„Elviselhetetlenné vált a fájdalom” – női kéziválogatottunk kulcsembere a nehéz pillanatokban már Los Angelesre gondol
– Mi az oka, hogy nem játszott klubja, a nagybányai CS Minaur utóbbi meccsein?
– Az áprilisi válogatott szünet után nem utaztam vissza Romániába, mert megműtöttek. A siófoki időszakom végéig nyúlik vissza a történet, amikor a terhelésből adódó talpibőnye-gyulladással küzdöttem. Valószínűleg ebből származtak a későbbi problémák is. Buzauban már krónikus Achilles-ín-gyulladás jelentkezett, előfordult, hogy meccset kellett kihagynom miatta.
– Hogyan tudott együtt élni a sérüléssel?
– Először még úgy álltam hozzá, hogy nincs sportoló, akinek ne fájna valamije. Kezdetben segített az alternatív kezelés, sok mindent kipróbáltunk az ultrahangtól a lézeren át a lökéshullám-terápiáig. Legalább edzeni és játszani tudtam, még ha nem is fájdalommentesen. Abban a tudatban éltem, hogy nincs nagyon más módszer, mint a gyulladáscsökkentés. Toltam magam előtt a problémát és egyre rosszabb lett a helyzet, a tavalyi vébén például azért nem játszottam Irán ellen, hogy egy háromnapos kezelést be tudjunk iktatni a torna közben. A válogatott egészségügyi stábja fantasztikus munkát végzett, sokat tudott javítani az állapotomon.
 Született: 1996. július 23., Budapest |
– Mi lett a megoldás, amikor már a kezelések sem segítettek?
– Eljutottam arra a pontra, hogy már elviselhetetlenné vált a fájdalom, és a teljesítményemre is rányomta a bélyegét. A klubomban gyakran „hatvan percezek”, mert nincs igazán váltótárs a posztomon. Az utóbbi időszakban már minden felugrás és irányváltoztatás nehezemre esett, de még cipőt húzni is gondot okozott. Olyan nyomást éreztem a lábamban, mintha három-négy számmal kisebb cipőt viselnék. Februárban egy nagybányai ultrahangvizsgálat után javasolta az orvos a műtétet, mert az Achilles-ín és a csont közötti rész folyamatosan nyomta az Achillesemet. Itthon a válogatott orvosa és egy lábspecialista is megvizsgált, és ők is azt mondták, hogy a begyulladt nyáktömlőket és a sarokcsontkinövést el kellene távolítani.
– Megkönnyebbült a műtét után?
– Viszonylag hamar lábra állhattam, és rögtön sokkal kisebb fájdalmat éreztem, mint az operáció előtt. Négy–hat hétre teszik a rehabilitációt, így ebben az idényben már nem lépek pályára. El sem tudom képzelni, milyen lesz majd újra fájdalommentesen játszani!
HOZZÁSZOKOTT A KÉNYSZERŰ VÁLTÁSHOZ
– Három éve állt légiósnak, de első román klubjából is anyagi problémák miatt kellett távoznia. Milyen hatással volt a karrierjére, hogy sorozatban háromszor is kényszerből váltott egyesületet?
– Visszagondolva, mindegyik átigazolásból jól jöttem ki, és sikerült előrelépnem. Ettől függetlenül nehezen éltem meg őket. Már az Érd szétesése is megviselt lelkileg, remek közösségbe kerültem, tulajdonképpen a barátnőimmel szerepelhettem egy csapatban. Siófokon is szerettem játszani, még ha az az időszak egybe is esett a koronavírus-járvánnyal. A Buzaunál idény közben, a semmiből jött a hír, hogy megszűnik a csapat, senki sem számított rá. Sajnos rutinom lett a hirtelen klubkeresésben, de már egyáltalán nem pánikolok, ha hasonló helyzetbe kerülök. A Vipers vagy a Bietigheim példáján láthattuk, hogy más országokban is akadnak problémák, annyi a különbség, hogy a románoknál sok egyesület a helyi önkormányzat alá tartozik.
– Magyarként érte bármilyen kellemetlenség Romániában?
– Semmilyen kellemetlenség nem történt, éppen ellenkezőleg, sok barátot szereztem, rengeteget segítettek a kutyáim gondozásában egy-egy idegenbeli bajnokink alatt. Nagybánya amúgy is nyugis hely, kedvesek az emberek, sokan járnak a meccseinkre, és a vereségek után is ugyanúgy biztatnak minket. Általánosságban is azt látom, hogy nem nézik, honnan jöttél, egyszerűen csak szeretik a kézilabdázókat és a többi sportolót.
– Hogyan oldják meg a férjével a kétlaki életet?
A sportolópároknál ritka, hogy tökéletesen jöjjön ki a lokáció, otthon is volt, hogy Siófok és Nyíregyháza között kellett ingáznunk. A férjem még focizik az NB III-ban, mellette dolgozik és tanul a mesterképzésen. A második romániai idényemben kinn tudott lakni velem, jelenleg viszont ez nem megoldható. Amikor tud, autóba ül, és jön ki hozzám, szerencsére a Biatorbágy és Nagybánya közötti jó 400 kilométer nem leküzdhetetlen. Nekem is viszonylag sok szabadnapom van idény közben, szóval nem telik el úgy hosszabb időszak, hogy ne látnánk egymást.
– Mekkora támogatást kap a párjától a sport terén?
– Néha beszélgetünk arról, hogy el sem tudnánk képzelni, hogy ne sportoló legyen a párunk. Még ha nem is ugyanaz a sportágunk, a mentális, fizikai része mégis hasonló. Papp Máté a férjem, élvonalbeli labdarúgó volt, de már jól átlátja a kézilabdát is. Nagy támaszom, a legtöbb világversenyre elkísért, hogy szurkoljon nekem. A nővérem is fontos az életemben, csak egy évvel idősebb nálam, talán ezért is igen szoros a kapcsolatunk. Lassan tíz éve Angliában él, így előfordul, hogy csak nyáron tudunk találkozni, ilyenkor mindig meglepődöm, hogy a keresztlányom mennyit nőtt a legutóbbi látogatás óta.
– Még sincs soha egyedül kinn, hiszen két hű társa is akad a mindennapokban.
– A két kutyám nélkül nem tudnám elképzelni a kinti életemet. A nagyobbik már tizenegy éve van velem, a kisebb pedig hat éve került hozzám. Mindketten „utcai”, amolyan keverék kutyák. Az elsőt egy családtól hoztam el, amelynél nem volt jó sora, nálam is mindentől rettegett a kezdeti időszakban. A másikat az Érdi Civil Állatmentők találták az út szélén a januári hidegben, amikor kitettek egy posztot szegényről, egyből tudtam, hogy szeretném magamhoz venni.
ELFOGADTA A VÉDŐ SZEREPÉT
– Milyen a román bajnokság testközelből?
– Kiszámíthatatlan. Az első nyolc-kilenc csapat erős, az esetükben nem beszélhetünk papírformáról. Kiélezett versenyt vívnak egymással, lehetetlen megtippelni a végső sorrendet. Éppen emiatt izgalmasak a mérkőzések, nekünk is minden bajnokira keményen készülnünk kell. Emellett örömmel tapasztaltam, hogy az eddigi két román csapatom eléggé játékosközpontú volt, nagyon odafigyeltek ránk. Sok amúgy az ismerős arc a mezőnyben, akikkel korábban az NB I-ben már találkoztam.
– Mit adott önnek a légiósélet és ajánlaná-e egy fiatal magyar játékosnak?
– A személyiségfejlődésemnek nagyon jót tett a légióskodás, még ha a Siófok szétesésével rá is voltam kényszerülve a váltásra. Viszont mindig szerettem volna kipróbálni magam külföldön, és az elmúlt három év során rengeteget tanultam magamról és a játékról, amit tovább tudok vinni. Szerintem szükséges, hogy a játékosban legyen belső késztetés, kíváncsiság hozzá, akiben nincs meg, valószínűleg nem fogja jól érezni magát. Jövőre még erősebb lesz a román bajnokság, örülök neki, hogy még több magyar kézilabdázó lesz az itteni csapatokban.
– A válogatottra rátérve: megbarátkozott már a védőspecialista szerepkörével?
– Mivel a klubomban támadok is, ráadásul Nagybányán kvázi egyedül kell megoldanom jobbátlövőben, könnyebben elfogadtam a helyzetet, de az elején furcsa volt. Ugyanakkor érzem, hogy fontos tagja vagyok a csapatnak, a védekezésünk a hármasok köré épül. Arról nem beszélve, a társaság annyira jó, hogy bármilyen feladatot rám osztanának, szívesen elvállalnám.
– Mennyire érzi magáénak a védekezés összefogásához szükséges irányítói szerepet?
– Nem esik nehezemre, ráadásul mivel tudok a támadásaink alatt pihenni, több levegőm is marad a hangos irányításhoz. A padon Vovával (Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány – a szerk.) is folyamatosan egyeztetünk, sokszor én közvetítem a többieknek a taktikai meglátásait. Védekezés közben is elérhető a flow-állapot, örömömet tudom lelni akár egy jó ütközésben is, erőt ad, hogy bízhatok a mellettem állókban. Nem utolsósorban jókat lehet hátul „darálni”, bár sokszor hergelnem kell magam, hogy megmaradjon a kellő agresszivitásom. Több fontos meccset a jó védekezésünknek köszönhetően nyertünk meg, például máig élénken él bennem, hogy a legutóbbi olimpiai selejtezőn a svédek alig tudtak nekünk gólt lőni.
– Nem zavarja, hogy nincs annyira reflektorfényben, mint akik támadnak is?
– A hazai Eb-n nem kerültem be a jelöltek közé a legjobb védőknél, ugyanakkor a társak visszajelzése volt nekem a legfontosabb. Sohasem fogom elfelejteni Janurik Kinga interjúját, megható gesztus volt tőle, hogy külön is kiemelte, mennyire szeret mögöttem védeni. Bordás Rékától is kaptam egy kedves levelet, amelyet biztos, hogy örökre megőrzök. Ezek is azt mutatják, hogy nem túlzó, amikor arról beszélünk, olyanunk vagyunk már egymásnak, mint egy kis család.
– Mitől lett ennyire stabil a Tóvizi Petrával alkotott párosa?
– Nem titok, hogy szobatársak vagyunk a válogatottban, ami megkönnyítette az összeszokásunkat. Sokat készülünk külön is, elemezzük az előző meccseinket, megnézzük, mit rontottunk el. Ha olyan az ellenfél, akár két-három meccset kivesézünk együtt. Debrecenben is hasonló rendszerben védekeznek, és én is ennek vagyok a híve. Persze mindig becsúsznak meg nem értések, de idővel még jobb lesz a párosunk.
LOS ANGELES LEBEG A SZEME ELŐTT
– Jól láttam egy posztban, hogy közös tetoválásuk is van?
– Igen, Janurik Kingával együtt hárman ugyanazt a rajzot varrattuk a felkarunkra. A párizsi olimpiai faluban történt, hogy amíg „Tavival” vacsorázni voltunk, leszakadt az ég. Sokat tanakodtunk, mihez kezdjünk, végül nem vártuk meg, amíg eláll az eső, így viszont az öt-tíz perces út alatt is bőrig áztunk. A nyolcfős apartmanunkban rögtön megkaptuk a többiektől, hogy nem vagyunk normálisak, mi viszont elképesztően élveztük. Utána Kingi is csatlakozott hozzánk, és együtt visszamentünk az esőbe kicsit még szaladgálni, cigánykerekezni. Egy olimpia minden sportoló álma, és hogy közben a barátaiddal élhettél át ilyen önfeledt pillanatokat, igazán emlékezetes maradt mindhármunknak. A társaink persze megörökítették a bohóckodásunkat, az alapján készült el a tetoválás.
– 2024 kimagasló év volt a válogatottnál az olimpiai hatodik hellyel és az Eb-bronzéremmel. Törvényszerű volt, hogy nem lehet tartani azt a szintet?
– El kell ismerni, hogy a harmadik helyhez sokat tettek hozzá a hazai szurkolók, ettől függetlenül szintet léptünk. Természetes, hogy a fejlődés nem egyenletes, vannak időről időre hullámvölgyek. Ezt az idei, dánok elleni két meccs során „értük el”, ezeken mindenkinek egyértelművé válhatott, hogy valamit máshogyan kell csinálnunk. Összeültünk és őszintén megbeszéltük, min kell változtatnunk. A következő két meccsen szerintem már látszott a fejlődés, bízom benne, újra elindulunk a jó irányba, mert a kvalitás megvan a csapatban. A múlt év során több új játékos is csatlakozott a kerethez, nekik időre van szükségük, hogy megszokják a rendszert, és megismerjék a többieket, miközben a régebbi kerettagok sokat tettek azért, hogy megkönnyítsék a beilleszkedésüket.
– A nyáron újra klubot vált – mit vár a Slatinába igazolástól?
– A fő szakmai motivációt az jelenti, hogy ugyanazzal az edzőpárossal dolgozhatok együtt, amelyikkel Nagybányán az elmúlt idényben. Modern felfogású szakemberek, imádtam a pörgős edzéseiket, és hogy minden meccsre nagyon alaposan felkészültünk taktikailag. Az általuk favorizált védekezés és kézilabda-felfogás a válogatott miatt is fontos nekem. Többen már most is ott játszanak a tavalyi keretből, és velem együtt is érkeznek Nagybányáról, ráadásul Pál Tamara és Kácsor Gréta szintén a csapat tagja.
– Hamar elrepült az olimpiai ciklus fele. Mennyire gondol már Los Angelesre?
– Két év van hátra a következő olimpiáig, addig mindenképpen szeretnék az erős román bajnokságban maradni, talán jövőre a férjem is újra ki tud költözni hozzám. A többiek nevében is mondhatom, hogy Párizs után már egyből elkezdtük várni a következő játékokat. Semmihez sem fogható élményt jelentett az olimpia, azóta is gyakran nézegetem az ott készült fotókat. A nehéz pillanatokban Los Angelesre gondolok, és az lebeg a szemem előtt, minden fájdalmat és erőfeszítést megér, hogy újra ott lehessek a válogatottal az olimpián.
 Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány Papp Nikoletta válogatottbeli szerepéről lapunknak kiemelte, hogy a 29 éves jobbátlövő elfogadta, azzal tudja leghasznosabban segíteni a csapatot, ha a védekezésre összpontosítja az energiáját. Támadásban Klujber Katrin és Albek Anna megoldja a jobbátlövőposztot.
„Nikinél az egyéni szempontok másodlagosak, mindent megtesz a csapat érdekében. Védekezésben kimagasló a szerepe, kiválóan irányít, de a győzni akarása is fontos a többieknek” – mondta Golovin, hozzátéve, hogy a sok gyakorlásnak is köszönhető, hogy stabil párost alkotnak hármas pozícióban Tóvizi Petrával.
„Külön is sokat elemzik az ellenfeleket, és ha kell, velem is megvitatják a látottakat – folytatta a kapitány. – A párbeszéd kultúráját valljuk a válogatottnál, nem utasításból és végrehajtásból áll a közös munkánk, kíváncsiak vagyunk a játékosok véleményére, és mindig együtt beszélünk meg mindent.” |
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. május 2-i lapszámában jelent meg.)
