Női kézilabda: Emberovics idén már nem léphet pályára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.16. 16:22
Rendkívül súlyos sérülést szenvedett Emberovics Míra, a női kézilabda NB I-ben szereplő Fehérvár KC átlövője – tudatta a klub hivatalos honlapja.

A 25 éves játékos a Vác elleni idegenbeli bajnoki második félidejében szenvedett térdsérülést, a vizsgálatok pedig megerősítették a félelmeket: Emberovicsnak elszakadt a keresztszalagja. Ennek következtében az átlövő nemcsak a szezon utolsó mérkőzését, hanem a teljes őszi szezont is kihagyni kényszerül.

„Teljesen tiszta helyzet volt, senki sem ért hozzám, egy rossz mozdulat következménye a sérülés. Ahogy beleálltam a cselbe, kimozgott a térdem. Talán egyfajta fáradtság lehetett a testemben, és emiatt történt – idézi Emberovicsot az fkc.hu. – Sajnos teljesen egyértelmű volt, hogy elszakadt a keresztszalagom. Rendkívül nehéz időszak elé nézek, hat-nyolc hónapon át nagyon intenzív rehabilitáció vár rám.”

A korábban a Vasast, a Ferencvárost és a Veszprémet is erősítő játékos elmondása szerint pénteken műtik meg, de igyekszik pozitívan állni a helyzethez.

„Abszolút optimista vagyok, remélem, mielőbb csatlakozhatok a csapathoz. Nyilván lépésről lépésre kell vennem az elém kerülő akadályokat, ezért nagyon előre nem is akarok gondolkodni, szépen lassan próbálom megoldani a feladatokat” – tette hozzá az átlövő.

Legfrissebb hírek

Egy góllal kikapott Németországtól a magyar női kézilabda-válogatott

Kézilabda
2024.07.19. 21:20

Kézilabda El: megkapta selejtezős ellenfeleit az FTC és a Vác

Kézilabda
2024.07.16. 12:40

Ki fél a repüléstől? Ki hívná meg grillezésre a csapatot? – vidám videóban vallottak női kéziseink

Párizs 2024
2024.07.16. 08:42

Egy góllal győzött Győrben a női kéziválogatott

Kézilabda
2024.07.13. 16:15

A nőknél három csapatunk is selejtez, a férfiaknál a Tatabánya már főtáblás a kézilabda El-ben

Kézilabda
2024.07.09. 14:56

Női kézilabda: reggeli felkészülési meccsen tíz góllal vertük meg a szlovénokat

Kézilabda
2024.07.09. 10:52

Női kézilabda: a megszűnés fenyegeti a kétszeres BL-győztes Buducsnoszt Podgoricát

Kézilabda
2024.07.09. 10:09

Párizs 2024: Golovin Vlagyimir kihirdette az olimpiára utazó keretet

Kézilabda
2024.07.05. 12:09
Ezek is érdekelhetik