Ha a Füchse Berlinnel elbír, akkor bármire képes lehet a Veszprém

V. SZ.V. SZ.
2026.04.30. 07:28
null
Fotó: Szabó Miklós
Bár a tavalyi döntős Füchse Berlin a Bajnokok Ligája csoportkörében mindkétszer legyőzte a Veszprémet, a nyolc között ebből nem lehet kiindulni. A kölni final fourba jutásról döntő két találkozó teljesen más lesz, és ha Xavier Pascual csapata ezt a feladatot megoldja, bármire képes lehet az idény hajrájában.

 

EDDIGI TELJESÍTMÉNYÉVEL a Bajnokok Ligájában a Füchse Berlin férfi kézilabdacsapata igazolta, hogy miért tartják a jelenlegi egyik legjobb formában lévő együttesnek, ugyanakkor a csoportmeccsek alkalmával háromszor is kikapott: a világverőnek azért nem nevezhető norvég  Kolstad otthonában (28–24), hazai pályán pedig a lengyel Kielce (31–33) és a francia Nantes (34–37) csapatától.

Ettől még persze tény, hogy az A-csoport élén végzett, azaz a rájátszást kihagyva egyből a negyeddöntőbe jutott, a csoportkörben pedig mindkétszer legyőzte a One Veszprém HC együttesét (Veszprémben 32–31, Berlinben 38–34). Egyik eredmény sem árulkodik egyértelmű fölényről, a csoportkörben az Építők még hullámzó teljesítményt nyújtott, másrészt a Füchse korántsem sebezhetetlen, amit jól mutat, hogy öt fordulóval a német bajnokság vége előtt a harmadik helyen áll a Magdeburg és a Flensburg mögött, ami nem garantál BL-indulást.

Az is a párharc kiegyenlítettsége mellett szól, hogy a Veszprém tavaszra lendült formába, a PSG ellen magabiztos játékkal jutott be a negyeddöntőbe, itthon pedig kétszer is legyőzte a Szegedet. A bajnoki alapszakaszban könnyedén, a Magyar Kupa elődöntőjében pedig óriási harcban, hétméteresekkel, és mivel a trófeát sikerült a magasba emelniük, a játékosok önbizalommal várhatják a – közben a hazai kupát ugyancsak megnyerő – Füchse Berlin elleni meccseket.

A németek ugyan kicsit még mindig esélyesebbek, de nyílt és kemény párharcra, valamint nagy taktikai csatára van kilátás. A berliniek vezére a dán jobbátlövő Mathias Gidsel, a világ jelenlegi legjobb játékosa, aki 120 góllal vezeti a BL-góllövőlistát, vagyis meccsenként átlagosan 9.2 gólt szerez, így az ő féken tartása kiemelt feladat lesz. De a két gárda csoportmeccsei azt is bizonyították, hogy nem lehet csak az ő megállítására alapozni.

A Veszprém védelme a PSG ellen annyira sziklaszilárd és fegyelmezett volt, mint az idény során előtte egyszer sem, Ligetvári Patrik, Dragan Pesmalbek, Thiagus Petrus és Ahmed Hesam elképesztő munkát végez a falban, és a csapat a lendületes és ötletes támadójátékával sem vallott szégyent, hatvan percen át hajtott, nem engedte levegőhöz jutni ellenfelét.

És az egy évvel ezelőtti, Magdeburg elleni, egy gólon múló vesztes negyeddöntős párbajból kiindulva, most talán éppen ez lesz a lényeg. 

Xavier PASCUAL, a Veszprém edzője: A németeknek több olyan játékosuk van, akit nagyon nehéz lesz megállítani, és az előző idényhez képest védekezésben több variációt tudnak bevetni. Nekünk viszont továbbra is magunkra kell figyelnünk, tudjuk, mire vagyunk képesek, megadjuk a tiszteletet a Berlinnek, alaposan felkészülünk. Minden lehetőséget meg akarunk ragadni, hogy bejussunk a kölni négyes döntőbe.

 

Nicolej KRICKAU, a Füchse Berlin edzője: A Veszprém ellen rendkívül kemény mérkőzésre számítunk, az ellenfél teljesítménye sokat javult az elmúlt négy-hat hétben, a PSG elleni mindkét mérkőzésen, illetve a Szeged elleni utolsó két találkozón is remekül játszott. A legnagyobb változás talán az, hogy a védelme sokkal stabilabb lett, mint az idény első felében. Már az elejétől koncentráltan kell játszanunk. A két csapatnak egyenlő esélye van Kölnbe jutni.

VÉLEMÉNYEK

 

 

Legfrissebb hírek

Veszprém–Szeged: még egy utolsó főpróba az idényhajrá előtt

Kézilabda
2026.04.13. 06:34

Férfi kézi BL: megvan, mikor játsszák a Veszprém negyeddöntőit

Kézilabda
2026.04.10. 17:20

Párizsi döntetlennel, magabiztosan jutott negyeddöntőbe a Veszprém a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.04.09. 22:19

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
2026.04.07. 23:17

Óriási csavar után megkerült a Füchse Berlin ellopottnak hitt bajnoki serlege

Kézilabda
2026.03.24. 15:52

Mélyponton – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2026.03.13. 23:47

Bartha Csaba: Lehet, nyáron majd súlyosabb döntéseket kell meghoznunk

Kézilabda
2026.03.13. 21:09

Férfi kézilabda BL: a Szeged a Kielcével, a Veszprém a PSG-vel találkozik a negyeddöntőbe jutásért

Kézilabda
2026.03.12. 22:26
Ezek is érdekelhetik