Férfi kézi: a Szeged klasszisa lemondta a válogatottságot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.30. 18:44
null
Jonas Källman és Nagy László a 2012-es olimpia elődöntőjében (Fotó: Szabó Miklós)
Jonas Källman, a Mol-Pick Szeged balszélsője nem kíván többet a svéd kézilabda-válogatottban pályára lépni.

 

 

„Egyszerűen több időt szeretnék a családommal tölteni – indokolta a válogatottság lemondását Källman a Sportbladetnek. – Nagyon nehéz döntést jelentett. Sokáig voltam válogatott, furcsa lesz, hogy többször nem húzom magamra a nemzeti csapat mezét.”

A Szeged 36 esztendős balszélsője 16 évvel ezelőtt mutatkozott be a svéd válogatottban, amelyben 222 mérkőzésen 646 gólt lőtt. Úgy volt, hogy a jövő januári Európa-bajnokság után vonul csak vissza a válogatottól.

„Ez volt a tervem, ám hamarabb eljött ez a pillanat. Sajnálatos, de első a család” – tette hozzá Källman, akinek januárban született meg a második gyermeke.

A legszebb válogatottbeli élményének a londoni olimpiát nevezte meg, amelyen ezüstérmet szereztek – az elődöntőben a mieinket legyőzve –, őt pedig a torna legjobb balszélsőjének választották meg. A legnehezebb időket pedig akkor élte meg, amikor sérülés miatt nem tudott a válogatott rendelkezésére állni.

Legfrissebb hírek

Gulyás István: Az edzőség több mint hivatás

Utánpótlássport
2025.02.28. 18:44

Kézilabda: jó helyen vannak az ASI-ban az angyalföldi reménységek

Utánpótlássport
2025.02.22. 17:30

Kézilabda: „Rohanunk, de hova?” – kerekasztalnál az akadémiai vezetők

Utánpótlássport
2025.02.20. 19:57

Kézilabda: A mában a jövőt kell látni – Hajdu János

Utánpótlássport
2025.02.14. 16:14

Kézilabda: az ifjúságiak is „betörtek” a férfi NB I-be

Utánpótlássport
2025.02.10. 09:07

Kézi: megrángatta az oroszlánok bajszát a Kisvárda U20-as női csapata

Utánpótlássport
2025.02.08. 13:52

Kézi: hibátlan Pádár Ildikó vezetésével az FTC U16-os leánycsapata

Utánpótlássport
2025.02.07. 15:50

Kézi: első kozármislenyiként lett juniorválogatott Bernhardt Panna

Utánpótlássport
2025.02.02. 08:57
Ezek is érdekelhetik