Férfi kézilabda: visszavonul a válogatottól a dán irányító

Mint ismert, február 1-jén aranyérmet nyert a társházigazda dán válogatott a férfi kézilabda Európa-bajnokságon. Mads Mensah Larsennek ez volt utolsó aranyérme piros-fehér szerelésben, mert bejelentette, hogy a döntő volt utolsó fellépése a csapatban.
Mensah több mint 14 évig szolgálta a nemzeti csapatot, ezalatt számos siker részese volt. 2011 nyarán debütált a Brazília elleni mérkőzésen, 225 pályára lépése során 341 góllal segítette hazáját, jelenleg pedig ő a 11. legtöbb válogatottsággal rendelkező játékos.
„Kicsit meglepett, amikor Mads bejelentette, hogy szerinte itt az ideje a visszavonulásnak. Ő volt az egyik legstabilabb kerettag, mióta én vagyok az edző, emberileg is fontos szerepe volt a csapatban. Mondtam Madsnak, hogy nem teljesen értek vele egyet, de természetesen tiszteletben tartom a döntését” – mondta Nikolaj Jacobsen szövetségi kapitány.
Mads Mensah legfontosabb eredményei a dán válogatottban:
- 2016-ban arany, míg 2021-ben ezüstérmet szerzett az olimpián
- A legtöbb aranyérmet a világbajnokságokon szerezte: 2019-ben, 2021-ben, 2023-ben és 2025-ben sorozatban négyszer volt a győztes csapat tagja, 2013-ban ezüstöt szerzett a vb-n
- Európa-bajnokságokon az idei arany mellett két ezüstöt (2014, 2024) és egy bronzérmet (2022) szerzett








