Imre Bence: A világbajnokság nagyon fájó emlék, de…

Vágólapra másolva!
2025.02.26. 17:27
Fotó: Árvai Károly
A jobbszélső Imre Bence elárulta: a mai napig szomorú, mert a magyar férfi kézilabda-válogatott elveszítette a világbajnoki negyeddöntőt januárban.

 

„A világbajnokság nagyon fájó emlék, de szeretek a realitások talaján maradni. Kedvező ágon voltunk, és amikor kellett, nagyon jól játszottunk” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornán a német THW Kiel játékosa.

Hozzátette, ha például Portugáliával, Spanyolországgal, Brazíliával és Norvégiával találkoztak volna, lehetséges, hogy másként alakul a szereplésük, bár már tavaly is megmutatták, hogy fel tudják venni a versenyt a legjobbakkal is.

„Jó világbajnokság volt, és ha a negyeddöntő utolsó öt percében jobban játszottunk volna, akkor most elődöntőről, sőt, talán még nagyobb bravúrról, éremszerzésről beszélnénk, de sajnos ez nem történt meg” – vélekedett.

A magyarok az 55. percben még 30-26-ra vezettek a társházigazda Horvátország ellen a zágrábi negyeddöntőben, de végül 31-30-ra kikaptak.

„A mai napig szomorúak vagyunk, és biztosan szóba fog kerülni a következő összetartáson is a téma, de menni kell tovább” – közölte.

Imre elárulta: a Franciaországgal szemben elveszített olimpiai csoportmérkőzés is nagyon fájó emlék számára, de a német élvonalban, a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában hétről hétre nagyon komoly mérkőzések vannak, ezért a légiósok gyorsan megtanulják, hogy a kudarcokon és a sikereken is túl kell lépni.

„Összességében jó kézilabdát játszottunk, és az utóbbi időben eredményesek voltunk. Úgy gondolom, még nagyon sok van ebben a csapatban. Sok fiatal, illetve sok idősebb, motivált játékosunk is van. Nagyon jó egyveleg, és bízom benne, hogy a januári Európa-bajnokságon szép eredményt tudunk elérni” – magyarázta a jobbszélső.

Hangsúlyozta, nagyon nehéz elődöntőbe jutni egy világversenyen, de nagyon jó lenne, ha ezt a határt egyszer átlépnék, mert azzal talán átszakadna bennük egy komoly gát, ahogyan a – decemberben Eb-bronzérmet nyert – női válogatott esetében is.

„Lehet, hogy nekünk is ez kellene ahhoz, hogy egy kicsit felszabadultabbak legyünk” – jegyezte meg.

A férfi válogatott játékosai legközelebb márciusban találkoznak, mert 12-én Podgoricában, 16-án pedig Tatabányán játszanak Európa-bajnoki selejtezőt Montenegróval.

 

 

Legfrissebb hírek

Imre Bence: Néha honvágyam van, de úgy érzem, a helyemen vagyok

Kézilabda
2025.03.22. 09:10

Szita Zoltán: A kezünkben volt a meccslabda, mindent eldönthettünk volna

Kézilabda
2025.03.18. 13:46

Chema Rodríguez: Ez fenyegető, és meg kell találnunk az okát!

Kézilabda
2025.03.18. 11:34

Csak döntetlent játszottunk Montenegróval, még nem jutottunk ki az Eb-re

Kézilabda
2025.03.16. 19:00

„Rettentően izgultam, ez a felnőttválogatott, meg akartam magam mutatni az első meccsemen”

Kézilabda
2025.03.16. 09:15

Chema Rodríguez elmondta, mi volt a baj a végjátékban: egészen más, mint a horvátok ellen

Kézilabda
2025.03.15. 10:24

Rosta és Fazekas is magabiztos győzelmet vár a Montenegró elleni férfi kézilabda Eb-selejtezőn

Kézilabda
2025.03.14. 18:11

Visszavonul Balogh Zsolt hetvenszeres válogatott kézilabdázó

Kézilabda
2025.03.14. 10:49
Ezek is érdekelhetik