Hosszabbított a Dániában légióskodó 18 éves magyar kézis, megsérült az FTC leendő kapusa

Fazekas Virág a Sönderjyske közleménye szerint további egyéves szerződést kötött a klubbal, amelyben 2024 óta szerepel. A 18 esztendős jobbátlövő a 2024-es kínai U18-as ifjúsági világbajnokságon bronzérmet szerzett a magyar válogatott tagjaként, ráadásul a torna gólkirálynője lett, továbbá bekerült az All Star-csapatba is.
„Nagyon jól érzem magam a klubban és a csapatban. A közeg nagyon támogató, és úgy érzem, ez a megfelelő hely számomra a játékosként való fejlődéshez. A klub is bízik bennem, és ez sokat jelent nekem. A célom, hogy jobb legyek játékosként, és minél többet segítsek az együttesnek. Szeretnék hozzájárulni a jó eredményekhez, és együtt fejlődni a csapattal. Már várom a következő időszakot” – idézte a dán klub hivatalos honlapja Fazekas Virágot.
A fiatal játékos ebben az idényben debütált a dán élvonalban, ahol jelenleg 55 gól és 26 gólpassz szerepel a neve mellett.
Eközben a Team Esbjerg arról számolt be, hogy Anna Kristensen – aki a nyártól már a Ferencváros játékosa lesz – megsérült, és ebben az idényben már nem állhat csapata rendelkezésére. A dán válogatott kapusának kificamodott a könyöke a CSM Bucuresti elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen, és az elvégzett orvosi vizsgálatok szalagsérülést is megállapítottak.

Egy sima, egy fordított – Malonyai Péter jegyzete






