Kuczora Csenge: Jó érzés, hogy továbbra sem kell matekozni

Vágólapra másolva!
2025.12.05. 06:53
null
Kuczora Csenge szerint mindig azon vannak, hogy egyik meccs előtt se kelljen számolgatniuk (Fotó: Árvai Károly)
A magyar női kézilabda-válogatott péntek este Japán ellen lép pályára Rotterdamban: ha ismét győztesen hagyja el a pályát, bejut a világbajnokság negyeddöntőjébe.

 

Románia legyőzése után már csak egy lépés választja el női kézilabda-válogatottunkat a legjobb nyolc közé kerüléstől. Golovin Vlagyimir csapata Szenegál, Irán és Svájc után a nagy rivális ellen sem veszített pontot, a 34–29-es győzelmet hozó találkozón megmutatta, hogy van benne tartás. A románoknak a második félidő elején négy lehetőségük is volt az egyenlítésre, de sikerült megtartani a vezetést.

Amit az első 15-20 percben láthattunk a mieinktől támadásban, az már nagyban hasonlított a tavalyi Európa-bajnoki bronz­éremig tartó menetelés során tapasztaltakhoz. A találkozó második felében védekezésben is sikerült erőt mutatni, így mindkét fázisban előrelépésről beszélhetünk a csoportkörhöz képest.

„Mondhatjuk, hogy a meccs első része tökéletes volt, sokat készültünk rá, hogy mentálisan föléjük kerekedjünk – mondta Kuczora Csenge a csütörtöki szünnapon. –  Örültem, hogy én is jól kezdtem, aztán egy kicsit megint beragadtam, viszont amikor a végén visszamentem a pályára, ismét segíteni tudtam a csapatnak. Az első két meccs nehezebb volt, figyelnünk kellett, hogy mindenkinek ugyanannyi játékpercet adjon a kapitány, hogy végig bírjuk a  világbajnokságot. Most volt az első olyan mérkőzésünk, amelyen sokkal jobban kellett figyelnünk, tudtuk, hogy nem lesz elég, amit a csoportkörben nyújtottunk.”

A balátlövő Kuczora Csenge szerepköre nem változott a tavalyi Eb-hez képest (Fotó: Árvai Károly)

A 25 éves balátlövő szerdán négy gólt szerzett, ami csak eggyel kevesebb, mint a három csoportmeccsen elért összteljesítménye. A többi kulcsemberünkhöz hasonlóan ő is megmutatta magát, és ahogyan jönnek az egyre nehezebb meccsek, ő is úgy lesz egyre jobb. Az Eb óta eltelt egy évet a német Thüringer HC-ben töltötte, rögtön az első idényében Európa-ligát nyert együttesével, a dán Ikast elleni fináléban ötször is betalált.

„A válogatottban nem változott a szerepköröm az Eb-hez képest. Vova ugyanazt kéri tőlünk, hogy vállaljuk el azokat a feladatokat, amelyeket ránk szabott, ebben kell még jobban előrelépnem nekem is itt a vb-n. Más a rendszer, mint a klubomban, de könnyedén át lehet állni. Bármilyen előkészítést kapok, azokat a helyzeteket el kell vállalnom, mert utána másnak is ebből lesznek majd jobb lehetőségei. Védekezésben próbálunk kompaktak lenni, ehhez sokat kell egymásnak segíteni.”

Pénteki ellenfelünkkel szemben a besegítéseknek még nagyobb jelentőségük lesz, a japánok ugyanis rengeteget egy-egyeznek és kettő-kettőznek. Alacsony termetű játékosaik közül éppen Kuczora klubtársa, az irányító Aizava Nacuki jelenleg a legnagyobb név, a svájciak és a horvátok legyőzéséből is nyolc góllal vette ki a részét. Hogy valójában mennyire veszélyes ellenfél Japán, már ezek az eredmények is megmutatják, ahogyan a 2023-as vb-n a dánok ellen Herningben bemutatott 27–26-os sikere is figyelemre méltó volt. Ettől függetlenül azt érezzük, csak rajtunk múlik, mennyire lesz szoros és izgalmas a pénteki összecsapás.

– Mondhatjuk, hogy húsz percen át szinte tökéletesen játszottak a románok ellen?     
– Szerintem ez nagyjából a teljes hatvan percre igaz volt. Amit elterveztünk, sikerült megvalósítani, a legfontosabb a győzelem volt, és a néhány ­rossz periódusunknak erre szerencsére nem volt hatása.

– Mennyiben más a japánok elleni felkészülés?     
– Találkoztunk már velük, tudjuk, hogy mire képesek. Nem európai kézilabdát játszanak, de sok mindenen nem tervezünk változtatni védekezésben. Ami biztos, hogy nem lehet a vonalon leragadni, hanem nyolc és fél méterre ki kell lépni rájuk, besegíteni. A szélsőiket el is engedhetjük, mert a kapusaink legutóbb is megmutatták, egyik erősségük a szélről érkező helyzetek hárítása. A japánok meccsről meccsre egyre lassabban játszanak a vb-n, a testi adottságaik miatt minden ütközés hatványozottan fárasztja őket.

– A románok ellen markáns beállójátékunk volt. Erre pénteken is építhetünk?    
– A románok olyan védekezési taktikát választottak, ami kedvezett Tóvizi Petrának. Szépen támadta a kilépő védők mögötti üres területeket, a többiek meg jól megjátszották őt. Ha ugyanennyi helye lesz, képes ezt megismételni.

– Hogyan tetszenek eddig a körülmények a rotterdami csarnokban?     
– Alapvetően minden rendben van, egyedül az alacsony nézőszám zavaró. Szomorú, hogy a hollandokat ennyire nem érdeklik azok a meccsek, amelyeket nem a saját válogatottjuk játszik. Örülök, hogy sok magyar van, hálásak vagyunk a szurkolóinknak, hogy továbbra is velünk vannak, mindig célunk, hogy megháláljuk a tőlük érkező szeretetet.

 
MINIINTERJÚ: GOLOVIN Vlagyimir, a válogatott szövetségi kapitánya: Meccsről meccsre egyre lassabban játszanak a vb-n

„Jó emlékeim vannak a japán válogatottról, a tavalyi  debreceni olimpiai selejtező mérkőzés nagyon nehéz volt, bármennyire is nem tűnt annak kívülről – emlékezett vissza Kuczora az áprilisban 37–28-ra megnyert csatára. – A felkészültségünknek köszönhetően tűnhetett egyszerűbbnek, az összes játékvariációjukat lelestük, végig jól összpontosítottunk. Amit csinálnak, továbbra is jól csinálják, erre kell megint készülnünk. Gyorsak, általában a játékrendszerüket végigviszik, ami lehet, hogy egyben a hátrányuk is, mert ha rosszul hajtják végre, leolvasható.”     

Arra a felvetésre, hogy egyelőre ugyanúgy veretlenül menetelünk és a saját kezünkben van a sorsunk, mint az Eb-n, így reagált:

„Jó érzés, hogy továbbra sem kell matekozni. Mindig az a cél, hogy ne kelljen, a japánok ellen is azon leszünk, hogy utána Dániával szembeni vasárnap esti utolsó középdöntős mérkőzés előtt se kelljen. Remélem, tényleg csak rajtunk múlik a pénteki meccs, mert akkor biztosan jó vége lesz.” 

AZ I. CSOPORT PROGRAMJA (ROTTERDAM)
December 3., szerda
Japán–Svájc 27–21
MAGYARORSZÁG–Románia 34–29
Dánia–Szenegál 40–26
December 5., péntek
15.30: Románia–Szenegál
18.00: Japán–MAGYARORSZÁG
20.30: Svájc–Dánia
December 7., vasárnap
15.30: Szenegál–Japán
18.00: Svájc–Románia
20.30: MAGYARORSZÁG–Dánia

1. Dánia33115–76+39 6   
2. MAGYARORSZÁG3392–71+21 6   
3. Románia31291–100–9 2   
4. Svájc31271–83–12 2   
5. Japán31273–88–15 2   
6. Szenegál3367–91–24 0   
I. CSOPORT

TÖLTSE LE A VILÁGBAJNOKSÁG SZURKOLÓI SZOFTVERÉT!

A MAGYAR NŐI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT 18 FŐS VILÁGBAJNOKI KERETE
Kapusok: Szemerey Zsófi (Győri ETO), Janurik Kinga (FTC), Bukovszky Anna (Esztergom)
Jobbszélsők: Grosch Vivien (DVSC)*, Falusi-Udvardi Laura (Mosonmagyaróvár)
Jobbátlövők: Klujber Katrin (FTC), Papp Nikoletta (CS Minaur Baia Mare – Románia), Albek Anna (Metz Handball – Franciaország)
Irányítók: Vámos Petra (Metz Handball – Franciaország), Simon Petra (FTC)
Beállók: Tóvizi Petra (DVSC), Bordás Réka (FTC), Szmolek Apollónia (Esztergom)
Balátlövők: Kuczora Csenge (Thüringer HC – Németország), Faragó Lea (Esztergom), Csíkos Luca (Váci NKSE)
Balszélsők: Márton Gréta (FTC), Hársfalvi Júlia (FTC)
Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
*A középdöntő előtt Kovács Anett (Esztergom) váltotta. 

 

Legfrissebb hírek

Kuczora Csenge: Jó érzés, hogy továbbra sem kell matekozni; Norris elismeri, neki van a legtöbb vesztenivalója a „vb-finálén"

E-újság
9 órája

Van Wetering remekelt, Hollandia fölényes győzelemmel kezdte a középdöntőt a női kézi-vb-n

Kézilabda
10 órája

Németország és Franciaország is simán nyert a női kézilabda-vb-n

Kézilabda
13 órája

A hágai magyar nagykövet is gratulált női kézilabda-válogatottunknak Románia legyőzéséhez

Kézilabda
15 órája

Albek Anna: Magabiztosabb lettem Metzben, de még több van bennem

Kézilabda
15 órája

„Más sportágat űztek” – a Győr svéd szélsőjének lesújtó kritikája a norvégoktól kapott nagy pofon után

Kézilabda
21 órája

„Magyarország nem volt félelmetes csapat” – elszalasztott esélyről beszélnek a románok

Kézilabda
22 órája

„Ez csak kézilabda, nem háború” – üzente a román kéziválogatott magyar játékosa

Kézilabda
23 órája
Ezek is érdekelhetik