Favoritok és Afrika - ez az út viszi Császárékat a nyolc közé

D-CSOPORT

Vágjunk a közepébe, és mindenekelőtt kezdjük a mieink csoportjának bemutatásával (a magyar válogatottról részletesen itt olvashatnak!)! Nyilván minden kézilabda-rajongó tudja már, hogy a Mocsai-csapat ellenfele két, végső győzelemre is esélyes rivális mellett két, meglepetésre kész afrikai válogatott és egy outsidernek nyugodtan nevezhető csapat lesz. Haladjunk időrendben, és vegyük sorra az érkező ellenfeleket!

A mai, első meccsen Egyiptom fiai próbálnak meglepetést szerezni a Caja Mágicában. A „fáraók” a 2001-es vb-4. hely óta visszaestek és nem jártak hasonló magasságban – a londoni olimpiára sorozatban öt ötkarikás részvétel után ki sem jutottak –, ám az elmúlt napokban nagy visszhangot kiváltó, 15 gólos győzelmet arattak az Eb-ezüstérmes szerbek felett (34–19), ami figyelemre méltó és feltétlenül tiszteletet parancsoló. Az indulás tehát egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek, az ellenfél európai szemmel ismeretlen, kellemetlen stílusú, mégis kötelező legyőzni.

A mieink bemutatkozó meccse után két nappal könnyedebb átmozgató edzés következik az ausztrálok ellen, akiket – az amatörizmus minden tisztelete ellenére – alighanem öt mezőnyjátékossal játszva is illene megverni, hiszen esetükben az meglepetéssel érne fel, ha végül nem utolsóként végeznének a világeseményen – ellentétben a legutóbbi négy vb-vel…

Annál kellemetlenebb ellenfél jön egy nappal később, hiszen a horvátok ellen a magyar csapatnak hagyományosan nem szokott menni (lásd a két olimpiai vereséget). Slavko Goluzára nem kis kihívás várt, amikor átvette Lino Cervar helyét 2010-ben és a horvát nemzeti csapat élére állt: a „kockásoknál” kiöregedőben van egy nagy generáció, amelynek legfényesebb korszaka a 2003-as, 2004-es esztendőkre tehető a portugáliai vb- és athéni olimpiai bajnoki címmel. A korábban Veszprémben is játszó szakember azonban a tavalyi Eb-n és olimpián elért bronzzal bizonyította, feltétlenül alkalmas a posztjára, és a megújulási folyamat levezénylésére.

A mostani vb előtt újabb lépcsőt vett a fiatalítás: a harmincon felüliek közül Goluza már nem számol a veterán kapus Venio Loserttel és az irányító Ivano Baliccsal sem, így a 2004-es aranygenerációból mostanra csak Blazenko Lackovic (Hamburg), Drago Vukovic (Lübbecke) és Igor Vori (Hamburg) maradt.

A horvátoknak ugyanakkor nem kell kétségbeesniük, ugyanis az ország valósággal ontja magából a tehetségeket. Nagy lehetőség előtt áll a vb-n a 22 éves Luka Stepancic (CO Zagreb), akiben Petar Metlicic utódját látják déli szomszédunknál, a fiatal játékos Denis Buntis helyére került be a keretbe, és az elvárás vele szemben az, hogy Marko Kopljarral (Paris SG) együtt megoldja a jobbátlövő posztot. Ugyanakkor merészet húzott Goluza például azzal is, hogy Mirko Alilovic mellé nem a tapasztaltabb Marin Segót, hanem a fiatal, mindössze 20 éves Filip Ivicet (CO Zagreb) vitte magával Spanyolországba második számú kapusnak. A norvégok elleni, szenvedősre sikerült főpróbán (37–36) szintén egy fiatal, a 22 éves Marino Maric (CO Zagreb) vitte a prímet nyolc góljával. A fiatalítás ellenére tehát a horvátokat egyáltalán nem lehet kiírni a torna nagy esélyesei közül, ám ahogy arra épp a norvégok elleni összecsapás is rámutatott, védekezésben sokat kell előrelépnie a következő napokban, hogy ugyanazt a szintet képviselje, mint mondjuk az olimpián.

A magyar válogatott számára a negyedik fordulóban újabb kemény erőpróba, a házigazda Spanyolország következik, amelytől Londonban ugyan sima vereséget szenvedett a Mocsai-csapat, ám az elmúlt években volt már, hogy meglepte.

Valero Rivera csapatából is kikopott néhány „nagy öreg”, mint Iker Romero, Juanin García vagy Chema Rodríguez (igaz, ők már az olimpián sem voltak ott). Lemaradt a vb-ről a 40 fölött lévő José Javier Hombrados is, akinek keresztszalag-szakadása a pályafutását is veszélyeztetheti, ugyanakkor ha van poszt, amelyen a spanyolok valószínűleg így sem cserélnének senkivel, akkor az épp a kapusé: a Sterbik Árpád (Barcelona), José Manuel Sierra (Paris SG) kettős az egyik legnagyobb stabilitást nyújthatja hátul (lásd Sierra 44 százalékos teljesítményét az Algéria elleni bemutatkozó meccsen). A kimagasló hátország ellenére viszont Raúl Entrerríos és Cristian Ugalde sérülése az utolsó napokban még az ibériaiakat is érzékenyen érintheti, s lehet, hogy épp ők hiányoznak majd a végjáték napjaiban ahhoz, hogy a spanyolok világraszólót alkossanak hazai közönségük előtt. A házigazdák tegnap, a nyitó meccsen egyébként a papírformának megfelelően simán, 27–14-re nyertek Algéria ellen.

A magyar válogatott, ha nagyon jó napot fog ki elöl és hátul egyaránt, akkor a csoport említett két favoritját elkaphatja, ugyanakkor előzetesen – akárcsak az olimpiai csoportkörben – a horvátok és a spanyolok is esélyesebbnek tűnnek. A csoportkör utolsó meccsén viszont kötelező a győzelem a több franciaországi légióst is felmutató, ám jegyzett klasszist nélkülöző Algéria ellen, amelyet tavaly tavasszal, felkészülési meccsen 11 góllal vert meg Gyöngyösön.

C-CSOPORT

Dél-Korea, Fehéroroszország, Lengyelország, Szaúd-Arábia, Szerbia, Szlovénia.

Hat csapat, köztük két olimpiai résztvevővel (csoportkörös kiesővel) és egy azóta kicsit átalakult, de néhány éve még vb-ezüst- és vb-bronzérmes válogatottal. Nem rossz, a mieink csoportjához képest a C jelű hatos játékerőben mégis vékonyabbnak tűnik. Rögtön hozzátehetjük: azzal, hogy a középdöntők helyett a nyolcad- és negyeddöntővel egyszerűsödik a lebonyolítási rend, nem biztos, hogy rosszul járt ezzel az ággal a magyar csapat. Hiszen ha csak a harmadik (ne adj’ Isten, negyedik…) helyen végez a csoportjában, akkor is verhetőnek tűnő ellenfél érkezik a másik ágról a nyolcaddöntőben, vagy legalábbis nem verhetetlen.

A hat csapat közül a két ázsiai válogatott alighanem kicsit kilóg, méghozzá lefelé. A Dél-Korea, Szaúd-Arábia kettősből utóbbi kijutása a vb-re a meglepőbb, hiszen a 2012-es, hazai Ázsia-bajnokságon az esélyesebb japánokat ütötte el a továbbjutástól a 3. helyért rendezett meccsen, de az elődöntőben is csak minimális különbséggel kapott ki a kontinensuralkodó koreaiaktól. Mindkét válogatott teljes egészében hazai játékosokra épül, így némileg „sötét ló”, legnagyobb „fegyvere” az ismeretlenség. A dél-koreaiak szerepeltek az olimpián, ám nem alkottak maradandót (ráadásul azóta kapitányt is váltottak), nem voltak pofozógépek, de szerzett pont nélkül búcsúztak.

Az európai válogatottak között minden bizonnyal döntő lehet, hogy melyikük veszíthet ponto(ka)t az ázsiai vetélytársakkal szemben. Erre papíron a fehéroroszoknak lehet a legnagyobb az esélye, akik az előselejtezőben előbb a románokat is megelőzve, majd az utolsó kvalifikációs körben a szlovákokat egy góllal felülmúlva jutottak el Spanyolországba. Vezéregyéniségük a korábbi szlovén válogatott, azóta spanyollá, majd fehérorosszá (vissza)vedlett Szjarhej Rutenka (Barcelona), aki a szlovákok ellen szerzett 17 góljával talán minden korábbi „hűtlenségét” feledtette. Már csak azért is, mert a javarészt a BL-ben (jól) szereplő Dinamo Minszkre épülő válogatott 1995, azaz 18 év után jutott ki újra vb-re, így már ezzel történelmi tettet hajtott végre, a jó csoportbeosztásnak köszönhetően pedig jó esélye van a nyolcaddöntőre.

A kellemetlen stílus azonban a szlovén, szerb, lengyel trió számára is okozhat gondokat, közülük előbbi válogatott ellen Rutenka személye miatt biztosan pikáns lesz a fehéroroszok fellépése. Szlovénia a legutóbbi két vb-t kihagyta, viszont az Eb-ken ott volt, az előző januárban nem is szerepelt rosszul, a mieinket is megelőzve ért a 6. helyre. Igazi nagy klasszisnak híján vannak, ám a rutinos kapus, Gorazd Skof (Cimos Koper), továbbá Dragan Gajic (Montpellier), Uros Zorman (Vive Kielce), David Spiler (CO Zagreb) vagy a Zvizej testvérek, Luka (Celje) és Miha (Tooulouse) neve nem cseng rosszul kézilabdás berkekben. (A 2004-es Eb-ezüstös csapatból már csak Skof és Zorman válogatott.) Egységes, jó csapat, amelyikben a meglepetésre is van potenciál.

Olyan meglepetésre például, mint amit a szerbek produkáltak egy éve. Igaz, Veszelin Vukovics gárdájának szekerét az Eb-n erőteljesen tolta a hazai közeg is, az olimpián – a magyar csapat jóvoltából is – már jócskán elmaradtak az ezüsttől, a csoportkör után csomagolhattak. A Darko Sztanics (Metalurg Szkopje), Momir Ilics, Marko Vujin (mindkettő Kiel), Zsarko Sesum (RN Löwen), Rajko Prodanovics (Szeged), Ivan Nikcsevics (Wisla Plock) tengely bármelyik ellenféllel szemben versenyképességet kölcsönözhet számukra, ám náluk már inkább kérdéses lehet, hogy képesek-e még egyszer ugyanazt a szervezett és egységes játékot nyújtani, mint egy éve hazai közönség előtt.

A szerbekhez (37–31 ide) hasonlóan a lengyelekkel is játszott a közvetlen felkészülés során a Mocsai-csapat (27–27), és elképzelhető, hogy a vb-n is összefuthat velük. Több, másik válogatotthoz hasonlóan a lengyeleknél is kimenőben van egy összeszokott, eredményes generáció, ám – legalábbis a lemaradás az olimpiáról ezt jelzi – a fiatalok még nem elég érettek, nem elég jók a nagyobb feladatokra. A korábbi sikerkovács Bogdan Wenta a sikertelen ötkarikás kvalifikáció után lemondott, és úgy tűnik, hogy még utódja, Michael Biegner válogatottját is a nagy „öregek” viszik előre: a mieink elleni döntetlen során ugyanazok – Slawomir Szmal, a címeres mezhez visszacsábított Karol Bielecki, illetve Michal és Bartosz Jurecki (előbbiek Vive Kielce, utóbbi Magdeburg) – játszották a főszerepet, akik általában korábban is.

Magyar szempontból tehát a nyolcaddöntőig nincs ok félelemre, ám hogy valóban ne érhessen minket csalódás, ahhoz kell a 2012-es forma is, amikor a fontos meccseket és a kötelezőket rendre hozta a csapat.

HÉTMÉTERES – A VB HIVATALOS DALA