Szucsánszki Zita: Mindent a Ferencvárosnak és a mentalitásomnak köszönhetek

– Nemrég jelentette be a visszavonulását. Sokat töprengett, mielőtt meghozta a döntést?     
– Nagyon sokat nem kellett – felelte Szucsánszki Zita, a Mol Esztergom 38 éves irányítója. – Egyszer már bejelentettem a visszavonulásomat, amikor három évvel ezelőtt eljöttem a Ferencvárostól, de aztán úgy alakult, mégis folytattam a kézilabdázást. Egyrészt most már tényleg fizikai gátjaim vannak, a meccsen még jól vagyok, akkor visz az adrenalin, de előtte és utána elég nehéz. Másrészt otthon a hatéves kisfiam néha annyit lát belőlem, hogy edzés után lefekszem a kanapéra, és nem vele biciklizünk vagy megyünk ide-oda. Szóval sokszor ő issza meg ennek a levét, mert nem tudok vele minőségi időt együtt tölteni. Most már szeretném maximálisan az erőnléti edzői munkámat végezni, ez továbbképzésekkel, iskolákkal jár, erre koncentrálnám inkább a figyelmemet.

– Három évvel ezelőtt már volt arról szó, hogy befejezi játékosként, később mégis visszatért. Mi történt?     
– Amikor 2023-ban úgy tűnt, hogy a harmadosztályt jelentő NB II-ben indulunk, azt mondtam, én már csak az erőnléti edzői munkámmal foglalkoznék. Azonban azon a nyáron felkerültünk az NB I/B-be (a Siófok visszasorolása miatt az esztergomiak egy osztállyal feljebb indulhattak – a szerk.), és azt beszéltük, ha jó eredményt szeretnénk elérni, ahhoz be kellene szállnom. Ami azt illeti, egészen jól alakult… Azért is vállaltam el, mert nagyon hirtelen kellett igazolni. Mostanra ezzel az Európa-liga négyes döntővel szép, kerek lett a történet.

– Három idényt töltött el Esztergomban, a másodosztályból rögtön feljutottak, majd az élvonalban meg sem álltak a bronzéremig. Idén, újonc kupaszereplőként a második számú európai sorozat négy legjobb csapata közé kerültek. Minek köszönhető ez a villámgyors felemelkedés?     
– Mindenképpen Elek Gábor érdeme. Mi nem olyan szándékkal mentünk Esztergomba, hogy na, majd megmutatjuk, hogyan is kell ezt csinálni… Nagyon jó környezetbe kerültünk, partnerekre találtunk a klubnál, és megpróbáltunk mindent úgy kialakítani, hogy a játékosok és a város is profitáljon belőle. Mostanra olyan szintre fejlődtünk, hogy a válogatott hasznára is vagyunk, nekünk magyar klubként ugyanis az a feladatunk, hogy oda „termeljünk”. Megfelelő helyen vagyunk, és jól dolgozunk, ezt szeretnénk továbbvinni.

– Mi az ön szerepe a csapaton belül? Bizonyára hasznos lehet a fiataloknak, hogy egy majdnem százötvenszeres válogatott kézilabdázóval játszhatnak együtt és tanulhatnak testközelből.     
– Erről talán őket kellene megkérdezni… Szerintem az a normális egy keretben, ha egyaránt vannak fiatal és idősebb játékosok, így volt ez a Fradinál is Németh András és Elek Gábor irányításával. Az idősebb hátán szépen fel tud kapaszkodni a fiatal, próbáljuk ezt is kialakítani, muszáj, hogy az öltöző egészséges egyensúlyban legyen. Sokszor mi vagyunk azok, akik a felvetődő problémákat elintézik, de ehhez tapasztalat kell. Ez jövőre is megmarad, mert ott lesz Szöllősi-Zácsik Szandra, Kisfaludy Anett és Kovács Anett is. Gáborral együtt a mi felfogásunk szerint választjuk ki a játékosokat.

– Ez mit jelent?     
– Azt, hogy a mentalitás a legfontosabb, és legyenek céljaink. Itt senki sem megélhetési kézilabdázó, hanem a magas elvárás miatt van Esztergomban. Vagy azért, hogy bekerüljön a különböző korosztályos válogatottakba, vagy azért, hogy a csapat minél jobb eredményt érjen el. Ez célok nélkül nem lehetséges.

– Április 28-án előző csapatát, a Ferencvárost fogadják a Suzuki Arénában, ön azonban már korábban világossá tette, hogy az FTC ellen nem lép pályára. Ezen sem vívódott sokat?     
– Nem, ez nálam alapvetés volt. Ugye eleinte szóba sem került, hogy valaha a Fradival találkoznánk, aztán amikor felkerültünk az élvonalba, ezt már az elején bejelentettem. Korrekten fogadták és tiszteletben tartották, azt is tudni kell, hogy Esztergomban sok a fradista. Amikor hazamegyek és körülnézek, rájövök, mindent a Fradinak köszönhetek: az új családomat, a férjemet, Elek Gábort a két nagy gyerekével és az én kisfiammal együtt. Annyit nem nyomna a latban, hogy én most játszom vagy sem, nekem viszont lelkileg nagyon nehéz lenne, ezt inkább nem vállalom.

– Mit jelent önnek a Ferencváros?     
– Én mindig fradista leszek, sosem fogom megtagadni, aki egyszer odatartozott, örökké oda fog. A kisfiamnak is próbálom magyarázni, hogy most a Fradival játszunk, de nem arról beszélünk, hogy talán egyszer majd megverjük, hanem arról, hogy mi fradisták vagyunk.

– Ha összességében nézzük a karrierjét, maradt önben hiányérzet?     
– Amikor a Ferencvároshoz kerültem, meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen sokra viszem. Eleve a kispadra igazoltam, akkor a Vasas és az FTC egyszerre keresett meg, édesapám pedig azt mondta, hogy inkább a zöld-fehérek kispadján üljek. Onnantól mindent a mentalitásomnak köszönhetek, mindig megpróbáltam a lehető legjobban teljesíteni. Ez sokszor fájdalmakkal járt, de nem sajnálok semmit, mindennek megvan a miértje. Minden rossz­ban van valami jó – így is éljük tovább az életünket. A karrierem végére úgy érzem, megérte elvállalni az esztergomi folytatást a Fradi után. Ugyanazt próbáljuk itt is: értéket teremteni, játékosokat kinevelni, de talán az a legfontosabb, hogy emberré váljanak a sportolóink. Akikkel együtt dolgoztunk, szinte mindenkivel olyan maradt a kapcsolat, hogy jó szívvel gondolnak ránk.

– Hogyan látja a jövőjét? Elképzelhető, hogy az erőnléti mellett egyszer vezetőedzőként is kipróbálja magát?     
– Semmiképpen! Én alapvetően nem szeretek konfrontálódni. Azt vallom, hogy egy női edző maradjon inkább a gyerekeknél, a felnőtt női csapathoz egy alfa, egy férfi tréner kell. Nekem igazából nem is a gyerekekkel lenne problémám, hanem a szülőkkel, és ezt nem akarom vállalni. Lehet, hogy így, erőnléti edzőként is ér majd ilyen… Az a célom, hogy egészséges embereket neveljünk, az erőnlét területén pedig rengeteg lehetőséget látok, akár külföldi mintákat vagy más sportokat nézek. Szóval lenne hová fejlődni, csak ezt jól kell összerakni, és át kell hangolni a magyarokra és a kézilabdára, ami nem egyszerű feladat.