Jim Gottfridssonnal szerződést bontott a Szeged – hivatalos

T. Z.T. Z.
2026.04.11. 18:30
null
Jim Gottfridsson (Fotó: Getty Images)
Jim Gottfridsson a legutóbbi három mérkőzést kihagyta a Szeged férfi kézilabdacsapatában, és mindenki csak találgatta, mi történt a világklasszis svéd játékossal. A klub aztán hivatalos közleményt adott ki, melyben közölte, hogy szerződést bontott a játékossal.

Mint ismert, a Szeged búcsúztatta a Kielcét a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéért vívott párharcban, amelyen a csapat egyik legjobb játékosa, Jim Gottfridsson nem lépett pályára, mint ahogy az ezt megelőző két mérkőzésen sem volt ott a csapat keretében.

Az Aftonbladet napilap a magyar Sport Tv kommentátoraira hivatkozva azt írta, hogy Gottfridsson nem sérülés miatt hagyta ki az összecsapásokat, és valószínűsíthető, hogy többet már nem is lép pályára a szegediek színeiben, dacára annak, hogy eredetileg hároméves szerződést kötött a magyar csapattal.

Hogy mi állhat a hiányzás hátterében? A svéd lap megpróbálta kideríteni az igazságot, és elsőként megkereste magát Gottfridssont, aki egyetlen kérdésre sem kívánt válaszolni. Majd megkeresték Michael Apelgren vezetőedzőt – aki a svéd válogatott szövetségi kapitánya is –, a szakember azonban Daniel Vandoron, a válogatott sajtófelelősén keresztül csupán annyit mondott a helyzetről, hogy „most nincs lehetősége beszélni”.

Felmerült az is, hogy a Szeged már felbontotta a 33 éves irányító szerződését, ám ezt egyelőre semmilyen forrás nem erősítette meg.

A Szeged nem kívánta kommentálni a történteket: „Nem mondhatok semmit a helyzetről. A játékos nem bevethető, ezért nem volt a csapatban. Most ennyit lehet elmondani” – fogalmazott Purman Fanni, a klub sajtószóvivője.

Apelgren egyébként április 22-én hirdeti ki keretét az idény utolsó válogatottmérkőzéseire, és egyelőre erősen bizonytalan, hogy számíthat-e Gottfridsson játékára. 

FRISSÍTÉS: 18.30

Szombat délután a Szeged hivatalos közleményt adott ki, melyből kiderült, szerződést bontott Jim Gottfridssonnal.

„Céljaink és ambícióink nem változnak. A csapatnak a jövőben is a legmagasabb szintű célokért kell küzdenie. Köszönjük Jim Gottfridsson munkáját, további pályafutásához sok sikert kívánunk!” – olvashatók a szerződésbontás kapcsán Papp Edward, az OTP Bank-Pick Szeged igazgatóságának elnökének szavai.

 

Legfrissebb hírek

A Veszprém heroikus küzdelemben egygólos előnyt szerzett a Füchse Berlin ellen

Kézilabda
Tegnap, 20:19

Ha a Füchse Berlinnel elbír, akkor bármire képes lehet a Veszprém

Kézilabda
Tegnap, 7:28

A második félidőben sok volt a hiba, kevés esélye maradt a Szegednek a negyeddöntő visszavágójára

Kézilabda
2026.04.29. 20:23

A Szeged egyetlen irányítóval vághat neki a címvédő elleni csatának a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.04.29. 10:34

Kétgólos hátrányba került a „cserkészek” ellen a Tatabánya a férfi kézi Ek elődöntőjében

Kézilabda
2026.04.26. 21:53

A Budafok kihasználta a Szeged enerváltságát, rossz sorozatát megszakítva sokat tett a bennmaradásért

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

A Szeged első kézilabdás bajnokcsapatát köszöntötték Algyőn

Kézilabda
2026.04.26. 12:07

Győrben nyert a Szeged, győzött a Budai Farkasok is

Kézilabda
2026.04.24. 19:54
Ezek is érdekelhetik