Sunil Sabharwal: Több szálon együtt dolgoztunk a NOB-bal

CSISZTU ZSUZSACSISZTU ZSUZSA
2026.06.12. 16:07
null
Sunil Sabharwal (Fotó: Árvai Károly)
Az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) budapesti közgyűlésére meghívták a magyar felmenőkkel is rendelkező Sunil Sabharwalt, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökét is, aki a helyszínen nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

– Mennyire fontos, hogy ezek a szervezetek időről időre találkozzanak és eszmét cseréljenek?
Mindig nagy öröm visszatérni Budapestre, egyrészt a fél magyarságom miatt, másrészt a Nemzetközi Fair Play Bizottságnak Kamuti Jenő elnöksége alatt ebben a városban volt az irodája, ezt továbbra is megtartottuk. Az Európai Bizottság ülése most zajlik a fővárosban, ez jelentős siker, és esélyt ad arra, hogy a szervezetek még jobban együttműködjenek. Kiváló alkalom különböző sporttémák átbeszélésére. 

– Az ülésen szintén itt van a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Kirsty Coventry is, első alkalommal ebben a minőségében. Rögtön kiemelte, hogy az olaszországi téli olimpia ékes példája volt annak, hogy az emberiség a humánusabb arcát mutassa. Az idei téli játékokon szorosan együtt dolgozott a nemzetközi olimpiai mozgalom és a Nemzetközi Fair Play Bizottság. 
Nagyon fontos volt ez a téli olimpia mindkét bizottságnak, több szálon együtt dolgoztunk. A legelső fair play díj nyertese 1964-ben Eugenio Monti olasz bobversenyző volt, aki pont Cortina d'Ampezzo városából származott. Megragadtuk az alkalmat és egy ünnepség keretén belül megemlékeztünk erről a fontos pillanatról. Ezen felül nagyon sikeres Fair Play-díj versenyt rendeztünk együtt a közösségi médiában, példátlan sikere volt ennek a kezdeményezésnek is.

– Mint a pénzügyi szakembert is szeretném kérdezni egy nehezebb kérdésről. Kirsty Coventry is kiemelte a mostani, egyik legvitatottabb témát, hogy kell-e az olimpiai mozgalomban a győztesek számára pénzdíj. Neki meggyőződése, hogy nem szükséges, de az addig vezető úton kell támogatni az sportolókat, hogy minél többen eljuthassanak az olimpiára. Az tény, országa válogatja, hogy az olimpiai bajnokokat hogyan ünneplik meg, jutalmazzák sikereik után. A fair play nem pénz, hanem emberi gesztus kérdése, de talán az egyenlő feltételekhez és a jutalmakhoz is lenne joga minden olimpikonnak. Ön mit gondol erről?
Az, hogy az olimpiai játékokon van-e pénzdíj, ebbe nem szeretnék beleavatkozni, mivel ez a NOB területe. Amit én fontosnak tartok, hogy próbáljuk megteremteni világszerte azokat a feltételeket a sportolóknak, hogy amennyire lehet, egyenlő mértékben tudjanak versenyezni. Azt is el kell fogadni, hogy a viszonyok nem egyenlőek a világban. Elég csak az egy főre jutó nemzeti jövedelmi mutatót megnézni, hatalmas különbségeket láthatunk az adatokon. Ezt próbálja a sport mozgalma kiegyenlíteni a szabályszerűség keretén belül. 

– Hogyan látja, egy, a mostanihoz hasonló esemény, valamint az olimpiai bizottsági tagok jelenléte mekkorát lökhet az olimpiai rendezés társadalmi elfogadottságán Magyarországon?
Egy olimpiai helyszín kiválasztása is a NOB-ra tartozik. Azt meg tudom erősíteni, hogy minden olyan alkalom, amikor egy ország világeseményeket rendez, vagy egy, a mostanihoz hasonló bizottsági ülés házigazdája, akkor lehetőség nyílik megmutatni a várost, a közeget, ami pluszt jelenthet a pályázatok szempontjából. Ráadásul most zajlik az öttusázók világkupája Budapesten, ezek fontos mozzanatok lehetnek. 

 

 

Legfrissebb hírek

A vitorlázó, aki forradalmasított a Kékszalagot – interjú Litkey Farkassal

Képes Sport
3 órája

„Ez a sport igazi ereje” – interjú Kirsty Coventryvel, a NOB elnöke Budapest erényeiről is beszélt

Egyéb egyéni
5 órája

A NOB elnöke: Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a tisztelet és a versengés fennmaradjon

Egyéb egyéni
6 órája

Arany János leszármazottjára mindig lehet számítani – interjú Dubei Debórával

Képes Sport
Tegnap, 13:11

Öttusa: világcsúcskísérlet és magyar remények a BOK-csarnokban

Egyéb egyéni
2026.06.10. 21:42

Kun Anna: Az igazságtalanság feldolgozása nehéz volt

Egyéb egyéni
2026.06.03. 14:53

Németh Szilárd: Most azzal szolgálom a legjobban a magyar birkózás ügyét, ha önként félreállok

Birkózás
2026.05.29. 16:15

Sztanyiszlav Csercseszov: Nem hinném, hogy idén is kiütés lesz a fináléban

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 13:16
Ezek is érdekelhetik