„Az edzőm a pálya szélén rajzolta nekem a szmájlikat” – a volt győri kapus skandináv élményei

Pap Tímea Erdélyben, Segesváron született („az egész családom magyar, nem is tanultam soha románul"), négy és fél éves volt, amikor a családjával a Székesfehérvár mellett fekvő Csákvárra költöztek.

A kézilabdával már hatéves korában megismerkedett, először a mezőnyben szerepelt, a kapuba egy „véletlen" folytán került be.

„A családban senki nem kézilabdázott, de én már az első pillanattól kezdve beleszerettem a játékba – elevenítette fel a kezdeteket Pap Tímea a Nemzeti Sport Online-nak. – Jó alapokat kaptam Csákváron, kiváló korosztályom volt, az akkori társaim közül például Tilinger Tamara még mindig magas szinten játszik. A kapusunkról kiderült, hogy védekezésben hasznosabb, így Szalma János, az edzőm végigpróbálta, ki nem fél a labdától, és rám esett a választás. Aztán ott ragadtam, de azt hiszem, jó döntés volt..."

Tizennégy évesen egy sérüléssel bajlódott, így a Cornexiben csak fél szezont töltött el, utána kereste meg Konkoly Csaba Győrből. A gimnázium alatt az ottani utánpótláscsapatokat járta végig, felnőttként viszont már Szekszárdon kapott bizonyítási lehetőséget. Két felemás évet játszott a másodosztályban, majd a harmadik szezonban már az NB I-ben szerepelhetett az együttessel.

2011-BEN MAJDNEM ABBAHAGYTA, DE JÖTT A SVÉD LEHETŐSÉG

„Sérülések szempontjából elég szerencsétlen vagyok, ezek többször is hátráltattak karrierem során. A Szekszárddal az első bajnokin éppen a Győrrel játszottuk, de előtte pár nappal elszakadt a bokaszalagom. Az első évem majdnem teljesen ráment a sérülésekre, mert ahogy visszatértem, a másik lábamban is elszakadt a bokaszalag. A következő idény elég jól sikerült a csapatnak és nekem is. Első számú kapus voltam, feljutottunk az első osztályba, ahol viszont már nem kaptam annyi lehetőséget, mint szeretettem volna."

Utóbbi időszakot akkora csalódásként élte meg, hogy a folytatáson is komolyan elgondolkodott. „2011 nyarán közel jártam ahhoz, hogy abbahagyjam a kézilabdát. Akkor keresett meg a menedzserem, hogy két volt szekszárdi csapattársamnak talált lehetőséget Svédországban, de a klubnak szüksége van egy kapusra is. Előzetesen volt bennem egy kis félsz, mert még angolul sem beszéltem, de végül nagyon jól sikerült az ismerkedés. Kovács Nórával együtt mentünk ki, aki sokat segített nekem. Egyedül nem biztos, hogy bevállaltam volna. Egyáltalán nem terveztem, hogy külföldre igazolok, az ölembe pottyant ez a lehetőség."

Így került a Göteborgtól 80 km-re északra fekvő Uddevallába, ahol három szezont töltött el a GF Kroppskultur színeiben. „Az első évben az élvonalban játszottunk, ahol ugyan nem voltam első számú kapus, de elég sokat védtem. A Sävehof ellen is a pályán voltam, és közel ötven százalékkal zártam azt a meccset, ami azért éles váltás azok után, hogy előtte majdnem felhagytam a játékkal. Sajnos a szezon végén kiestünk, míg nekem volt a nyáron egy porcműtétem, amely szerencsére hamar rendbe jött" – folytatta a 27 éves kapus, aki a harmadik svédországi szezonját már majdnem végigvédte a Kroppskulturban, mégis váltani akart.

„Előrébb szerettem volna lépni, francia és izlandi ajánlatot is kaptam, de úgy voltam vele, hogy miután már majdnem tökéletesen megtanultam svédül, nem akartam újabb nagy változást, mindent elölről kezdeni."

Így a Stockholm melletti Märstába költözött, ahol a helyi csapat, a Skanela IF játékosa lett. „Az első bajnokin kezdő voltam, aztán a 43. percben keresztszalag-szakadást szenvedtem... Svédországban máshogy kezelik a hasonló sérüléseket, három hónapot vártam a műtétre, ám így is visszajöttem kilenc hónap után. Elég jó félévem volt a közben a másodosztályba kerülő Skanelában, de 2016 elején megkeresett a norvég Fredrikstad, és elfogadtam az ajánlatukat."

AZ ELSŐ KIHÍVÁSOK ÉS A MUNKÁS HÉTKÖZNAPOK

Jelenlegi csapatát még érintjük később, most kanyarodjunk vissza a vasárnap véget ért női Európa-bajnokságnak otthont adó Svédországhoz. Az itthoni mindennapokból kiszakadva, ráadásul 22 évesen nem volt könnyű belerázódni egy skandináv ország kultúrájába.

„Egyértelműen a nyelv jelentette a legnagyobb kihívást, azonban ahhoz is hozzá kellett szoknom, hogy a svéd emberek sokkal nyugodtabbak, mint a magyarok, nincs akkora stressz, mint otthon – emlékezett vissza Pap Tímea. – A játékostársaim folyamatosan mosolyogtak, edzésen sem volt egy rossz szó. Az elején az edzőm csak állt a pálya szélén, és rajzolgatta nekem a szmájlikat, hogy mosolyogjak. Nem voltam éppen búskomor, de ahhoz sem voltam hozzászokva, hogy a tréningeken mosolyogjak. Ha valaki hibázott, akkor is mindig a pozitívumokat hangsúlyozták, és biztatták, hogy legközelebb jobban fog menni. Amikor kikaptunk, az edző nyugodtan elmondta, mit kell másképp csinálni. A svédek nehezen nyílnak meg teljesen, ám mindenben segítettek, amire szükségem volt. Néha türelmetlen vagyok, így zavart, hogy olyan ráérősek."

Mint mondja, könnyű volt felvennie a svéd kézilabda tempóját, az pedig már az első pillanatban feltűnt neki, hogy a játékosok többet lőnek kapura. De más különbség is akadt. „Nincs annyi figura, inkább az egy-egy elleni játék a jellemző. Általában napi egy közös edzésünk volt délutánonként, összesen heti négy alkalommal, míg egy napon egyéni terv alapján végeztünk erőnléti munkát. Délelőttönként kevesen értek rá, mert a legtöbben dolgoztak vagy tanultak a kézilabda mellett."

Pap Tímea is így tett, fél év elteltével a nála két évvel idősebb Kovács Nórával együtt (aki az idei nyártól az uddevallai csapat edzője lett) elkezdett a külföldről érkezőknek szervezett ingyenes nyelvtanfolyamra járni, ahol hamar elsajátította az alapokat, amivel már munkára is jelentkezhetett.

„Otthon jobban burokban éltünk, és apró, de az élethez szükséges dolgokat nem tanultunk meg. Itt természetes, hogy sokan dolgoznak a kézilabda mellett, és a klubok segítik is ebben a játékosokat. Először egy táplálékkiegészítőket forgalmazó cég raktárában dolgoztam, ahol a megrendeléseket pakoltam, majd egy hűtőházba kerültem. Stockholm mellett pedig egy logisztikai cégnél kaptam állást, ahol a sérülésem miatt irodai munkát is végeztem. Könnyebb volt úgy beilleszkedni, hogy rá voltunk kényszerülve a beszédre, de azért nem volt egyszerű a fizikai munka része."

ELŐRELÉPÉST JELENTETT A NORVÉG VÁLTÁS

Mint ahogy a téli sötétséggel is meg kellett birkóznia, előfordult, hogy nem is látta a napot, mert amikor reggel elindult, még koromsötét volt, míg munka után fél négyre már beesteledett. Ebből a szempontból nem sok minden változott, amikor év elején Norvégia felé vette az irányt.

„Korábban soha nem igazoltam át szezon közben, de a Fredrikstad kitartó volt, és előtte kétszer-háromszor már nemet mondtam neki. Döntő volt, hogy a norvég kézilabda erősebb, és én sem leszek már fiatalabb, így az előrelépést szem előtt tartva belevágtam. Az első hónapban azt sem tudtam, hol vagyok, miután sokkal gyorsabb, erősebb és váratlanabbul eleresztett lövések jöttek a kapumra. Itt úgy tüzelnek a játékosok, mintha az életük múlna rajta. Maximalista vagyok magammal szemben, de kénytelen voltam elfogadni, hogy idő kellett ahhoz, amíg megszokom a másfajta stílust."

Az igazán nagy előrelépést persze az élvonalbeli szereplés jelentené, amire a jelenlegi állás alapján minden esélye megvan a Fredrikstad Ballklubbnak, miután a bajnokság felénél két ponttal vezeti a másodosztályú pontvadászatot.

„A norvégok hidegebbek, mint a svédek, sok külföldi ismerősöm van, velük jobban megértem magam. Itt egy kórházban takarítok, és látom, sokan küzdenek depresszióval, nagyobb az öngyilkosságra való hajlam is. Magamat alapvetően pozitív embernek tartom, de én is érzem, hogy néha elmegy a kedvem."

AKI TEHETI, PRÓBÁLJA KI MAGÁT KÜLFÖLDÖN

A szülei négy éve Németországban élnek, míg a húga akkor költözött ki Stockholmba, amikor Timi is odaigazolt. Sokat beszélnek egymással, ám azért így is van hiányérzete.

„Rossz, hogy ritkán szólalhatok meg az anyanyelvemen. Amikor hazamegyek, egy napig el tudom hallgatni, ahogy az emberek magyarul beszélnek az utcán. Ebből a szempontból vicces volt, hogy az első hosszabb távollétem után éppen egy svéd csoportba botlottam Budapesten... Anyu főztje és az otthoni barátok is hiányoznak, szóval nem felhőtlen az itteni életem sem."

Ezzel együtt jó esély van rá, hogy Norvégiában vagy Svédországban fog letelepedni a kézilabdás karrierjét követően.

„Összességében bejött Skandinávia, jól értem már a norvég nyelvet is, ezért valószínűleg Norvégiában vagy Svédországban fogok élni. Persze az is előfordulhat, hogy hazaköltözöm, de csak a pályafutásom befejeztével. Ha újra ott állnék, ismét belevágnék a légióskodásba. Mindenkinek azt tanácsolom, próbálja ki magát külföldön. Sokat lehet tanulni az életről is – nehéz elmagyarázni, igazán csak az tudja megérteni, aki már átélte."