EnterNet-Internet Liga - Terített betli Zalaegerszegen

Tudósítóinktól TudósítóinktólTudósítóinktól Tudósítóinktól
Vágólapra másolva!
2003.02.19. 21:46
Címkék
ZTE KK–Marc-Körmend 103–61
(26–19, 32–9, 14–22, 31–11)
Zalaegerszeg, 2700 néző. V: Hartyáni, Papp

ZALAEGERSZEG: NISAVICS (19), Bencze T. (5/3), KÁMÁN (25/6), MCCLENDON (20), CSERANICS (16). Cs: Gáspár (6), Csaplár-Nagy E. (4), Szájer (3/3), Képli (2), Polster (3/3). Edző: Nikola Lazics
KÖRMEND: Toya (19), Toroman (4), Trummer (4/3), Hainje (7), Grebenár (11). Cs: Mujanovics (15/3), Bacsa (–), Lóránt A. (–), Szlávik M. (–), Ferencz (1). Edző: Zsebe Ferenc

Az eredmény alakulása. 5. p.: 15–11. 15. p.: 42–24. 25. p.: 64–36. 35. p.: 92–54
Kipontozódott: Cseranics (27. p.)

A szomszédvári rangadó első percétől tudatosan erőltette a centerjátékot a ZTE, Cseranics és McClendon pedig könnyedén pozíciózott, hiszen a Körmend négy kisemberrel kezdett. Az öt-hat pontos hazai előny csak azért nem nőtt az első negyed végéig nagyobbra, mert ekkor még Toyának többször sikerült bekígyóznia a hézagos zalai védelembe. A Körmend egyébként talán túlságosan a nyurga hátvédre építette fel támadójátékát, és távoli dobásaik sorra kimaradtak. Ráadásul a szünetre feljavult a zalaiak csapatvédekezése, és Cseranicsék a második negyedben látványos kontrákkal állva hagyták ellenfelüket. "Harminc, harminc!” – kiabálta a hazai publikum, miután McClendon zsákolásokkal Nisavics pedig bravúros gólpasszokkal olyan érzetet keltett, mintha nem egy osztályban játszana a két csapat.
A szünet után a lefutott mérkőzés átmenetileg fordulatot vett. A zalaiakhoz az eredményjelzőn nyolc fault, a Körmendhez nyolc pont került válasz nélkül. Ugyanakkor Cseranics kipontozódása, valamint a többi kezdőjátékos négy-négy személyi hibája ellenére az utolsó negyedben újra sziporkáztak a hazaiak. Az eksztázis csúcsán, a közönség által a pályára követelt cserecenter, Polster mesteri triplájával a ZTE elérte a száz pontot, és egyben a negyvenpontos különbséget is.

Mestermérleg
Nikola Lazics: – Nagyon fontos mérkőzésen győztünk, a mindig kellemetlen ellenfélnek számító Körmend ellen. Gratulálok a játékosaimnak az agresszív védekezéshez és a szép kontrákhoz, az első félidőben végre olyan támadójátékot játszottunk, amit mindig is szerettem volna látni.
Zsebe Ferenc: – Ezt a terített betlit néhány kártyajátékos is megirigyelhette volna.

Dombóvári VMSE–Kaposvári Klíma-Vill KK 78–79
(18–25, 19–14, 18–18, 23–22)
Dombóvár, 1000 néző. V: Faidt, Vétek

DOMBÓVÁR: SPIVEY (32/15), MÉSZÁROS R. (12), HALIMICS (17/9), Vavra A.(–), Csaplár-Nagy A.(6). Cs: Szmiljanics (7/3), Bódi (2), Balogh L. (–), Panta (2). Edző: Dinnyés Attila
KAPOSVÁR: SIMON B. (27/12), Dzunics (12), Szőke (–), DE GRAY (21), IVKOVICS (19). Cs: Varga (–), Filipovics (–). Edző: Goran Miljkovics

Az eredmény alakulása: 2. p.: 3–8. 8. p.: 13–21. 16. p.: 29–29. 18. p.: 33–37. 23. p.: 43–42. 27. p.: 51–46. 32. p.: 61–60. 38. p.: 71–73.
Kipontozódott: Szmiljanics (33. p.), Vavra A. (33. p.), Csaplár-Nagy A.(34. p.)

Simon kosara vezette be a találkozót, erre Spivey válaszolt egy duplával. De Gray kosaraival 6 ponttal meglépett a somogyi gárda, mire Dinnyés edző időt kért. Halimics a 8. percben szerezte első pontjait büntetőből, s a negyed egyetlen triplája is a bosnyák bedobó nevéhez fűződik. A fordulás után Ivkovics szerezte az első kosarat, ezt követően azonban Spivey és Halimics tripláival átvette a vezetést a hazai együttes. A 27. percben már öt ponttal tartottak előbbre a Vasutasok, ám Simon vezérletével felpörgött a Kaposvár. A mindent eldöntő játékrészben Spivey vezérletével a mezőnyből kiválóan dolgozott a házigazda. Az amerikai triplájával 38 másodperccel a lefújás előtt 78–77-re még a DVMSE vezetett, erre Dzunics válaszolt egy duplával. Másodpercekkel a vége előtt a játékvezetők lépéshiba miatt ziccerben állították meg Pantát, így maradt az egypontos kaposvári siker.

Mestermérleg
Dinnyés Attila: – Végig méltó ellenfelei voltunk a Kaposvárnak, de sok mindent eldöntött, hogy három centerünk is kipontozódott. Köszönöm szurkolóink biztatását, gratulálok ellenfelünknek.
Goran Miljkovics: – Tíz nap alatt öt mérkőzést játszottunk, és ez sokat kivett a csapatból. A Dombóvár jó csapat, bizonyította, hogy helye van az A-csoportban.

Univer KSE–Falco KC-Szombathely 80–96
(23–13, 24–29, 17–22, 16–32)
Kecskemét, 900 néző. V: Bodnár, Kóthay

KECSKEMÉT: MCDANIEL (22/15), Madison (25/12), TANÁCS (12/6), Horváth Cs. (9), Gambiroza (6/3). Cs: Mérész T. (4), Bovánovics (2), Hajdu (–). Edző: Molnár Csaba
FALCO: KÁLMÁN (23/9), ALEXE (16/6), Pankár (7/3), Borszéki (2), HEINLE (23). Cs: Gráczer (4), Henrik (8/6), DÉNES (13/3). Edző: Zsoldos András

Az eredmény alakulása. 2. p.: 0–3. 7. p.: 16–5. 13. p.: 30–18. 18. p.: 39–37. 22. p.: 47–48. 27. p.: 53–58. 31. p.: 64–66. 37. p.: 73–79
Kipontozódott: Horváth Cs. (25. p.)

Hazai szempontból rossz előjelekkel indult a mérkőzés, ugyanis Takács Attila, az Univer irányítója begipszelt kézzel jelent meg a találkozón. Ennek ellenére összefogott játékot produkált a kecskeméti csapat, míg a szombathelyi gárda alig-alig talált be a gyűrűbe. A második negyedtől aztán változott a játék képe: Kálmán, Dénes és Heinle felhozták a Falcót. Szünet után nagyon hasznosan zónázott továbbra is Zsoldos András együttese, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy négy és fél percen keresztül nem tudott pontot szerezni az Univer – a vasi együttes pedig átvette a vezetést. Az utolsó negyed újra nyílttá vált, igaz, az időközben lábsérülést szenvedő Gambiroza és a jól játszó, de hamar kipontozódott Horváth Csaba már nem léphetett pályára. Igazi center nélkül nem is tudott mit kezdeni az Univer Heinlével, aki korlátlan úrként játszhatott mindkét palánk alatt, így a találkozó utolsó felvonását meggyőző fölénnyel zárta a Falco.

Mestermérleg
Molnár Csaba: – Gratulálok a Falcónak, megérdemelten nyert. Nálunk a sok sérülés nem tette lehetővé, hogy olyan csapattal álljunk ki, amellyel győzni tudtunk volna.
Zsoldos András: – Kicsit nehezen találtuk a ritmust. Aztán sikerült a zónával megfordítani az eredményt, és szilárd csapatmunkával, tartalékosan megnyerni ezt a nagyon fontos meccset.

Mol Szolnok–Sole-Szedeák 93–78
(26–20, 19–16, 30–19, 18–23)
Szolnok, 1500 néző. V: Földházi, Hegedűs

SZOLNOK: Anzulovic (5/3), PAVLOVICS (28/24), VAISVILA (15/3), Orosz (10), Trepák (9). Cs: STEWART (16), SZARVAS (10/6), Cziczás (–), Rusznák (–), Mándity (–). Edző: Zoran Martic
SZEDEÁK: Mulics (11/3), Kiss Zs. (3), RAWLINS (22/9), Nyilas (9/3), Vilcinskas (5). Cs: DEÁK (13/9), Drahos (2), Pávlicz (4), Kecskés (7/3), Molnár A. (2). Edző: Földi Sándor

Az eredmény alakulása. 2. p.: 7–0. 7. p.: 20–13. 14. p.: 32–27. 18. p.: 41–33. 24. p.: 59-44. 34. p.: 86–62

Nagy elánnal kezdett a hazai gárda, pillanatok alatt hét pontot rámoltak be vetélytársuk kosarába. Földi mester gyorsan időt kért, és nyugtatta tanítványait, akik közül Rawlins kapta el a fonalat. Egyedül azonban kevésnek bizonyult a szolnoki hengerrel szemben, melyet az Anzulovic, Vaisvila, Pavlovics trió vezényelt. Utóbbi tartja remek formáját, hiszen az első húsz percben öt triplát rámolt be a szegedieknek. Sokan kíváncsian várták a Szolnokról elszármazott Vilcinskas szereplését, ám a litván center keveset árult el tudásából. A fordulást követően tovább pörgött a szolnoki legénység, az Anzulovic helyére beállt Szarvas jól mozgatta társait és a pont-szerzésből is kivette a részét. A Szeged nem adta fel, ám csak megnehezíteni tudta a szolnokiak dolgát.

Mestermérleg
Zoran Martic: – Olykor kissé fáradtan játszottunk, ráadásul kevesen vagyunk, mert Mérész Csaba is kidőlt a sorból. Szerencsére ezen a meccsen is sikerült túljutnunk, és készülünk a további nehéznek ígérkező mérkőzéseinkre.
Földi Sándor: – Gratulálok a szolnokiaknak, mi sajnos ismét gyengén védekeztünk. Képtelenek voltunk tartani Pavlovicsot, és leginkább ennek köszönhetjük vereségünket.
Az állás
1. Albacomp 15 13 2 1240–1088 0.933
2. Kaposvár 13 10 3 1138–1004 .885
3. Debrecen 14 10 4 1189–1164 .857
4. Atomerőmű 13 8 5 1063– 948 .808
5. Zalaegerszeg 13 8 5 1047– 989 .808
6. Szolnok 14 8 6 1148–1087 .786
7. Körmend 14 8 6 1154–1173 .786
8. Falco 15 7 8 1311–1321 .733
9. Kecskemét 14 5 9 1172–1264 .679
10. Szedeák 15 3 12 1218–1357 .600
11. Dombóvár 14 2 12 1177–1300 .571
12. Sopron 14 2 12 1105–1267 .571
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik