Izzad a csarnok, nincsen bajnok

Vágólapra másolva!
2002.06.13. 22:04
Címkék
Körmend búcsúzik az idénytől. Hogy a vasi kisvárosban utoljára mutatják meg magukat a már-már isteni rangon kezelt piros-feketék, az ténykérdés, minden más a meccs függvénye. Az újabb fellépésé. Körmend–Atomerőmű, negyedik felvonás. Pakson nem titkoltan úgy tervezik, az utolsó. Csakhogy optimista a hazai oldal is, Patonay Imre egyenesen arról beszél, ha csak feleannyi hibát vétenek, mint legutóbb Pakson, akkor nem lehet baj. Azaz kijátsszák a kijátszhatót, és lesz ötödik ütközet is.Hogy Edmonsonra nagy szüksége van a vasi együttesnek, az nagyjából tizenegy másodperc alatt kiderül. A helyiek Eddyjének ennyi időre van szüksége ahhoz, hogy megszerezze első dupláját. Egy csel jobbra, aztán irány a gyűrű, Czigler már nem érhet oda. Mint ahogy Madison sem arra a labdára, amit a paksi kispadról rúg vissza valaki. Kicsi a terem, nem látni jól mindent, ezt bizony "megeszik” a sporik. Nagyobb baj, hogy a légiós a földön marad, amit a játékvezetők csak nagy sokára vesznek észre, mire a körmendi tábor szemében ellenséggé válik lényegében mindenki.Az "alaphang” tehát adva van. A hőmérséklet amúgy szinte elviselhetetlen – izzad a csarnok, de ki (lesz) a magyar bajnok? –, talán ez lehet a magyarázata, hogy a kulcsemberek némelyike kifejezetten rossz rajtot vesz. Egy teljes negyed alatt Németh és Madison három pontot hoz össze, odaát Czigler még annyit sem. Nagyon villog ugyanakkor Edmonson, akit sem Czigler, sem pedig Sitku nem képes semlegesíteni.Vállvetve araszolnak előre a felek, az ASE szívósan tarja magát, nem utolsó sorban az ezúttal is remeklő Fodor Gergely és a belelendülő Sitku találataival. Madison ugyanakkor mintha a pályán sem lenne. Aztán nincs is, merthogy a sokadik hibáját már Patonay is megelégeli: jön Zsebe, az öreg harcos. Majd nem sokkal később Németh megy (mármint a kispadra) – no ilyen sem fordult még elő a bajnoki fináléban. A karmesteri pálca időlegesen Madisoné, ám a hazai meglódulásért mégsem ő, hanem Edmonson és Grebenár tesz sokat.
Mestermérleg

– Az elsô félidôben sikerült megakadályoznunk a gyors paksi rohamokat, így annak ellenére, hogy gyengén dobtunk, sikerült olyan elônyt szerezni a nagyszünetig, ami egy bajnoki döntôn már jelentôs különbségnek számít. A második félidôben mind a három mezônyemberünk nagyot javult, és erre szükség is volt, hiszen a vendégek is jól dobtak kintrôl.


– Kiegyenlített volt az elsô negyed, aztán a második tíz percben sajnos megakadt a támadójátékunk. A rossz periódusunk egészen a harmadik játékrész végéig tartott, ezzel pedig hagytuk, hogy nagy elônyt szerezzen az ellenfél. Mindent megtettünk a felzárkózásért, de nem sikerült fordítanunk. Innentôl kezdve a vasárnapi mindent eldöntô találkozóra készülünk.
Mestermérleg

– Az elsô félidôben sikerült megakadályoznunk a gyors paksi rohamokat, így annak ellenére, hogy gyengén dobtunk, sikerült olyan elônyt szerezni a nagyszünetig, ami egy bajnoki döntôn már jelentôs különbségnek számít. A második félidôben mind a három mezônyemberünk nagyot javult, és erre szükség is volt, hiszen a vendégek is jól dobtak kintrôl.


– Kiegyenlített volt az elsô negyed, aztán a második tíz percben sajnos megakadt a támadójátékunk. A rossz periódusunk egészen a harmadik játékrész végéig tartott, ezzel pedig hagytuk, hogy nagy elônyt szerezzen az ellenfél. Mindent megtettünk a felzárkózásért, de nem sikerült fordítanunk. Innentôl kezdve a vasárnapi mindent eldöntô találkozóra készülünk.
A nagyszünetben hiteles adat birtokába jutunk, a teremben harminchét Celsius-fokot mutat a hőmérő. A folytatásban aztán inkább a vendégeknek lehet melegük, hiszen tartja nyolc-tíz pontos előnyét a házigazda. A tetejébe Czigler egy perc alatt megduplázza személyi hibáinak számát, a helyét tehát újra Jurgilas veszi át, de Edmonsont és Grebenárt ez a legkevésbé sem zavarja. A vendégtábor ekkortájt egyedül Sitkuban bízhat, aki büntetőkkel tartja életben csapatát.

Szűk két perccel a harmadik szakasz vége előtt tucatnyi pont választja el a csapatokat, és bizony fennáll a veszélye, hogy idő előtt eldől a csata. Úgy tíz másodpercig kell ettől tartani. Mészáros Zalán triplájáig. Alighanem jeladás a bekötött kezű játékmester villanása, ugyanis egy csapásra erőre kap az Atom. Davis előbb egy hármast, majd egy duplát süllyeszt el a gyűrűben, és ha nincs Trummer utolsó pillanatban beszórt távolija, bizony bajba kerül a Körmend. Csakhogy a vasiaknak erre az esetre is megvan az alternatívájuk. Trummer Rudolfnak hívják. Négy perc alatt kilenc pontot ragaszt hozzá a meglévő hétjéhez. Egy csapásra káprázatos játék alakul ki a fináléban, és a hazai tábor legnagyobb örömére viszszaáll a "közte féltucat”.

Csakhogy öt perc még hátravan. És az Atomerőmű nem adja fel (nem szokása). Davis és Mészáros áll a sereg élére, de ezúttal ez is kevés. Száguld a Marc és esze ágában sincs fékezni.
Körmend, mint helyszín búcsúzott a finálétól. A csapat ugyanakkor a döntő döntőjére készül.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik