A Debrecen hozta a kötelezőt a Budaörs ellen a női kézilabda NB I-ben

Az első percekben kifejezetten jól tartotta magát a Budaörs a Debrecen vendégeként, ha be is talált a Loki, arra azonnal érkezett a válasz a látogatóktól – így az 5. percben csak egyetlen gól volt a felek közötti különbség. Ezután ellépett kettőre a Debrecen, de ismét visszajött egyre a Budaörs, 9. percben viszont először a meccsen már három góllal, 9–6-ra vezetett a cívisvárosi gárda egy jó szériát követően.
Innen is vissza tudott még kapaszkodni a Budaörs egy gólra, de a 15. perctől ismét elkezdte növelni előnyét a Debrecen, és erre már nem volt válasza az ellenfélnek. A 19. percben már négy góllal vezetett a Loki, és a különbség eggyel tovább nőtt a szünetig: 30 percnyi játék után így 18–13-as előnyben volt a Debrecen, amelyben ekkor még nem igazán volt kimagasló egyéni teljesítmény, hiszen a négy góljával legeredményesebb Océane Sercien-Ugolin valamennyi gólját hetesből szerezte, az őt három góllal követő Alicia Toublanc pedig két hetest is kihagyott az első játékrészben.
A második félidő elején stabilizálódott az ötgólos különbség, a 42. percben, Tóvizi Petra gólja után fordult elő először, hogy a Debrecen meglépett hat góllal ellenfelétől – ez viszont fordulópont volt abban a tekintetben, hogy innen már pillanatok alatt duzzadt jelentősre a debreceni vezetés, a 48. percben Vámos Míra góljával már 31–21 volt az állás, és ez a különbség megmaradt a meccs végére is, 37–27-re győzött a Debrecen.
A 18. fordulóban szerdán 19.30-tól Ferencváros–Győr csúcsmérkőzést rendeznek.
KÉZILABDA
NŐI NB I, 18. FORDULÓ
DVSC Schaeffler–Moyra-Budaörs 37–27 (18–13)
Ld: Sercien-Ugolin 6, Thorleifssdóttir, Szabó Nina 4-4, ill. Szekerczés 6, Kármán 5
| 1. Győr | 18 | 18 | – | – | 677–405 | +272 | 36 |
| 2. FTC | 17 | 16 | – | 1 | 588–410 | +178 | 32 |
| 3. Debrecen | 18 | 16 | – | 2 | 597–426 | +171 | 32 |
| 4. Esztergom | 17 | 11 | 2 | 4 | 552–442 | +110 | 24 |
| 5. Székesfehérvár | 17 | 10 | 1 | 6 | 462–430 | +32 | 21 |
| 6. Vác | 17 | 10 | 1 | 6 | 497–470 | +27 | 21 |
| 7. Vasas | 18 | 6 | 2 | 10 | 494–528 | –34 | 14 |
| 8. Szombathely | 17 | 6 | 2 | 9 | 471–552 | –81 | 14 |
| 9. Mosonmagyaróvár | 17 | 6 | 1 | 10 | 439–469 | –30 | 13 |
| 10. Kisvárda | 17 | 6 | – | 11 | 436–497 | –61 | 12 |
| 11. Budaörs | 18 | 4 | 3 | 11 | 471–536 | –65 | 11 |
| 12. NEKA | 17 | 4 | – | 13 | 428–533 | –105 | 8 |
| 13. Kozármisleny | 17 | 1 | – | 16 | 383–565 | –182 | 2 |
| 14. Dunaújváros | 17 | – | 2 | 15 | 378–610 | –232 | 2 |

A Győr 14 góllal nyert Vácon a női kézilabda NB I-ben







