Női kézilabda: már nem Szabó Edina irányítja az amerikai válogatottat – hivatalos

Vágólapra másolva!
2025.02.20. 10:44
Fotó: Imago Images, archív
Szabó Edina távozott az Egyesült Államok női kézilabda-válogatottjának szövetségi kapitányi posztjáról.

Az amerikai szövetség (USATH) honlapja szerint a vezetőség döntött úgy, hogy a továbbiakban ne a magyar edző vezesse a nemzeti csapatot. Az USATH jelezte: szeretné, hogy Szabó a szövetség kötelékében maradjon technikai vezetői és tanácsadói szerepkörben, így szakértelmét és tapasztalatát továbbra is kamatoztatni tudja a női válogatott fejlődése érdekében.

Szabót 2021 nyarán nevezték ki, a szerződése tavaly nyárig szólt. Egyetlen nemzetközi versenyen irányította az amerikaiakat: az észak-amerikai és karibi térség idei kontinenstornáján az ötödik, utolsó helyen végzett a csapat.

Szabó játékosként 1986 és 1989 között 65 mérkőzésen 112 gólt szerzett a magyar válogatottban. Később férjével, Borsos Attilával Franciaországba költözött, és 15 évig a francia női válogatott menedzser-igazgatójaként tevékenykedett.

Hazatérésük után 2003 és 2007 között a Cornexi Alcoa vezetőedzője volt, a székesfehérváriakkal 2005-ben megnyerte az EHF-kupát. Az Érd csapatát 2010-től 2020 tavaszáig irányította, ebben az időszakban hatszor vezette bajnoki bronzéremig együttesét, amely négyszer végzett dobogós helyen a Magyar Kupában.

Jelenleg a francia női élvonalban sereghajtó Saint-Amand HB vezetőedzőjeként tevékenykedik.

 

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Vámos Petra két góllal járult hozzá a címvédő és listavezető Metz győzelméhez

Kézilabda
2025.02.26. 22:24

Kifizette távozó kapitányait az Ecuadori Labdarúgó-szövetség

Minden más foci
2025.02.22. 14:36

Európai kézilabdaligák: Szabó Anna hét gólt lőtt a német bajnokságban

Kézilabda
2025.02.19. 22:28

Híres Gábor lett a BKV Előre utánpótlásának szakmai vezetője

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:38

Arrigo Sacchi: Fontolóra veszem a visszatérést, vannak ajánlataim

Olasz labdarúgás
2025.02.17. 18:12

Nagy tervei vannak Berndt Andrásnak, aki Barcelonában végzi az edzői mesterképzést

Labdarúgó NB II
2025.02.06. 14:59

Urbányi István az Egyesült Államokban kapott vezetőedzői munkát

Légiósok
2025.01.30. 20:06

Alig két hete még hosszabbított Gerrard, mára felbontották a szerződését

Minden más foci
2025.01.30. 14:24
Ezek is érdekelhetik