Megint nyertek McGradyék

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2003.08.23. 21:19
Címkék
Három mérkőzés után három győzelemmel vezeti csoportját az Egyesült Államok NBA-sztárokból álló válogatottja a San Juan-i olimpiai selejtezőtornán. A címvédő amerikaiak először ragadtak száz pont alatt, ettől függetlenül egy pillanatig sem forgott veszélyben kiütéses győzelmük Venezuela ellen.
Martin éppen olyan „hangos” zsákolásokat mutatott be, mint az NBA-meccseken
Martin éppen olyan „hangos” zsákolásokat mutatott be, mint az NBA-meccseken
Martin éppen olyan „hangos” zsákolásokat mutatott be, mint az NBA-meccseken
Martin éppen olyan „hangos” zsákolásokat mutatott be, mint az NBA-meccseken
Martin éppen olyan „hangos” zsákolásokat mutatott be, mint az NBA-meccseken
Martin éppen olyan „hangos” zsákolásokat mutatott be, mint az NBA-meccseken
Larry Brown egy híján harminc ponttal diadalmaskodó csapatában Tracy McGrady volt a legeredményesebb 16 ponttal, Allen Iverson 14, Vince Carter, Mike Bibby és Tim Duncan 13-13 ponttal követte. Bár az amerikaiak ezúttal már a mérkőzés legelején magukhoz ragadták a kezdeményezést, 23 labdaeladásuk – melyekből nyolc Iverson statisztikai lapját rondította – jelzi, messze nincsenek még csúcsformában.
Ami az NBA átigazolási piacát illeti, két hírről számolhatunk be. Dallasban sajtótájékoztatón erősítették meg, hogy a Mavericks szerződtette Travis Bestet, és a Golden State-hez elpasszolt Nick Van Exel helyett ő lesz a tartalék irányító Steve Nash mögött; az Indianával három éve nagydöntőt játszó Best az 1 millió dolláros veteránminimumért írt alá egy idényre. A másik hír Sacramentóból érkezett: a Kings szerződtette a rutinos centert, Tony Massenburgot, akinek ez lesz a 12. csapata az NBA-ben, azaz beállította Chucky Brown vándorlási rekordját.

Olimpiai selejtező. Amerikai zóna, San Juan
3. forduló. A-csoport: Mexikó–Uruguay 80–68, Argentína–Kanada 94–90. Az állás: 1. Mexikó 4 pont (2 mérk.), 2. Argentína 3 (2), Kanada 3 (2) és Puerto Rico 3 (2), 5. Uruguay 3 (3)
B-csoport: Egyesült Államok–Venezuela 98–69, Dominikai Köztársaság–Virgin-szigetek 69–65. Az állás: 1. Egyesült Államok 6 (3), 2. Dominikai K. 5 (3), 3. Brazília 3 (2), 4. Venezuela 2 (2) és Virgin-szigetek 2 (2)

WNBA, alapszakasz, 76. játéknap
Connecticut Sun–Charlotte Sting 63–55, New York Liberty–Indiana Fever 51–64, Phoenix Mercury–San Antonio Silver Stars 89–62
Legfrissebb hírek

Elszámolt jubileum és vereségek: nem mindenkinek volt ünnepi az 500. NB I-es meccs

Labdarúgó NB I
29 perce

Autóbalesetben hunyt el a 2008-as Eb-n szereplő labdarúgó

Minden más foci
33 perce

Perl Zoltán az idény legjobbjai között a férfi kosárlabda BL-ben

Kosárlabda
50 perce

Jelena Brooks: A védekezés a fegyverünk

Kosárlabda
1 órája

Ligetvári szerint a Veszprém megmutatta a szebbik arcát a Szeged elleni rangadón

Kézilabda
1 órája

Szendrei Norbert végre legyőzné a ZTE-vel a DVSC-t

Labdarúgó NB I
1 órája

„Hatalmas fejlődés lesz a magyar hokinak és a Ferencvárosnak” – vélemények az FTC ICEHL-hez való csatlakozásáról

Jégkorong
1 órája

Klubcsúcsot állíthat be az RB Leipzignél Lőw Zsolt

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik