Nyéki Balázs: Minden sorozat megszakad egyszer, ami ettől még csalódás, de fel kell állnunk belőle

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
• Gzira
2026.06.12. 16:20
null
Nyéki Balázs érthetően csalódott (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)
Az FTC–Barceloneta férfi vízilabda Bajnokok Ligája-elődöntő után Fekete Gergő kiemelte, túl sok energiát emésztett fel a felzárkózás, míg Nyéki Balázs vezetőedző elmondta, az új idény kezdetével elkezdik újraépíteni a sorozatot, ami a csütörtöki vereséggel megszakadt.

A félidei 6–3-as hátrányból felállt, a záró nyolc percben kétszer is átvette a vezetést, végül azonban nem sikerült rendes játékidőben lezárnia a mérkőzést az FTC-nek a Barceloneta elleni elődöntőben a vízilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjében Máltán csütörtök este. 9–9 után ötméteresek következtek, amelyekben két magyar kísérlet kimaradt, a spanyol rivális 4–2-re megnyerte a szétlövést, és ezzel 2014-es (első és egyelőre még egyetlen) BL-címe után ismét bejutott a döntőbe. Ezzel eldőlt, hogy a Ferencváros sorozatban harmadszor már nem lehet BL-győztes, illetve egy rendkívüli sorozat végére kerül pont – ugyanis a 2023 szeptemberében megszerzett Magyar Kupától számítva a legutóbbi bajnoki címig Nyéki Balázs együttese egymás után mind a tíz trófeát megszerezte, amelynek küzdelmeiben elindult.

„Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült az ötméterespárbaj, ahogy azt is, hogy a rendes játékidő végén volt két kulcsfontosságú momentum, amikor lezárhattuk volna a meccset, de nem hoztunk jó döntéseket – összegzett a szétlövésben rontó, ámde kétgólos Fekete Gergő, akinek a találatával 9–8-nál még az FTC vezetett. – Pedig nagyon szépen visszajöttünk a félidei háromgólos hátrányból, ehhez bennünk volt az erő, de a végjáték nem alakult kedvezően. Ahogy azt sem szabadott volna hagynunk, hogy így ellépjen az ellenfél az első félidőben, mert a zárkózás rengeteg energiát felemészt. Azok, akikről megbeszéltük, hogy ki kell zárnunk a játékból, nem is lőttek gólokat, ám Unai Biel három góllal és Alessandro Velotto néggyel sikeresen a helyükre lépett.”

Nyéki Balázs vezetőedző Velotto mellett Unai Aguirrét emelte ki, aki a 21 kapura tartó lövésből 12-t védett, majd az ötmétereseknél Fekete lövését ütötte ki (a másik rossz kísérletnél Dusan Mandics a felső kapufát találta el). A szakvezető hangsúlyozta, a sportember életében vannak sikerek és kudarcok is, most az utóbbi érte csapatát, de ebből a lehető leggyorsabban fel kell állni, „mert nagyon nem mindegy, hogy harmadik vagy negyedik helyen fejezzük be a Bajnokok Ligáját. Az idény végeztével, az új idény kezdetén pedig vissza kell térnünk, és mindenért újra meg kell harcolnunk, ami elképesztően nehéz lesz, mert a többi csapat is erősödik. De ez van, ilyen a sport. Azt tudtuk, hogy örökké nem lehet ezt a sorozatot tartani, ezt elmondtam többször is, a megszakadás pillanatának valamikor el kellett jönnie, és most jött el. Ettől még csalódás, de fel kell állnunk belőle. Korábban azt mondtam, szerintem nem válik nehezebbé a soron következő idény egy sikeres évad után, de valójában idén azért éreztem, hogy a sorozatban harmadik BL-cím lehetősége kicsit nyomasztotta a csapatot, magunkhoz képest több hullámvölgyünk volt ebben az idényben. A Brescia elleni vereség ötméteresek után váratlan volt tavaly decemberben, a Recco ellen rosszul játszottunk márciusban, de a sérülések ellenére visszajöttünk, újra bejutottunk a négyes döntőbe, és reális esélyünk volt a végső sikerre. Három trófeát így is begyűjtöttünk, de ennek a négy csapatnak, amely itt van a final fourban, nagymértékben a BL-eredmény határozza meg az idényét, ez egy ördögi kör. A Barceloneta megérdemelten van ott a döntőben.”

Nyéki Balázs ezután kiemelte: „Függetlenül attól, hogyan alakul az utolsó mérkőzésünk, nagyon köszönöm a szurkolóknak a támogatást, és a játékosaimnak is az elmúlt három évet – és ezt nem azért mondom, mert nem én leszek az edző jövőre, hanem mert egy történet itt lezárult, és újra kell kezdenünk az építkezést. Nagyon sokat elértünk ebben az időszakban, amiért hálás vagyok.”

A Ferencváros szombaton az Olympiakosszal néz szembe a bronzéremért, a görög együttes a csütörtöki második elődöntőben 19–13-ra kikapott az olasz Pro Reccótól.

VÍZILABDA
BAJNOKOK LIGÁJA, FÉRFIAK, NÉGYES DÖNTŐ, GZIRA
Szombat
A 3. helyért: FTC-TELEKOM–Olympiakosz (görög, Angyal Dániel, Zalánki Gergő), 19 (tv: M4 Sport+)
Döntő: Barceloneta (spanyol, Burián Gergely)–Pro Recco (olasz), 21 (tv: M4 Sport+)

 

Legfrissebb hírek

Döntőt játszik a Pro Recco, az Olympiakosz lesz az FTC ellenfele a vízi BL bronzmeccsén

Vízilabda
21 órája

Elmarad a címvédés, szétlövéssel kapott ki az FTC a férfi vízilabda BL elődöntőjében

Vízilabda
23 órája

Nyéki Balázs: Ha a Barceloneta legjobbjait hatástalanítjuk, rendben leszünk!

Vízilabda
Tegnap, 13:10

Nagy Ákos: Egymillió fokon fogunk égni!

Vízilabda
Tegnap, 10:09

Vigvári Vince nem játszhat a vízilabda BL négyes döntőjében

Vízilabda
2026.06.09. 09:42

Története során huszonnyolcadszor bajnok az FTC a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.05.31. 20:09

Megvédte címét a Fradi a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.05.31. 18:17

Az FTC simán megnyerte a női vízilabda ob I döntőjének első meccsét

Vízilabda
2026.05.21. 20:19
Ezek is érdekelhetik