Kisfaludy Anett: Egy csoda jutott nekünk erre az idényre

Negyedik helyen végzett az Esztergom női kézilabdacsapata az Európa-liga Dijonban rendezett négyes döntőjében. Az előző bajnoki kiírásban újoncként egyből bronzérmes, első nemzetközi idényét teljesítő magyar együttes a házigazda franciák elleni elődöntőt óriási csatában veszítette el 33–30-ra, majd 35–30-ra alulmaradt a dán Viborggal szemben a harmadik helyért vívott mérkőzésen is. Az elképesztő hangulatú és valószerűtlen csatát hozó fináléban a Dijon 29–25-re múlta felül a Faragó Lucát, Kuczora Csengét és Szabó Annát is foglalkoztató Thüringer HC-t – a címvédő németek 15–6-os előnyben voltak a félidőben, ám a második játékrészt 23–10-re megnyerő dijoniak fordítottak…
„Vegyes érzések vannak bennem, mert tényleg nagyon büszke vagyok a lányokra, fantasztikus, amit az idényben csináltunk. Az idény elején valószínűleg szó nélkül aláírtuk volna, hogy így végzünk – értékelt az elveszített bronzcsata után az esztergomiak csapatkapitánya, Kisfaludy Anett. – Csak hát amikor itt van az ember és lehetősége nyílik a sikerre, akkor nagyon nehéz feldolgozni, hogy másként alakul. Nagyon utálok veszíteni… Ezért is nehéz nekem most, nagyon szerettük volna legalább a bronzérmet megszerezni, így mentünk ki a Viborg ellen, sajnálom, hogy most csak ennyire futotta. Egy ilyen négyes döntőben hatgólos hátrányt ledolgozni csodával ért volna fel, de azt gondolom, hogy a csodát már megcsináltuk azzal, hogy bejutottunk ide – egy csoda jutott nekünk erre az idényre.”
| Szmolek Apollónia, az Esztergom beállója: – Azt beszéltük a Viborg elleni helyosztó előtt, hogy mivel az elődöntő után kevés idő volt a felkészülésre, a hit és a szív dönthet, ami megvolt bennünk a végéig, nem adtuk fel, de több olyan hibát követtünk el, ami megbosszulta magát. Az utolsó percekben nagyon könnyű gólokat kaptunk, nem a taktika csúszott félre, figyelmetlenségekből adódott, ami demoralizáló volt. Mindenképpen tanulni fogunk belőle, de nyilván ez most még fáj. Néhány nap múlva viszont már okosabbak leszünk, hogy mit és hogyan kellett volna csinálnunk. |
| Kuczora Csenge, a THC irányító-átlövője: – A védekezésünk nagyon jól összeállt a Dijon elleni döntő első félidejében. A másodikban is próbáltuk ugyanazt hozni, nem sikerült. Sokkal több helyet találtak az egyes és a kettes poszt között, és az egy-egy elleni szituációk során is. Ez volt a kulcs. Mindent megpróbáltunk támadásban, a létszámfölényes akciókat is, amikor már nagyon visszajöttek, de inkább a védekezésen ment el a második félidő. |
Kisfaludy elmondta, az adrenalin dolgozott benne rendesen a Dijon elleni elődöntőben, amelynek olyan tempója volt, ami visszanézve is elképesztőnek tűnt, főleg a találkozó eleje.
„Valószínűleg sokat kivett belőlünk a szombati első mérkőzés – folytatta a 35 éves beálló. – Figyeltünk a regenerációra, de akkor is három óra mínuszban voltunk a korábbi elődöntőt játszó Viborghoz képest, ami sokat számít egy ehhez hasonló sorozatterhelésnél. A fizikai fáradtságot nyilván azzal lehet kompenzálni, ha mentálisan a topon vagyunk, tényleg nagyon akartunk, nem ezen múlott. Lehet, ha ez a második final fourunk a csapattal, másképpen alakul… A fiatal játékosainknak nagyon jó, hogy ennyi idősen máris négyes döntőt játszhattak, ha én ilyen fiatalon idáig juthattam volna, s lett volna lehetőségem pályára lépni, később biztos tudtam volna kamatoztatni azokat a tapasztalatokat. Szóval nagyon bízom benne, hogy a fiataljaink élni fognak ezzel az eséllyel, és persze nagyon remélem, hogy a jövőben újra bejutunk és azt már sikeresebben zárjuk.”
A rutinos játékos szerint sokan cserélnének velük, ha azt nézzük, hogy az elmúlt három évben milyen utat jártak be az esztergomi együttessel, hogy ilyen rövid idő alatt milyen fejlődési ívet írtak el, amit mindenki irigyel tőlük.
„Azért is jutottunk el most ide, mert tudunk nagyot álmodni és meg is tudjuk valósítani ezeket az álmokat. Ennek persze az a hátulütője, ha valami mégsem sikerül, nehéz megemészteni, de az ilyen élmények is kellenek ahhoz, hogy legközelebb beérjen a munka.”

Horváth Fanni: Nagyon szeretnénk jól zárni a négyes döntőt

Női kézi El: élvezniük kell a tornát az esztergomiaknak








