Felmentették Iversont

Vágólapra másolva!
2002.07.30. 20:33
Címkék
A vádpontok többsége alól felmentette a bíróság a július 18-án 10 ezer dolláros óvadék ellenében szabadon bocsátott Allen Iversont, a Philadelphia 76ers kosarasát.
A 31.4 ponttal az elmúlt idény legjobb átlagát produkáló bedobó július 3-án nagybátyjával behatolt egy lakásba, és ott fegyverrel megfenyegetett két embert. A támadók a klasszis feleségét és unokahúgát – aki egyben az ingatlan tulajdonosa – keresték, mindhiába."Ön végül is egy rokonával csak egy másik rokonát kereste egy hozzátartozójának a szállásán. Minél egyszerűbb megoldást kellett találnunk az ügyben, hogy ön visszatérjen oda, ahová tartozik: a pályára” – mondta a bíró, s Iverson megtapsolta az ítéletet. A 27 éves, háromszoros All Star-válogatottat betöréssel, fegyverrel való visszaéléssel, önkényes fogva tartással és garázdasággal is gyanúsították, de a továbbiakban már csak a tengerentúli jogrendben használatos "helytelen viselkedés” miatt vonhatják felelősségre.Az NBA vezetősége elfogadta azt a javaslatot, hogy a következő idénytől vezessék be a videós elemzést a vitatott, utolsó másodpercben szerzett találatok miatt. A vitát Reggie Millernek egy elmúlt szezonbeli dobása indította el: ezzel a dudaszó pillanatában elengedett hárompontossal harcolta ki a hosszabbítást az Indiana Pacers a New Jersey ellen az alapszakaszban. A televíziós visszajátszás szerint a bírók helytelenül döntöttek, mert a labda már a játékidőn túl hagyta el az NBA triplakirályának kezét. Két másik profibajnokságban – az NHL-ben és az NFL-ben – már évek óta lassított felvételek döntenek a nem egyértelmű esetekben.A Los Angeles Clippers szerződtette Andre Millert. A 26 éves bedobó adta az elmúlt idény legtöbb gólpasszát – mecscsenként átlagosan 10.9-et –, még a Cleveland Cavaliers színeiben. A következő szezonra 2.5 millió dollárt kap új klubjától. Rajta kívül Bryan Stithet szerezte meg a Clippers, cserébe Darius Milesért és Harold Jamisonért.A Sacramento Kings Terry Portert nevezte ki Rick Adelman szakvezető egyik segédedzőjévé. A 17 idényéből a legutóbbi hármat a San Antoniónál töltő Porter egykor Adelman irányítása alatt játszott Portlandben, és kétszer is az NBA-döntőjéig jutott.
Legfrissebb hírek

Női kézilabda BL: megkezdődik a harc a budapesti négyes döntőért – minden párharcban magyar érdekeltséggel!

Kézilabda
21 perce

Videó: az olimpiai bajnok sprinter nagyon elverte a mezőnyt egy szülőknek rendezett futóversenyen

Atlétika
23 perce

Elszámolt jubileum és vereségek: nem mindenkinek volt ünnepi az 500. NB I-es meccs

Labdarúgó NB I
1 órája

Autóbalesetben hunyt el a 2008-as Eb-n szereplő labdarúgó

Minden más foci
1 órája

Perl Zoltán az idény legjobbjai között a férfi kosárlabda BL-ben

Kosárlabda
1 órája

Jelena Brooks: A védekezés a fegyverünk

Kosárlabda
1 órája

Ligetvári szerint a Veszprém megmutatta a szebbik arcát a Szeged elleni rangadón

Kézilabda
1 órája

Szendrei Norbert végre legyőzné a ZTE-vel a DVSC-t

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik