A szerbek hatgólos hátrányból fordítottak a spanyolok ellen; hibátlanok maradtak a németek

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.12.02. 22:04
null
Így örültek a szerbek a győzelemnek (Fotó: Getty Images)
A szerb válogatott 31–29-re legyőzte a spanyol együttest a középdöntő első mérkőzésén a holland–német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon, majd Montenegró múlta felül Izlandot 36–27-re, míg Németország 36–26-ra verte meg Feröert.

Dortmundban a felek az első negyedórában teljesen fej fej mellett haladtak, az első félidő második fele viszont a spanyoloknak sikerült jobban, akik három góllal is vezettek, a szünetben pedig kettővel mentek. A fordulást követően az egész meccsen parádézó, 11 találatig jutó Danila So Delgado-Pinto remelt, zsinórban háromszor vette be az ellenfél kapuját, és társai segítségével Ambros Martín csapata elhúzott 25–19-re. Ekkor a 44. perc elején jártunk, a szerbek pedig 11 perccel a vége előtt indultak be, sorozatban hat szerzett góllal átvették a vezetést. Az utolsó három percnek így is ikszről vágtak neki a csapatok, ám a hajrában már csak Teodora Velicskovics és a korábbi békéscsabai és debreceni játékos, Alekszandra Vukajlovics talált be, így a szerbek 31–29-re nyertek.

Szerbia így visszavágott a másfél héttel ezelőtti vereségért, amikor a norvégiai felkészülési tornán 29–27-re kikapott a spanyoloktól, akik ezzel a vereséggel távol kerültek a nyolc közé jutástól, hiszen a csoportkörben Feröertől is kikaptak.

Mint az MTI írja, a keddi összecsapáson szerb részről a debreceni Jovana Jovovics hét gólt szerzett, illetve az 57. percben piros lapot kapott. A ferencvárosi Dragana Cvijics mind a négy lövését értékesítette, míg az Alba Fehérvárt erősítő Emilija Lazics nem volt eredményes.


A második mérkőzésen Montenegró 3–0-val nyitott, Izland a 9. percben szerezte meg az első gólját, majd negyedóra után egyenlített is. Ezt követően Matea Pletikoszicsék sorozatban ötször találtak be, de mivel kissé feljavult az északiak támadójátéka, a szünetben csak háromgólos hátrányban voltak. A fordulást követően viszont gyorsan eldőlt a mérkőzés, a 35. percben már hét volt közte, és innentől csak az volt a kérdés, mekkora lesz a végén a különbség.

Az immár négypontos montenegróiak 36–27-es győzelméből a két mosonmagyaróvári kézilabdázó, Katarina Dzsaferovics és Andrijana Tatar is kivette a részét, előbbi két gólt szerzett.


Feröer negyedórán át, 8–8-ig bírta tartani a lépést, ezt követően a németek elhúztak 18–11-re, a szünetig csak egy gólt tudott faragni hátrányából az északi gárda. A második félidő elején közel öt percet kellett várni az első német találatra, de négyen belülre nem jutott Feröer, majd a 41. percben nyolcgólosra nőtt a különbség, és nem sokkal később már tíz is volt közte. Ez is lett a vége, a társházigazda 36–26-os sikerrel maradt hibátlan – a ferencvárosi Emily Vogel kétszer volt eredményes a győztes csapatban.

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 1. FORDULÓ
II. CSOPORT (DORTMUND)
Spanyolország–Szerbia 29–31 (19–17)
Ld: So Delgado-Pinto 11, ill. Jovovics 7
Izland–Montenegró 27–36 (11–14)
Ld: Ásgeirsdóttir 6, D. Gudmundsdóttir 6, E. Magnúsdóttir 6, ill. Brnovics 7, Trivics 7
Németország–Feröer 36–26 (20–14)
Ld: Döll 6, ill. Brandenborg 5

    
A II. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország3

3

99–71+286
2. Montenegró3

2

1

94–85+94
3. Szerbia3

2

1

78–86–84
4. Feröer3

1

2

80–93–132
5. Spanyolország3

1

2

85–84+12
6. Izland3

3

78–95–170

 

Legfrissebb hírek

Hollandia és Franciaország is tökéletes mérleggel jutott tovább a női kézilabda-vb csoportköréből

Kézilabda
49 perce

Klujber Katrinnak feladtuk a leckét, „vakon” kellett rangsorolnia a női kéziválogatott játékosait – videó

Kézilabda
3 órája

Sorsdöntő mérkőzésként tekintenek a románok a mieink elleni középdöntős összecsapásra

Kézilabda
3 órája

A Svájc elleni második félidőt kell továbbvinnie női kéziválogatottunknak; így várjuk a középdöntős ellenfeleket

Kézilabda
4 órája

Kisbabája is a norvégok klasszisával tartott a női kézilabda-vb-re

Kézilabda
13 órája

A svájci kézisek büszkék az ellenünk nyújtott első félidejükre, szomorkodnak a második miatt

Kézilabda
13 órája

Vámos Petra: Nem stresszeltünk a félidőben, megbeszéltük, daráljuk be őket

Kézilabda
23 órája

Golovin Vlagyimir: Az első emeleten állunk most, de háromemeletes a ház

Kézilabda
Tegnap, 22:21
Ezek is érdekelhetik