Női kézi NB I: Gyurka János lesz a Szombathely vezetőedzője – hivatalos

Vágólapra másolva!
2025.03.13. 12:12
Gyurka János (jobbra) kettő plusz egy éves szerződést írt alá (Fotó: Szombathelyi Női Kézilabda/Facebook)
Nyártól Gyurka János lesz a női kézilabda NB I-ben szereplő Szombathelyi KKA vezetőedzője.

A klub csütörtöki közlése szerint a 62 éves szakember – aki januárban távozott Mosonmagyaróvárról – kettő plusz egy éves szerződést írt alá.

Kézilabda
2025.03.12. 14:55

Női kézi: Gyurka János lehet a Szombathely edzője – sajtóhír

Értesülések szerint a szakember mellett egy játékos is az SZKKA-hoz igazol Mosonmagyaróvárról.

Gyurka János a magyar válogatott egyik legeredményesebb kézilabdázója volt, csaknem 191 mérkőzésen 662 gólt szerzett, amivel a nemzeti csapat örökranglistáján a 8. helyen áll. Klubszinten a Veszprém színeiben hatszoros magyar bajnok.

Az edzői pályafutását Ausztriában kezdte, ahol a Köflach együttesét játékos-edzőként a Bajnokok Ligájába vezette, majd teljesítményének elismeréseként irányíthatta a világhírű Hypo Niederösterreich csapatát. Később a magyar utánpótlás-válogatottaknál ért el kiemelkedő eredményeket, majd 2020-tól Mosonmagyaróváron dolgozott, ahol a klub történetének legnagyobb sikereit érte el, több bronzérmet is nyert a magyar bajnokságban, valamint kijutott a nemzetközi porondra, és egészen az Európa-liga negyeddöntőjéig vezette a csapatot.

A szombathelyi klub múlt pénteken jelentette be, hogy a dán Bo Rudgaard az idény végén távozik a vezetőedzői posztról.

A Szombathely újoncként az élvonal tabellájának 5. helyén áll, bár november közepe óta kilenc mérkőzéséből csak egyet nyert meg. Játékosai közül Szmolek Apollónia és a góllövőlistát vezető Pődör Rebeka bekerült a válogatottba, az Európa-bajnoki bronzérmes Pásztor Noémi pedig nyártól erősíti majd a csapatot.

 

Legfrissebb hírek

Újabb válogatott játékost igazolt a Mosonmagyaróvár – hivatalos

Kézilabda
17 órája

Olasz átlövővel erősített a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.05.07. 10:32

Női kézi NB I: két új igazolás bejelentésére készül a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.05.06. 09:39

Az FTC 46 gólig jutott, a Győr Vácon nyert az egymás elleni szuperrangadó előtt

Kézilabda
2025.05.03. 19:31

Női kézi NB I: az MTK csak 18 percig tudta tartani a lépést a Fehérvárral

Kézilabda
2025.05.02. 19:31

Női kézi NB I: meghosszabbította szerződését a szombathelyiek egyik legjobbja – hivatalos

Kézilabda
2025.05.02. 18:07

Visszajutott az NB I-be a Kozármisleny női kézilabdacsapata

Kézilabda
2025.04.27. 13:10

Az Esztergom szoros csatában két góllal legyőzte a Fehérvárt a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.04.26. 18:50
Ezek is érdekelhetik