A magyar válogatott nagyon simán, 36–22-re megverte Tunéziát szombaton, míg ma Tiszaújvárosban az ukránokkal találkozott, velük eddig 20 mérkőzést játszottunk. A mieink ebből tizenötször nyertek, négyet elveszítettek és egy döntetlen értek el.
A magyar válogatott – amelyből ezúttal Herr Orsolya és a bemelegítést megpróbáló, de a lábát továbbra is fájlaló Bódi Bernadett maradt ki – jól kezdte a meccset, és Görbicz Anita, valamint Sopronyi Anett remekül eltalált lövéseivel megszerezte a vezetést. A szombati, Tunézia elleni miskolci remekléshez hasonló gála azonban Tiszaújvárosban elmaradt.
A mieink lerohanásokból, indításokból nem tudtak könnyű gólokat szerezni, a felállt fal elleni támadásban viszont pontatlanok voltak. Ráadásul pár perc után a válogatott átállt a nyitott védekezésre, amelyről hamar kiderült, hogy sokat kell még gyakorolni ahhoz, hogy sikeresen lehessen alkalmazni a dán-norvég Európa-bajnokságon: az ukránok egyhuzamban öt gólt lőve fordítottak.
8–5-ös hátrányban Mátéfi Eszter időt kért és védekezést váltott, de a sok támadásbeli hiba miatt ezt követően is csak üldözni sikerült az ukrán együttest. A félidő végén ráadásul Kovacsicz Mónika csak a dudaszó utáni pillanatban talált be, így a szünetben 14–12-re vezettek a vendégek.
A második félidőre beállt Triffa Ágnes szép védéssel kezdett, Görbicz Anita viszont már nem játszott, mert az első játékrészben megsérült. Az első orvosi jelentések szerint Görbicz bal kézfejében sérülhetett meg egy szalag, a klasszis irányítót Győrben röntgenezik meg.
A 36. percben lett egyenlő az állás, Ábrahám Szilvia találatával pedig már vezettek a mieink 19–18-ra. Ezután Sopronyi Anett percei következtek, fürtökben kezdte szórni a gólokat, pedig csak kényszerből, Bódi és Kovacsicz Mónika fájós lába miatt játszott a jobb szélen.
A végére már azok álltak be, akik addig kevesebb lehetőséget kaptak, és Kovacsics Anikó vagy Temes Bernadett élt is az alkalommal. Két-háromgólos előnyét őrizte a magyar csapat, bár a hajrában Triffa Ágnesnek ziccert is kellett fognia ehhez. A végén két Vincze Melinda-találattal dőlt el a meccs, és végül 30–27-re nyert a magyar csapat, amely ismét elhódította a Telenor-kupát. A torna legjobb magyar játékosának Pálinger Katalint választották, míg a legeredményesebb Sopronyi Anett lett.
Jövő keddtől már csak 16-an folytatják a felkészülést Tatán, és lesz két edzőmeccs is. Az egyik a dunaújvárosi csapattal, a másik a serdülő-fiúválogatottal.
A magyarok december 6-án utaznak Lillehammerbe, majd 7-én a szlovén, 8-án a francia, 10-én pedig a társrendező norvég csapat lesz az ellenfél. A kvartettből az első három jut tovább, és magukkal viszik az egymás elleni eredményeket.
2. FORDULÓ |
MAGYARORSZÁG–UKRAJNA 30–27 (12–14) |
Tiszaújváros, 1200 néző. Vezette: Dobrovits, Tájok (magyarok) |
Magyarország: PÁLINGER – Kovacsicz 1, SOPRONYI 7, Görbicz 3 (1), Szamoránsky P., Tomori 2, Vérten 1. Csere: Triffa (kapus), Szekeres, Bulath 3, Szabó V., SZUCSÁNSZKI 4 (3), Kovacsics 2, Ábrahám 1, Vincze M. 3, Temes 3 (2) |
Ukrajna: Parhomenko – MANAHAROVA 5, Nikolajenko 4, Simkute 3, Sejenko 2, Pidpalova 3 (1), BORSCSENKO 4 (1). Csere: Timosenkova, Vlasenko (kapusok), Turkalo 1, Vascsuk 2 (1), Zoria 1, Batkova 2, Bahirjeva, Trehubova |
Az eredmény alakulása. 3. p.: 2–0. 6. p.: 4–2. 12. p.: 4–7. 18. p.: 5–9. 22. p.: 7–11. 27. p.: 10–12. 36. p.: 16–16. 40. p.: 19–18. 43. p.: 22–20. 48. p.: 25–22. 56. p.: 27–25 |
Kiállítások: 8, ill. 8 perc |
Hétméteresek: 6/8, ill. 3/4 |
MESTERMÉRLEG |
Mátéfi Eszter: – Az ukránok frissebben kezdtek, mert ők nem játszottak szombaton, mi pedig a védekezési variációkat próbálgattuk. Utána igyekeztem azoknak lehetőséget adni, akik előző nap nem játszottak annyit, és végül felforgatott csapattal is sikerült megnyernünk a mérkőzést. |
Leonid Jevtusenko: – Jól kezdtük a mérkőzést, az első félidő nagy részével elégedett vagyok, utána azonban fölénk kerekedett a magyar csapat. Hasznos mérkőzés volt az Európa-bajnokság előtt. |