Visszavághat Vámos Petráéknak a Fradi

J. B. J. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.18. 08:56
A jó formában lévő Vámos Petra a Fradi dolgát is megnehezítheti a csoportdöntőnek beillő rangadón (Fotó: Imago Images)
A két magyart foglalkoztató Metz csapatát látja vendégül a Bajnokok Ligájában a ferencvárosi női kézilabdacsapat. Ha győznek a zöld-fehérek, csoportjuk élére állnak.

„PAZAR, SZUPER, VARÁZSLATOS” – ilyen jelzőkkel illették a francia Metz szurkolói Vámos Petrát, a csapat irányítója ugyanis remek játékkal és hat góllal járult hozzá a Pásztor Noémivel felálló CSM Bucuresti legyőzéséhez a Bajnokok Ligája legutóbbi fordulójában, sőt a meccs emberének is megválasztották. A kapuban Szemerey Zsófi is hozzátette a magáét, 45 százalékos hatékonysággal védett. A Metz 27–24-es sikerével megőrizte veretlenségét és első helyét a csoportjában, azonban tartja vele a lépést a magyar bajnok Ferencváros is, Klujber Katrinék Ljubljanában elsősorban stabil védekezésüknek köszönhetően tudtak nyerni öt góllal. A szombati ellenfelet korábban tíz éven át erősítő Laura Glauser védéseire ezúttal is nagy szüksége lesz a magyar csapatnak.

A Fradit ebben az évadban egyedül a Metz tudta legyőzni, a két csapat őszi meccsét 24–19-re nyerték meg a jobban hajrázó franciák. Az idény végén búcsúzó Allan Heine együttese azóta szárnyal, a BL-ben és a Magyar Kupában hibátlan, a bajnokságban viszont – négy nappal a Metztől elszenvedett vereség után – egy debreceni döntetlen rontja az összképet. A Krim elleni sikert követően a hétközi kupameccsen a váciakat múlták felül a zöld-fehérek, így címvédőként ott lesznek az MK négyes döntőjében.

Ha az FTC Érden a Metz ellen is folytatni tudja kiváló sorozatát, átveszi a vezetést a csoportjában, és szinte biztosan negyeddöntős, ráadásul klubcsúcsot is dönt, a BL csoportkörében ugyanis sosem nyert nyolcnál több meccset. Az is kiderült a héten, hogy a nyártól a dán Jesper Jensen veszi át a szakmai irányítást Heinétől.

Jelentős kihívásokkal kellett szembenéznünk a Metz elleni októberi mérkőzésünkön, a visszavágótól többet várunk. Elemeztük azt a meccset, láttuk a hibákat, amelyeket kijavítva hatékonyabbá válhatunk. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy a francia bajnokkal szemben itthon tartsuk a két pontot.
Allan HEINE, az FTC vezetőedzője


NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR 
10. FORDULÓ
A-CSOPORT, szombati mérkőzések
16.00: FTC-Rail Cargo Hungaria–Metz HB (francia), Érd (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
16.00: CSM Bucuresti (román)–Krim Ljubljana (szlovén) (Tv: Sport2)
18.00: Podravka (horvát)–CS Gloria Bistrita (román)
Vasárnap
14.00: Storhamar–Nyköbing

    
1. Metz981271–242+2917
2. FTC981256–221+3516
3. Podravka Vegeta9414243–248–59
4. CSM Bucuresti945254–259–58
5. Ljubljana945251–255–48
6. Gloria Bistrita936254–264–106
7. Storhamar9216234–245–115
8. Nyköbing9117244–273–293
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA


 

 

Legfrissebb hírek

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
8 órája

Tőzsér Dániel: Csak azt bántam meg, hogy nem értem oda a lányom születésére

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:31

Robbie Keane: Élveznem kell a Fradinál töltött időt, aztán ki tudja, mit hoz a jövő

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:54

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:44

Ivan Petrjak többet keresett Fehérváron, mint az FTC-nél

Minden más foci
2025.03.26. 17:17

Idénycsúcsot hoz a DVTK–Ferencváros mérkőzés

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 15:21

Bruna de Paula: Csak rajtunk múlik, hogy megnyerjük-e a BL-t és a bajnokságot

Kézilabda
2025.03.25. 08:35

A Ludwigsburg nagy lépést tett a Győr felé, az Odense még nagyobbat az FTC irányába a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.03.23. 16:00
Ezek is érdekelhetik