ellenünk szurkol majd, s erre fel is voltunk készülve. Nem jó érzés kikapni, de hosszú még az idény. Nehéz mit mondani két ilyen extra kapusteljesítmény után, de ha nem tudunk gólt lőni, akkor nem igazán van mit tenni” – így Hatadou Sako, a BL-címvédő francia kapusa.
„Nem számított, ki volt a védelemben, remek munkát végeztünk, s Laura Glauser jóvoltából fantasztikus győzelmet arattunk – így Allan Heine, a Ferencváros mestere. – Lekicsnek és Simonnak is voltak jó időszakai kulcspillanatokban, de bárkihez nyúltunk, jól szállt be.”
„Az elején nagyon nehéz volt mindkét csapat számára a gólszerzés. Támadásban megtaláltuk helyenként a jó megoldásokat, s meg tudtuk állítani a Győr gyors lerohanásait. (...) Jó volt most a több irányítós játék. Nagyon jól megértjük egymást, örülök, hogy ez sikeres volt” – fogalmazott a mérkőzés legtöbb találatát jegyző Simon Petra.
„Fontos volt számunkra a mai meccs, s ezt szívvel kellett megoldani, óriási csatát nyertünk meg együtt. Fontos volt, hogy visszarendeződjünk, de az is fontos volt, hogy a szélről ne szerezzenek gólokat” – summázta a véleményét az FTC kapuját védő Laura Glauser.
„Sokkal türelmesebben játszottunk elöl, hátul bravúros volt a védekezésünk, Laura Glauser pedig nagyon jól védett ma. Amikor egy kicsit szorosabbá vált az eredmény, akkor mindig volt, aki a hátára vette a csapatot” – nyilatkozta az MTI-nek a Ferencváros jobbátlövője, Klujber Katrin, s hozzátette, mindig nagyon izgalmas, jó mérkőzés és rangadó a Ferencváros–Győr találkozó, amelyen a szurkolók ezúttal is kitettek magukért.
„Hatalmas volt a szurkolás, ez mindig pluszerőt ad nekünk. Izgalmas volt, részünkről pedig nagyon nagy csapatmunka. Egytől egyig küzdöttünk, ezzel sikerült megnyernünk ezt a mérkőzést” – vélekedett a decemberi Európa-bajnokság gólkirálynője, aki hatszor lőtt kapura, de gólt nem szerzett. Hangsúlyozta, a céljuk a címvédés az élvonalban, hiszen nagyon jó csapatot alkotnak.
„Bármire képesek vagyunk, ezt a mai mérkőzésen is megmutattuk, de természetesen nagyon fontos meccsek jönnek, és elég hosszú még a szezon” – magyarázta.
A decemberi Európa-bajnokság bécsi bronzmérkőzését úgy nyerte meg 25–24-re a magyar válogatott, hogy az utolsó találat előtt Klujber bravúros mozdulattal adott gólpasszt az ETO-t erősítő Győri-Lukács Viktóriának. A két játékos természetesen a bajnoki rangadó előtt is találkozott egymással, beszéltek is néhány szót, szóba került a kontinenstorna és a mindennapok is.
„Az aktuális meccsről ilyenkor nem nagyon szoktunk beszélni előtte, mert nyilván nekik is van egy taktikájuk, és nekünk is, amit nem mondunk el. Ilyenkor tudjuk, hogy ma ellenfelek vagyunk és a mérkőzésre koncentrálunk, de utána újra beszélünk” – mesélte.
A női sportolók között Klujber is a legjobb három közé került a Magyar Sportújságírók Szövetsége 67. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazásán, a csapatok között pedig a női kézilabda-válogatott szerepel a három között.
„Ilyen még sosem történt velem, hogy külön jelöltek, ez pluszmotiváció és boldogság nekem. Bárhogy lesz, már annak is örülök, hogy ott vagyok. Csapattal voltam már ott, és nagyon boldog vagyok, hogy a válogatott most is szerepel a három között” – nyilatkozta.
Az ETO jobbszélsője, Győri-Lukács Viktória úgy fogalmazott, mindkét kapus nagyon jó teljesítményt nyújtott, és talán az dönthetett a hazaiak javára, hogy a Győr több helyzetet hagyott ki.
„Nagyon sok jó dolog volt ebben a mérkőzésben, amiből építkezhetünk, és lesz még egy hazai visszavágó” – utalt a két együttes május 10-én, Győrben sorra kerülő rangadójára.
Hangsúlyozta, Klujber Katrinnal nem csak csapattársak, hanem barátok is, ezért napi szinten tartják a kapcsolatot. Bár beszélgettek a mérkőzés előtt, de a taktikáról nem esett szó. Felidézte, hogy az Európa-bajnokságon történteket már egyből utána átbeszélték, kibeszélték és örültek neki.
„Most a pályán ellenfelek voltunk, de a meccs előtt és a meccs után barátság van” – fűzte hozzá.
NŐI KÉZILABDA NB I
11. FORDULÓ
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–GYŐRI AUDI ETO KC 23–18 (14–10)
Budapest, Elek Gyula Aréna, 1200 néző. Vezette: Andorka M., Hucker
FTC: GLAUSER – MALESTEIN 4, Klujber, Lekics 2 (1), Edwige, Bölk, Márton G. Csere: Janurik (kapus), O. Kanor 2, Dmitrijeva 3, CVIJICS 3, Maszlova 3, SIMON P. 6. Edző: Allan Heine
GYŐR: SAKO – Győri-Lukács, Housheer 3 (3), BRATTSET DALE 3, Dulfer, Nze Minko 1, Van Wetering 1. Csere: De Paula 2, Fodor Cs. 1, Rju Un Hi 3, Blohm, K. Jörgensen 1, HOVDEN 3. Edző: Per Johansson
Az eredmény alakulása. 8. perc: 2–2. 13. p.: 4–3. 16. p.: 4–5. 18. p.: 6–6. 23. p.: 12–6. 36. p.: 14–13. 38. p.: 15–14. 44. p.: 18–14. 52. p.: 20–16. 59. p.: 22–17.
Kiállítások: 2, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 3/1, ill. 5/3
AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. FTC | 11 | 10 | 1 | – | 363–255 | +108 | 21 |
2. Győr | 11 | 10 | – | 1 | 395–253 | +142 | 20 |
3. Esztergom | 11 | 9 | – | 2 | 335–313 | +22 | 18 |
4. Debrecen | 11 | 7 | 2 | 2 | 361–293 | +68 | 16 |
5. Szombathely | 11 | 5 | 2 | 4 | 307–330 | –23 | 12 |
6. Vác | 11 | 5 | – | 6 | 318–331 | –13 | 10 |
7. Kisvárda | 11 | 5 | – | 6 | 279–306 | –27 | 10 |
8. Vasas | 11 | 4 | 1 | 6 | 305–355 | –50 | 9 |
9. Mosonmagyaróvár | 11 | 4 | – | 7 | 320–332 | –12 | 8 |
10. Budaörs | 11 | 3 | 2 | 6 | 297–345 | –48 | 8 |
11. Fehérvár | 11 | 3 | 1 | 7 | 296–303 | –7 | 7 |
12. Békéscsaba | 11 | 3 | 1 | 7 | 308–350 | –42 | 7 |
13. Dunaújváros | 11 | 3 | – | 8 | 317–369 | –52 | 6 |
14. MTK | 11 | 1 | – | 10 | 291–357 | –66 | 2 |