Női kézilabda NB I: egyből megszórta magát a Győr új beállója

N. T.N. T.
2026.02.25. 19:31
null
Ide-Marie Dahl bemutatkozott a Győri ETO-ban (Fotó: Győri ETO KC)
A címvédő Győri Audi ETO női kézilabdacsapata hazai pályán nyert a Vasas ellen az NB I 22. fordulójából előrehozott mérkőzésen.

 

Ezen a meccsen mutatkozott be a közelmúltban igazolt 27 éves dán válogatott beálló, Ida-Marie Dahl, aki 10 helyzetéből 6-ot váltott gólra. Mint ismert, az idény közbeni átigazolására azért volt szükség, mert a Győrnek nem maradt bevethető játékosa a poszton, miután Kari Brattset még szülési szabadságon, Linn Blohm hosszú időre kidőlt, Anna Lagerquist pedig még csak visszatérőben. 

Dahl érkezését múlt hétfőn jelentették be, majd csütörtökön még pályára lépett a SönderjskE-ben, hétvégén pedig még csak kívülről figyelte az ETO Dortmund elleni sikerét a BL-csoportkör utolsó fordulójában. 

„Őrült két héten vagyok túl, de jó értelemben. Nagy lépés ez a váltás a karrieremben, hatalmas élményt jelentett ebben a mezben, ebben az arénában pályára lépni. Örülök, hogy túl vagyok a bemutatkozáson, és hogy sikerült magamról lerázni a kezdeti idegességet. A lányok is sokat segítettek benne. Két hete még nem gondoltam volna, hogy most itt leszek, és ugyan csak félévig tart a kaland, számomra hatalmas dolog” – mondta Dahl az M4 Sportnak a Vasas elleni bajnokit követően. 

Dahl mellett Veronica Kristiansen is hatig jutott, a fővárosiaknál Nagy Nóra nyolc, Oláh Kíra hat alkalommal talált a hálóba.

A Győrt irányító Per Johanssonnak volt egy indulatosabb időkérése

NŐI KÉZILABDA NB I
A 22. FORDULÓBÓL ELŐREHOZOTT MÉRKŐZÉS
GYŐRI AUDI ETO KC–VASAS SC 34–24 (20–13)
Győr, 1571 néző. V: Hajdu-Hársfalvi, Mórocz
GYŐR: Sako – Hagman 4, V. KRISTIANSEN 6, K. Jörgensen 2, DAHL 6, De Paula 2, Zákányi 3. Csere: Lukács B. (kapus), Breistöl 1, Fodor Cs. 3, Van Wetering 2, Stanko 2 (2), Keceli-Mészáros 2, Kriston 1. Edző: Per Johansson
VASAS: Tóth Nikolett – Jakab 2, Román 1, Sápi 2, Szilovics 1, Dombi K., OLÁH 6 (2). Csere: Vártok R., Hargitai (kapusok), Varjas, NAGY N. 8 (3), Gáspár, Matyasovszky 1, Csire 2, Fekete M. 1, Bordás. Edző: Konkoly Csaba
Az eredmény alakulása. 8. perc: 5–3. 15. p.: 9–4. 20. p.: 13–9. 25. p.: 15–12. 37. p.: 22–16. 45. p.: 26–19. 54. p.: 31–21. 57. p.: 33–24
Kiállítások: 2, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 5/5
MESTERMÉRLEG
Per Johansson: – Tartalékos, fiatalokkal kiegészített ellenfelünk büszke lehet a győri teljesítményére. Nekünk több célunk is volt, de ezekből nem sokat sikerült megvalósítani. Rendben van ugyan a két pont, de a játékot illetően sok mindenben kell javulnunk.
Konkoly Csaba: – Akaraterővel és taktikai fegyelemmel álltunk helyt, nem alárendelt szerepet játszottunk, hanem kézilabdáztunk a világ egyik legjobb csapata ellen. Külön öröm, hogy jól mutatkoztak be a fiataljaink, utánpótlásedzőink jó munkát végeznek.

AZ ÁLLÁS       
1. Győr1616597–353+244 32 
2. FTC15141518–352+166 28 
3. Debrecen15132484–357+127 26 
4. Esztergom151023492–382+110 22 
5. Vác151014440–395+45 21 
6. Székesfehérvár15915406–380+26 19 
7. Szombathely15528407–487–80 12 
8. Mosonmagyaróvár15519384–411–27 11 
9. Vasas164210427–467–40 10 
10. Kisvárda15510378–439–61 10 
11. Budaörs15339372–438–66 
12. NEKA15411376–467–91 
13. Kozármisleny15114331–494–163 
14. Dunaújváros15213338–528–190 

 

Legfrissebb hírek

Tarolt az Audi ETO a győri sportgálán

Kézilabda
4 órája

Női kézi: Győri Barbara a Neckarsulmban folytatja

Kézilabda
5 órája

Az idény végén visszavonul Szikora Melinda – hivatalos

Kézilabda
2026.02.24. 16:27

Előrehozták a Fradi–Győr női kézirangadót az NB I-ben

Kézilabda
2026.02.24. 11:04

Győri Barbara távozik a Zwickau kézilabdacsapatától – hivatalos

Kézilabda
2026.02.23. 19:32

A Dunaszerdahely női kézicsapata megvédte címét a Mol Ligában

Kézilabda
2026.02.22. 22:06

Fodor Csenge megerősítette: addig nem lesz válogatott, amíg Golovin Vlagyimir a szövetségi kapitány

Kézilabda
2026.02.22. 19:46

Női kézilabda BL: a Dortmund vár az FTC-re, a DVSC a Győrrel meccselhet a final fourért – így néz ki a folytatás

Kézilabda
2026.02.22. 17:50
Ezek is érdekelhetik