Arrigo Sacchi: Fontolóra veszem a visszatérést, vannak ajánlataim

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.17. 18:12
Arrigo Sacchi (Fotó: Imago Images)
Belengette az edzősködéshez való visszatérését Arrigo Sacchi. A legendás olasz tréner az Adnkronos olasz hírügynökségnek adott interjújában beszélt arról, hogy 24 év szünet után ismét leülhet egy klubcsapat kispadjára.

„Fontolóra veszem a visszatérést, úgy Olaszországban, vagy külföldön nyilatkozta a 78 éves szakember. – Vannak ajánlataim, kifejezetten sok, de még nem tudom, hogy itthon vagy máshol vállalok munkát. Az egyetlen nagy hibám az, hogy nagyon szeretem ezt az országot (Olaszország – a szerk.). Mindig kimondom, amit gondolok, s néha sajnos magunkról is megvan a véleményem. (...) Általában kerülöm az ilyen kérdéseket, de most elmondom, hogy külföldről többek között Brazíliából, Argentínából és Spanyolországból is kerestek.”

A „fusignanói prófétának” is becézett Sacchi – akit taktikai újításai miatt a futballtörténelem egyik legnagyobb hatású edzőjeként tartanak számon – 1987 és 1991 között irányította az AC Milant, amellyel egy bajnoki címet, illetve Olasz Szuperkupát, továbbá két-két BEK-et, Interkontinentális-kupát és Európai Szuperkupát nyert. Az olasz válogatott szövetségi kapitányaként 1991 és 1996 között tevékenykedett, s  az 1994-es világbajnokság döntőjéig vezette az „azzurrit”, amely tizenegyesekkel maradt alul Brazíliával szemben.

Arrigo Sacchi 24 évvel ezelőtt, 2001-ben hagyott fel az aktív edzősködéssel (utolsó klubja a Parma volt), azóta dolgozott a Real Madrid sportigazgatójaként, valamint az olasz korosztályos válogatottak technikai koordinátoraként is.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Balogh Botondék a hajrában egyenlítettek a sereghajtó otthonában, ismét hátrányból felállva nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2025.03.15. 20:02

A Verona elleni győzelmével a Juventus a forduló nyertese

Olasz labdarúgás
2025.03.03. 22:42

A Juventus menesztené Mottát, De Zerbi lehet az utódja – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.01. 13:58

Thiago Motta a Juventus kupakiesése után: Ma elértük a mélypontot

Olasz labdarúgás
2025.02.27. 10:44

Arrigo Sacchi szerint az Atalanta megnyerheti a scudettót

Olasz labdarúgás
2025.02.24. 13:41

Kifizette távozó kapitányait az Ecuadori Labdarúgó-szövetség

Minden más foci
2025.02.22. 14:36

Női kézilabda: már nem Szabó Edina irányítja az amerikai válogatottat – hivatalos

Kézilabda
2025.02.20. 10:44

Híres Gábor lett a BKV Előre utánpótlásának szakmai vezetője

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:38
Ezek is érdekelhetik