Női kézi Eb: 500 fő lehet a csarnokokban, de nem lesznek szurkolók

Vágólapra másolva!
2020.11.24. 14:10
null
Szurkolók nélkül maradunk a női kézi Eb-n (Fotó: AFP, archív)
Nem lesz újabb jegyárusítás a december 3-án kezdődő dániai női kézilabda Európa-bajnokságra. 

 

Mint hétfőn megírtuk,a dán kormány zöld utat adott, hogy Norvégia visszalépése után az ország egyedül megrendezze a kilenc nap múlva kezdődő kontinenstornát.

A helyi járványügyi szabályok 500 főben maximalizálták az arénákban jelen levők számát, mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szervezők nem tudnak újabb jegyeket eladni a mérkőzésekre.

„Nem lesznek nézők. Ötszáz fő lehet jelen az arénában, de ez megtelik a csapatokkal, a média képviselőivel és a rendezőkkel”magyaráztaMorten Stig Christensen, a dán szövetség főtitkára.

Mint ismert, a norvégiai csoportokat Kolding veszi át, és Herninggel közösen ad otthont az Eb-nek. Utóbbi helyszínre már eladták a jegyeket, ezek árát visszatérítik.

Nem lesz teljesen üres a nézőtér, azonban legfeljebb az éppen szabad önkéntesek vagy a partnerek foglalnak majd helyet a székeken.

A dán szövetség nem tudott pontos kimutatást adni arra nézve, hogyan oszlik meg az 500 hely a különböző érintettek között. A csapatok és a kíséretük mellett gondolni kell a hivatalos személyekre, a sajtóra, a már említett önkéntesekre, és a szervezőbizottság embereire. Emellett ott vannak a dán szövetség és az EHF partnerei, szponzorai, valamint a közvetítési jogokkal rendelkező Infront munkatársai. Ezek összesítése után jutottak arra a döntésre, hogy nincs hely szurkolóknak.

Az Eb alatt a csapatokra vonatkozó szigorú protokollról itt olvashatnak.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (DÁNIA, DECEMBER 3-TÓL 20-IG)
A CSOPORTBEOSZTÁS
A-CSOPORT (Herning):
Franciaország, Dánia, Montenegró, Szlovénia
B-CSOPORT (Herning):Oroszország, Svédország, Spanyolország, Csehország
C-CSOPORT (Kolding):Hollandia, MAGYARORSZÁG, Szerbia, Horvátország
D-CSOPORT (Kolding):Norvégia, Románia, Németország, Lengyelország
A csoportok első 3 helyezettje jut a középdöntőbe.
A középdöntő helyszínei:
Herning, Kolding

A döntő hétvége helyszíne:Herning

Legfrissebb hírek

Németh Hunor: Nyár után jöhet el az én időm Koppenhágában

Légiósok
17 órája

Peter Schmeichel az NS-nek: Nyomot akartam hagyni a futballban, s úgy érzem, ez sikerült is

Minden más foci
2025.02.05. 20:49

Dánia nem hagyott kérdést arról, hogy ki a legjobb, világbajnok lett

Kézilabda
2025.02.02. 19:36

Dánia a második félidőben nem kegyelmezett, ott van a férfi kézi-vb döntőjében

Kézilabda
2025.01.31. 22:04

Visszavonult a dán klasszis, aki életmentőként is bekerült a futballtörténelembe

Minden más foci
2025.01.13. 12:10

A dánoknak még a harmadik soruk is vb-esélyes lenne

Kézilabda
2024.12.31. 09:19

Szilágyi Zoltán Debrecenben kapta meg a Bécsben megszerzett Eb-bronzérmet

Kézilabda
2024.12.19. 22:17

Elek Gábor: Minden pillanata öröm volt ennek az Európa-bajnokságnak

Kézilabda
2024.12.19. 10:15
Ezek is érdekelhetik