„A Bundesliga ritmusa megtanított egy-két dologra, a mai világban már olyan gyorsan jönnek egymás után a mérkőzések, hogy könnyebben túl tud rajtuk lépni az ember, és így a következő feladatokra koncentrálni – válaszolta Imre Bence a Nemzeti Sportrádió Körkapcsolás című műsorában arra a kérdésre, hogy voltak-e álmatlan éjszakai a Horvátországtól elszenvedett 31–30-as drámai vereséget követően. – Nem minden héten játszhatunk vb-negyeddöntőt, ötvenöt percig gyönyörűen megírtuk a meccs forgatókönyvét, de az utolsó öt percben sajnos a horvátok megnyerték az összecsapást. Nem könnyű, ám szerintem sokat tanultunk az elmúlt évekből. Muszáj túllépnünk ezen a meccsen, mert a jövő héten már nagyon komoly meccsek lesznek a kluboknál. De ezen a héten még biztosan mindenkiben benne lesz ez a fájó vereség.”
A magyar válogatott jobbszélsőjét a folytatásban a horvátok elleni utolsó időkérésről és az ott elhangzottakról is kérdezte Balogh Balázs műsorvezető. Mint Imre elmondta, a nagy hangzavarban szinte semmit sem hallott, már csak azért sem, mert távolabb helyezkedett a többiektől. Ám arról is beszélt, hogy a meccs után a csapat összeült, és alapvetően jó hangulatban töltötte az estét: „Ilyenkor mindenki megenged magának egy kis sörözést, vagy amit szeret. Egy kicsit ellazulunk, beszélgetünk. Nem voltunk boldogok, nem egymás nyakába borulva ünnepeltünk, de tudtunk mosolyogni és jókat nevetni” – fogalmazott.
A műsorban továbbá Imre külön is kitért a válogatott többi találkozójára is, így például az Észak-Macedónia elleni első összecsapásra, de a hollandok, a katariak, az osztrákok és a franciák elleni meccsek is szóba kerültek, s levonta belőlük a tanulságokat. Sőt, a beszélgetésből kiderült az is, kinek szurkol Imre Bence a labdarúgó Bajnokok Ligájában.