Simon Petra délelőtt már jogból vizsgázott, és győzni akarásával négybe repítené a női kéziválogatottat

NEDELYKOV TAMÁSNEDELYKOV TAMÁS
• Rotterdam
Vágólapra másolva!
2025.12.06. 16:51
null
Simon Petra bátran vállalja a felelősséget a nehéz helyzetekben (Fotó: Árvai Károly)
Simon Petra a női kézilabda-világbajnokság alatt sem hanyagolhatja el egyetemi tanulmányait. A 21 éves irányító a japán meccs másnapján már polgári jogból vizsgázott, majd lapunknak beszélt a tanulás fontosságáról, őszi szezonjáról, válogatottbeli szerepéről és a csapatra váró következő erőpróbákról.

 

Reggelre megteltek a szobák elé kitett cipők

A csarnok után a csapathotelben is járt a Mikulás. Nagy volt a boldogság a reggeli ajtónyitásnál?
Ilyenkor kicsit úgy érezzük magunkat, mintha kisgyerekek lennénk – válaszolta Simon Petra a magyar válogatott szombati szünnapján tartott sajtófélórán. Ahogy kijöttünk a szobánkból, láttuk, hogy tele van a cipőnk különféle édességekkel vagy aki inkább azt szereti, sós finomságokkal. Jó érzés, hogy ilyen módon is meglephetjük egymást, én a cipők töltését is nagyon élveztem. Ezenkívül szobánként húztunk a vébé elején, és különféle ajándékokkal, üzenetekkel, rajzokkal kedveskedünk a kiválasztottaknak.

Sikerült túljutni a japán meccs után még tapasztalt csalódottságon?
Azt vallom, egy világversenyen minden meccs legfeljebb az adott nap végéig maradhat a fejünkben, utána magunk mögött kell hagyni. Nyilván tanulni kell a hibákból, de egyébként nincs idő azon szomorkodni, hogy mi történt tegnap, hanem a következő feladatra kell koncentrálni. Remélem, a csapat is ebbe az irányba mozdul el. Nehéz sorozatban vagyunk, a norvég tornával együtt már sok meccs van a lábunkban, de ki kell tartanunk és minden erőnket beleadva menni tovább.

– Hogyan látta a vébét megelőző időszakot? Az őszi szezon második felében egyre markánsabb szerepet kapott a Ferencvárosban, fontos BL-meccseken is kezdőként játszhatott.
Nagyon örültem neki, hogy több mérkőzésen kezdő irányító lehettem. Nyilvánvalóan ehhez az is kellett, hogy sikeresek legyünk ezeken a meccseken, így még több bizalmat kaptam az edzőmtől. Így még magabiztosabban érkeztem meg a válogatotthoz, szemben a tavalyi Eb-vel, amikor kevesebb szerep jutott nekem az ősszel. Egy világbajnokág persze teljesen más kávéház, nem hetente egyszer vagy kétszer kell jól teljesítened, hanem kétnaponta jönnek a mérkőzések, és így kell folyamatosan hozni egy kiegyensúlyozottan magas szintet.

Szombat délelőtt már polgári jogból vizsgázott (Fotó: Árvai Károly)

Érzi, hogy az ellenfelek is egyre hangsúlyosabban készülnek a játékára?
Természetes, amikor egy fiatal játékos berobban a felnőttek közé, eleinte még könnyebb dolga van, hiszen senki nem tudja, hogy mit fog csinálni. Ekkor még meg tudja lepni az ellenfeleket, de ahogy telik az idő, annál jobban kiismerik. Sok elemben tudok és szeretnék is fejlődni, nem akarok megállni a mostani szinten, hanem egyre feljebb lépdelnék a karrieremben is. A sebességemet tartom az erősségemnek, ezzel tudok érvényesülni támadásban, ezt megtartanám a jövőben is.

Már a második tanévét kezdte az ELTE jogi karán, ráadásul az egyetem sportos arcának is megválasztották. Hogyan tudja összeegyeztetni a tanulást az élsporttal?
Nekem jót tesz a tanulás, segít elterelni a gondolataimat a kézilabdázásról, más világba repít, és a tananyag is nagyon egzakt szerencsére. Szeretek is tanulni, mint ahogy az időmet is szívesen osztom be, fontos, hogy a vizsgaidőszakra készen álljak és ott is jól teljesítsek. Levelezőn végzem az egyetemet, éppen ma délelőtt volt az egyik vizsgám polgári jogból, amelyen átmentem. Korábban kizártam, hogy a későbbiekben a büntetőjoggal foglalkozzak, de ahogy elkezdtem tanulni, egyre inkább felkeltette az érdeklődésemet. Azért kell még egy-két év, hogy el tudjam dönteni véglegesen, melyik irányba szeretnék elmenni.

– A válogatottban a legtöbbször elsőként szokott pályára kerülni a kispadról a mezőnyjátékosok közül. Mivel tud ilyenkor lendíteni a csapat játékán?
Kívülről biztos sokan úgy látják, hasonló a stílusunk Vámos Petrával, szeretjük a közbelövéseket és a cseleket, és magáról a játékról is ugyanúgy gondolkodunk. Amikor a pályára kerülök, nagyon figyelek arra, hogy másokat is helyzetbe hozzak, és mindenkinek meglegyen az a jó érzése, hogy hozzá tud tenni a csapat játékához. A padról beállva, pihenten új lendületet tudok adni a csapatnak. Szeretek futni, ezt már egy fáradó ellenféllel szemben a lerohanásokban tudom kamatoztatni. Figyelek arra is, hogy olyan sebességen pörögjünk és járjon a labda, ami nekünk kedvez. Ez a japánok elleni meccs utolsó negyedórájában látszott igazán, hogy amikor tudtunk csavarni a fordulatszámon, elindultunk labda nélkül, abból egyből jöttek a helyzetek. Ezt a sebességet kell továbbvinnünk.

A jövőben is a sebességére építene (Fotó: Árvai Károly)

– És mennyire tudja kamatoztatni az erőszakosságát és győzni akarását a pályán?
Tényleg nagyon szeretek győzni, és ezért küzdeni-harcolni.

Amikor mindenki azt mondja, hogy ezt már nem tudjuk visszahozni, akkor kell felelősséget vállalnom, fellépni a vezérszerepbe, és megmutatni meg elhitetni a társakkal, hogy még nincs vége, van 15-20 perc, és simán meg lehet oldani. 

Imádom ezt a tüzet belevinni a játékba, hogy higgyük el, hogy ezt együtt csapatként meg tudjuk csinálni. Próbálom átadni ezt a kicsit domináns karakteremet a többieknek is.

– Az eddigi legnehezebb meccsünk vasárnap jön a végső győzelemre is esélyes dánok ellen. Miként állunk hozzá ahhoz az összecsapáshoz?
Ez a dán meccs jó alkalom lesz nekünk arra, hogy az önbizalmunkat visszahozzuk arra a szintre, ahol a románok legyőzése után volt. Tényleg felszabadultan játszhatunk, nincs már teher rajtunk a nyolcba jutás miatt. Ha ki is kapunk, akkor sem mindegy, hogy milyen volt a meccs képe, mert utána már élet-halál harc vár ránk a negyeddöntőben. A ráhangolódásra tökéletes lesz a dánok elleni találkozó, megmutathatjuk, mire vagyunk képesek az ilyen szintű csapatok ellen.

Eljátszott már a gondolattal, hogy a franciákkal vagy a hollandokkal találkozna szívesebben a negyeddöntőben?
Eddig a franciákat mondtam volna, hiszen őket legyőztük a tavalyi Eb-bronzmérkőzésen is, meg előtte a felkészülés során. A hollandokkal az a nehéz, hogy hazai pályán játszhatnak, és tudom, nekünk mennyit adott hozzá a saját közönségünk az Európa-bajnokságon. Nekik is ugyanezt adhatja, de lehet teher is, ha mondjuk azzal érkeznek meg ellenünk a negyeddöntőre, hogy előtte minden mérkőzésüket megnyerték. Úgyhogy nem tudom eldönteni, melyik lenne a jobb. Reméljük, úgy alakul, hogy azzal játszunk, amely utólag kedvezőnek bizonyul – és négybe jutunk, amely a nagy vágyunk.

 

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
AZ I. KÖZÉPDÖNTŐS CSOPORT PROGRAMJA (ROTTERDAM)
December 3., szerda
Japán–Svájc 27–21
MAGYARORSZÁG–Románia 34–29
Dánia–Szenegál 40–26
December 5., péntek
Románia–Szenegál 37–17
Japán–MAGYARORSZÁG 26–26
Svájc–Dánia 23–36
December 7., vasárnap
15.30: Szenegál–Japán
18.00: Svájc–Románia
20.30: MAGYARORSZÁG–Dánia

AZ ÁLLÁS       
1. Dánia44151–99+52 8   
2. MAGYARORSZÁG431118–97+21 7   
3. Románia422128–117+11 4   
4. Japán411299–114–15 3   
5. Svájc41394–119–25 2   
6. Szenegál4484–128–44 0   

 

 

Legfrissebb hírek

Már nem tengerszinten – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
56 perce

Női kézi-vb: Montenegró parádés kapusteljesítménnyel ejtette ki Szerbiát, majd a spanyolok vereségével tovább is jutott

Kézilabda
4 órája

Ferling Bernadett a női kéziválogatottról: „Minimalizálni kell a hibák számát”

Kézilabda
10 órája

Női kézi-vb: Dánia és Norvégia is negyeddöntős

Kézilabda
2025.12.05. 22:07

Szemerey Zsófi: Nagyon mélyről álltunk fel, ez egy megnyert pont

Kézilabda
2025.12.05. 21:05

Márton Gréta: Végig azon gondolkodtam, hogy ha jön a labda, akkor muszáj lesz elvállalnom

Kézilabda
2025.12.05. 20:32

Golovin Vlagyimir: A csapat megmutatta, hogy mennyire erős mentálisan

Kézilabda
2025.12.05. 19:51

A Japán elleni döntetlennel a magyar női kézilabda-válogatott 12 év után ismét vb-negyeddöntős!

Kézilabda
2025.12.05. 19:37
Ezek is érdekelhetik