Mikler késszúrásként élte meg két beállójuk kiesését

Vágólapra másolva!
2025.10.22. 21:01
null
Eliza Solya(Fotó: Facebook, Pick Szeged Handball Team)
Mikler Roland késszúrásként élte meg, hogy a Szeged egy perc alatt két beállóját is elveszítette a horvát PPD Zagreb otthonában 28–23-ra megnyert mérkőzésen, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 6. fordulójában, szerdán.
Kézilabda
8 órája

A szünet után sebességet váltott, és nyert Zágrábban a Szeged

A Bajnokok Ligájában a továbbjutás szempontjából nagyon fontos győzelmet aratott az OTP Bank-Pick Szeged.

Az olimpikon kapus az első félidőt a kispadról nézte végig, és azt láthatta, hogy Bánhidi Bencét piros lap, Jérémy Totót pedig vállsérülés miatt veszítette el csapata egy perc alatt.

„Az a pillanat éles kés volt szerintem mindenkinek a hátában. Nem tudom, egy mérkőzésen belül egy ilyen szituációt hogy lehet megoldani. Még szerencse, hogy Gleb Kalaras ott volt, és tudott játszani beállóban, hiszen neki nyilván a védekezésben van főszerepe, és ott tud kimagaslóan hozzátenni a csapat teljesítményéhez” – nyilatkozta a mérkőzés után az MTI-nek Mikler.

Hangsúlyozta: ezúttal egytől egyig mindenki hozzátette a magáét, és küzdöttek az utolsó percig. Megjegyezte, hogy a beállását követően ő is tudott segíteni, egész stabillá tették a védekezést, és abból magabiztosabban támadtak. A második félidőben a kétirányítós játék és a létszámfölényes támadójáték, illetve a kapuscsere után dőlt el a meccs a vendégek javára.

„Mi is úgy éreztük a kispadon, hogy cserélnünk kellett, és szerencsére jól sikerült. Örülök neki, hogy kicsit meg tudtam támasztani hátulról a csapatot, ez nagyon fontos, egy ilyen mérkőzésen meg főleg” – fogalmazott a kapus.

Megjegyezte, a tatabányai vereség és a csurgói döntetlen után reményei szerint kezdenek „kiegyenesedni”, és azt is nagyon reméli, hogy Magnus Röd, valamint Janus Dadi Smárason után nem lesz több sérültjük. A három győzelemmel és három vereséggel álló csongrádiak a BL csoportkörének következő fordulójában, november 12-én az északmacedón Eurofarm Peliszter vendégei lesznek.

 

Legfrissebb hírek

Bomba meglepetés: a Szeged nem tudta megverni idegenben a Csurgót

Kézilabda
2025.10.04. 18:43

Tobias Thulin a védéseiről: Nagyon élvezem, extrán motivál, ha győzelemhez segíthetem a Szegedet

Kézilabda
2025.09.26. 11:55

Bánhidi Bence: Arra tartogattuk Thulint, hogy az utolsó öt percben megnyerje nekünk a mérkőzést

Kézilabda
2025.09.26. 06:44

„Hálás vagyok minden pillanatért” – Mikita Vajlupau magyarul búcsúzott a veszprémi szurkolóktól

Kézilabda
2025.06.09. 12:00

Palasics Kristóf: Nagyon jólesik a Veszprémben kapott szeretet

Kézilabda
2025.06.09. 07:01

Mario Sostaric: A veszprémiek visszarakhatják a pezsgőket a hűtőbe

Kézilabda
2025.06.05. 10:18

Mikler Roland elárulta, milyen szerepe volt a piros lapnak a Szeged szárnyalásában

Kézilabda
2025.06.04. 21:55

A Szeged legyőzte a Veszprémet, vasárnap avatnak bajnokot férfi kézilabdában

Kézilabda
2025.06.04. 20:18
Ezek is érdekelhetik